Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Chinegro – ez a neve a harci táncnak.

A chinegro egy, már négy évszázada gyakorolt harci tánc, amelynek során az ellenfelek szárított bikapéniszből készült korbáccsal (idehaza ezt bikacsöknek hívják – a szerk.) ütik egymást.
A tradíciót Nicaraguában, San Juan de Oriente városában a mai napig tartják.
A HVG azt írta, a bőrfegyverrel nem ritkán véresre verik egymást a táncban résztvevők, de az AFP-nek nyilatkozó férfi azt mondja, hogy számára a chinegros kifejezetten jó a stressz levezetésére, ezért szereti.

Hagyományosan Keresztelő Szent János napját, június 24-ét (idehaza ezt inkább Szent Iván-napként szokás számontartani) ünneplik meg a korbácsolással, amit a templom előtt tartanak.
Nyitókép: STRINGER / AFP