Ismét a szemünk előtt verhetik el a Fradi legyőzőjét, de Sallai ünneplését is megnézhetjük

Mindkét párharc első meccse hét gólt hozott.


Mindkét párharc első meccse hét gólt hozott.


Megérdemelten.


A 21 éves légiós lövést sem hibázott, mégsem elégedett. Ez hajtja előre…


„Erről szól a futball!” – olvasható a felvételhez fűzött kísérőszövegben.


„Olyan vagyok, mint a magyar bor: minél öregebb, annál jobb” – nyilatkozta korábban a magyar válogatott futballista.


A távozó vezetőedző kijelentette, június végéig mindent megtesz stábjával, hogy a csapat „maximális sikereket érjen el”.


Az iráni vezetőt 2020-ban gyilkolták meg amerikai drónok.


A hazaiak remek játékkal 34-27-re győzték le a dán Aalborg HB csapatát.
