Düh és gyász – kegyeleti megemlékezés a Deák téren

2020. május 29. 8:13

Írta: Joó István
Düh és gyász – így foglalta össze egy Újpest-drukker a kettős gyilkosság áldozataiért tartott csütörtök esti kegyeleti megemlékezés lényegét a Deák téren. A több ezres, főleg szurkolói tömeg fegyelmezetten viselkedett, bár komoly etnikai feszültség volt érzékelhető. A megemlékezéshez kéretlenül csatlakozott a Mi Hazánk Mozgalom is, amely előzőleg az Országos Roma Önkormányzat székháza közelében sütötte el szópetárdáit, háromszáz fős hallgatóság előtt.

„A rengeteg pénzért semmiféle munkát nem végző cigány politikusoknak kőkemény felelősségük van a Deák téri kettős gyilkosságban, mert nem lépnek fel a cigányok körében tapasztalható bűnöző szubkultúrával szemben, a többségi társadalom érdekében. Helyettük majd megteszi ezt a Mi Hazánk, amely a Horthy-korszak jól bevált csendőrségével integrálná a cigány közösséget” – jelentette ki Toroczkai László, a pár éve irányt váltott Jobbikból kiszakadt mozgalom elnöke. Szónoklatának helyszíne a meghirdetettől eltérően nem az Országos Roma Önkormányzat székháza volt, mert annak közvetlen környékét lezárta a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A BRFK előző nap ugyanis közleményben tudatta: megítélése szerint a tervezett rendezvény a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó gyűlésnek minősül, és ezért érvényes rá az a kormányrendelet, amely – a veszélyhelyzetre mint különleges jogrendre hivatkozva – tiltja a gyűlés helyén tartózkodást. Ezért a MHM a Dohány utcának egy a Nagykörúthoz közelebb eső pontján tartotta meg találkozóját híveivel.

 

Toroczkaiék a „szubkultúra” ellen

S hogy miért lett az ORÖ székháza orientációs pont? Hamar elterjedt, a múlt péntek hajnali Deák téri kettős gyilkosságot olyan kompánia követte el, amelynek többségében romák voltak a tagjai, és a gyilkos is legalább részben ehhez az etnikumhoz tartozik. Toroczkai a Mandinernek előzőleg elmondta, nem akarja a lincselőkben a konkrét etnikai arányokat méricskélni. Viszont szerinte egyértelmű, hogy melyik szubkultúrából valók, és – amint a demonstráción is hangoztatta – tűrhetetlen, hogy szabadon sétálhatnak közöttünk olyan bűnözők, akik már rendszeresen gyilkolhatnak. „Nem vagyunk biztonságban, mivel a bűnözők érdekeit védik a rendőrök, a Belügyminisztérium, sőt a magyar állam az egész apparátusával együtt” – tette hozzá. 

Integráció mint „nagy büdös nulla”

Novák Előd alelnök szerint a "cigánybűnözéssel" kellene a hivatalos szerveknek foglalkozni, meg a drogterjesztőkkel. Apáti István, az ugyancsak Jobbikból a MHM-ba távozott országgyűlési képviselő erre rá is erősített azzal az óhajával: bárcsak Szabolcsban és Borsodban lehetne látni ennyi készenléti rendőrt, mint most a Dohány utcában. Szerinte „nagy büdös nulla” volt az eredménye harminc év integrációjának. Úgy vélte, a mindenkori hatalom azért tűri el ezt a szubkultúrát, mert az innen egyre nagyobb számban kikerülő szavazóik voksaira számít. Sürgette a halálbüntetés visszaállítását, illetve az életfogytiglan kiterjesztését a húsz év alatti gyilkosokra is.

A demonstráció résztvevőinek „jogvédőbiztosítását” a Nemzeti Jogvédő Szolgálat látta el. Ügyvezetője, a Jobbik 2010-2014 közötti parlamenti képviselője, Gaudi-Nagy Tamás a Mandinernek úgy vélekedett: a rendőrség jogellenesen indított szabálysértési eljárásokat a tüntetés résztvevői ellen, elvéve zászlaikat is. Azt ígérte, képviselni fogják a szankció alá vontakat. Ezután Gaudi-Nagy is a Mi Hazánk demonstrálói után indult, akik a Deák térre siettek a futballszurkolók szervezte közös kegyeleti megemlékezésre.

A roma önkormányzat dzsihádot sejt

A közeli és sűrűn emlegetett roma önkormányzati székház a tüntetés alatt egyébként üres volt. Viszont az ORÖ ellenzékiként számon tartott jelenlegi elnöke, Agócs János egy közleményt adott ki csütörtök délelőtt. „Tudjuk, kik hirdetnek dzsihádot ellenünk; olyan emberek, akiket még a sajátjaik is megtagadtak és kidobtak a Jobbikból. A székházunk azonban a cigányok szimbóluma. Nem egy szélsőséges párt politikai játszótere” – írta az ORÖ-vezető. Ami a „politikai játszótér” mibenlétét illeti, a közleményben ez áll: „Novák Előd és társai, valamint a pártvezér Toroczkai László hisznek abban, hogy a cigányellenességükkel, a cigányok hátán ők is felküzdhetik magukat a parlamenti képviselők közé, ami már eleve megcsúfolása lenne a parlamenti demokráciának, olyan választókat feltételezve, akik a magyar cigányokat gyűlölik.” Agócs leszögezte a dokumentumban, a romáknak is vannak hibái, de elutasítják a kollektív megbélyegzést.

Az áldozatok lányokat védtek

A Deák téren több ezer ember övezte a kismillió mécsest és a fotókat a gyilkosság áldozatairól, a 16 éves Laciról és a 21 éves Gergőről. Előbbi fiú a REAC, utóbbi az Újpest aktív szurkolótáborának tagja volt. Azon a végzetes hajnalon a társaságuk lánytagjait akarták megvédeni a nekik beszólogató agresszív csapattal szemben. A gyilkos kezében kés villant és – amint egy Újpest szurkoló, akinek barátnője Gergő osztálytársa volt, mesélte a helyszínen a Mandiner munkatársának: „Az egyiket torkon szúrták, a másikat szíven… és miután a földre kerültek, még rúgták, ütlegelték őket.”

„Düh és gyász” – ebben foglalta össze egy másik szurkoló a tömegből, mit érez. Ismerte közelről az idősebb áldozatot, de éppen ezért, megindultsága miatt nem vállalta a részletes nyilatkozatot. Hozzá hasonlóan sokan csak valami rövid, keserű mondatot ejtettek el az újságírói kérdésre, miért vannak kint. „Fáj, hogy szabadon lehet a magyart ölni” – ezt például egy 50 év körüli drukker mondta, bár hárman előzetes letartóztatásban vannak. Közben percekre az MLSZ által tiltott pirotechnikáé lett a főszerep, sokan ezzel fejezték ki felháborodásukat. De már-már szakrális összetartozásuknak is kifejezést adtak azok, akik egyszer csak petárdákat, piros fáklyákat, füstgyertyákat hoztak működésbe.

Megölték egy szurkolótársunkat

Miután a füst némileg eloszlott, egy 39 éves lila-fehér sálas, tar férfi, fekete dzsekiben így magyarázta meg, miért szerveztek ilyen kegyeleti megemlékezést a legkülönfélébb sportklubokhoz tartozó szurkolók: „Nem ismertem személyesen azt az Újpest-drukker nagyobbik fiút, ő az újpesti lelátón a kapu mögé járt, én a B lelátóba… A lényeg: megölték egy szurkolótársunkat, teljesen mindegy, hogy újpesti. Lehetett volna kispesti, fradista, honvédes vagy MTK-s. Ilyenkor összeállunk mind, félre kell tenni a nézeteltéréseinket. Olyan ez, mint mikor Magyarországnak szurkolunk a magyar-románon egy szektorban. Reméljük, hogy az igazságszolgáltatás vagy a törvényhozás fog tenni valamit. Mert az nem létezik, hogy a kora miatt nem fog életfogytiglant kapni ez a gyilkos! Mi a garancia, hogy ha kiszabadul harminc valahány évesen, nem fogja ugyanezt megcsinálni mással?!”

Ekkor éppen ezt skandálták harsogva a megemlékezők: „Igenis van cigánybűnözés!”. A férfi ennek hallatán így folytatta: „Nekem nem jutna eszembe, hogy reggel, mikor fölkelek, betegyek a kabátomba egy kést. Ha valakivel verekszem, és az a földre kerül, nem rugdosom, nem ütöm… Gondoljon bele, ha puszta kézzel verekednek össze, ma is élnek!”

Az erőszak ellen jöttek ki

A tömeg döntően fekete volt: feketék a kabátok, feketék a pólók. A sálak igazítottak el, hogy ki-ki melyik szurkolótáborhoz tartozik. Olyan volt az egész, mint valami több törzs részvételével lezajló nemzeti gyűlés. Egyszer csak cifraszűrös férfiak tűntek fel: mint megtudtuk, a balmazújvárosi és veresegyházi katonai hagyományőrző egyesületek tagjai. Végül találtunk még két, eredetileg egymással társalgó szurkolót, egy 20 éves újpestit és egy 37 éves fradistát, akik barátok. A fiatalabb mondta: „Nem vagyok cigányellenes, van barátaim között is cigány, de van az az alja fajta, amitől undorodom. Mégsem a cigányok ellen jöttünk ki, hanem az erőszak ellen, hogy a főváros szívében, a bulinegyedben ezt meg lehetett csinálni. Hol voltak akkor a rendőrök? Most, hogy szar van a fazékban és hogy mi vagyunk kint, bezzeg itt vannak!”

A fradista másféle benyomását osztotta meg: „Nem tudom, figyelted-e, hogy a Mi Hazánk rá próbálta szervezni a tüntetését a mi megemlékezésünkre. Jöttek a zászlóikkal, eléjük térdeltek a sajtófotósaik, hogy kinyomhassák a képeket a netre, amiken egymás mellett vagyunk, mi, drukkerek és ők, saját zászlóikkal. Pedig ez az egész nem a politikáról szól!”

Este nyolc felé a tömeg békésen oszladozni kezdett. A gyászolók legtöbben a metró felé vették az irányt, kissé értetlenkedőn pillantva az egykori Volán pályaudvar helyén álló Fröccs Teraszra. A laza szórakozóhelyre, ahonnan gondtalan zsibongás hallatszott, olyan derűs vendégek zaja, akiket látszólag nem foglalkoztat a Deák téri kettős gyilkosság vagy éppen Budapest romló közbiztonsága, a semmiből előálló, késvillanásos veszélyhelyzetek.

Fotók: Földházi Árpád

Összesen 290 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ezt az idézetet tegnap már posztoltam, ma megismétlem:
Az Iskolarendőrség már elkésett, de jobb későn mint soha.
Elkésett és kevés. nagyon kevés, itt nemzetbiztonsági kérdésről, Magyarország továbbéléséről, vagy HALÁLÁRÓL VAN SZÓ.

1.Azonnal meg kell szilárdítani a közrend védelmét minden közterületen, minden közösségi járművön és minden nyilvános területen! Legyen helyszíni csendőrség, vagy bármilyen BM-szerv, a világos fellépés jogköre nélkülözhetetlen!!!Mert:
2. Az A. I. Magyarország, a Magyar Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért, a T. I. és a többi Soros-mocsok működését átláthatóvá kell tenni: a könyvelésének a pénzfelhasználást világosan nyilvánossá kell tenniük.
"s.59 • 34 perce
Tehát! Én nem nem roma vagyok, hanem
magyar. Nem csávó vagyok, hanem férfi. A barátnőm nem csaj,
hanem nő, méghozzá magyar nő. A pénztárcámban nem lóvé van,
hanem pénz. Nem kalyibában lakom, hanem házban. És így tovább...
Sohasem éreztem szükségét annak, hogy sakál, büdös bogár, vagy
varacskos disznó nyelvén kommunikáljak, így hát cigányén sem
fogok. Ugyanis magyarként olyan gazdag szókinccsel rendelkezem,
mely az egész világon egyedülálló. Egy ősi nyelv tulajdonosa
vagyok (honfitársaimmal együtt), mely sok hasonlóságot mutat az
ókori etruszkok titokzatos népének nyelvével, és gyakorlatilag
nincs ma fellelhető rokonsága.

Persze ettől még nem származom a
Sziriuszról, és nincsenek fáraó őseim. Amiről tudok, ha már
az ősökről esik szó, az a nagyapám, aki végigharcolta az első
világháborút, és az apám, aki talpig vasba öltözve helyt állt
a Don-kanyarban. Ennek jutalmaként lehetek én nem roma. Ennek
jutalmaként kell összerándulnom ha a TV nagyokosai „csávóznak”.
Ennek jutalmaként kell látnom, hogy a cigány invázió csapásai
alatt összeszart szemétteleppé válik az ország. Látnom kell,
hogy a kitágult tojócsövű cigány sz. purdészaporulata nyomán
elesett Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg
megye, haldoklik Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Somogy megye. A
főváros 8. kerületében a gyerekek 43 százaléka cigány
származású és a 7. kerületben is messze az országos átlag
feletti, 28 százalék ez az arány. Összesen hét kerületben tíz
százalék feletti a cigány „tanulók” aránya, a főváros
összességében pedig 8,6 százalék. Az országban 298 olyan iskola
van, ahol már a cigány kisebbség alkotja a többséget. (Ezek
2013-as adatok, azóta tovább romlott a helyzet.) Ahol a magyar
emberek adóját és életterét elraboló indiai csürhe megjelenik,
kiirtott erdők, szemétteleppé változtatott tájak, eldugult
patakok összeszart udvarok és romputrik jelzik, hogy az ország
már haldoklik. Az őslakosság menekül, a fehér gyermekek tetvet,
rühöt, hepatitist és verést kapnak az iskolában, mindent elural
a vademberektől való félelem és irtózás. Ami fáj - ,hogy én
egyedül nem tudok ezen változtatni – ötvenen, ötszázan,
ötezren sem tudunk változtatni. Csak a magyar nép tud változtatni,
ha végre elveszítve végtelennek látszó türelmét fellép a
szennyáradat és a szaporítók ellen, s nem rak több tejet idegen
fajú, büdös szájú, sárga nyakú hordatöltelékek cumisüvegébe,
hanem felfogja, hogy a létéről, a megmaradásáról van szó."

A relativizáló qrvaanyád, késsel a zsebében, azt rúgdosták, szegényt... "vagy tízen mentek a késesre"...rohadék aljasémi

Közben születnek, világra jönnek gyerekemberek méhéből, farkából, családi pótlékkal, százféle támogatásokkal ösztönzött esélytelen csecsemők ezrei, tízezrei, akik 14 év múlva ugyanott folytatják... többen és még többen...

Erőszakkultúrát hirdető, illetve abban élő társaságok önmutogató demonstrációi. Még nem ismerjük a gyilkosság pontos körülményeit, de bizonyos, hogy a 'szurkolóiság' nem játszott benne szerepet. Akárki lehetett volna az áldozat, aki a megvadult kölkök elé kerül.

Az pedig aljas merénylet mindannyiunk ellen, hogy miközben messze nem a lehetséges léptékkel, de a cigányság integrációja zajlik, a nemzetközi pénztőke által finanszírozott ügynökhad és egy frusztrált hazai párt cigány-magyar polgárháborút szít.

Te lájkvadász, libsi kurva...

nem cigány volt az elkövető, a náci kurucinfót és a Gnóm Előd hálózatát kell már felelősségre vonni a hamis hírek terjesztéséért, uszításért

Namost, ebben a hátborzongató sztoriban a rendőrséggel van a legkevesebb baj. Ugyanis szinte azonnal elfogták a tetteseket. Dicsérte ezért az Orbán Viktor által dirigált belügyminisztériumnak?

Jó, tudom, hülyeség. Csak gondoltam, megemlítem.

Az UTE, az nem Hypós Fradi, de aki relativizálni, dekonstruálni, lebontani akar, annak ugyanaz.
Mint neked.

Ezt azokra érted, akik Gyöngyöspatán náci módon, teljesen rasszista alapon terrorizálták, elüldözték osztálytársaikat, tanáraikat?

Az a bizonyos nyugdíjas még a ligetvédők társaként a Ligetben, tiltott helyen autózgatva, majd egyéb itt elkövetett kihágásokkal, jóval korábban kezdte gyűjtögetni a büntetést. Olvass más híreket is róla, eddig még nem cáfolta senki:

https://pestisracok.hu/dk-s-ga..

Nem a bírósági döntésről beszélek, hanem az azt megelőző eseményekről. Lehet ezt így, úgy magyarázni, bíróság végső soron megtörtént, rasszista, náci cselekedeteket díjazott. Igaz, most nem a "fehér képződmények" voltak az elkövetők, hanem az alul szocializálódott cigányok.

Szókincs, nyelv...a kérdésfeltevés is egy baromság

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés