Argentin rektor: A világ többsége látja a Nyugat cinizmusát a háború kapcsán

Mit tanított számunkra a történelem? Ezzel a címmel folytatódott az MCC Budapest Peace Forum (Békefórum) rendezvénye, a beszélgetés középpontjában a jelenlegi ukrán-orosz háború állt, emellett pedig megvizsgálták a történelmi események hatását a jelenünkre. A vitázók megosztották meglátásaikat arról, hogy mit tanultunk a korábbi háborúkból, és hogyan alkalmazhatjuk ezeket a tanulságokat a jelenlegi konfliktusra. A beszélgetésen részt vett Christopher Davis, az Oxford Institute of Population Ageing csoport munkatársa, Damjan Krnjevic Miskovic, az Ada Egyetem oktatója, Juan Gabriel Tokatlian, a Torcuato Di Tella Egyetem dékánja, Hahner Péter, a Rubicon Intézet főigazgatója és Veszprémy László Bernát, történész, a Corvinák főszerkesztője, lapunk munkatársa.

Veszprémy kérdésére, miszerint mitől tartós egy béke, Hahner úgy felelt, hogy

Jó példa erre az 1814-1815-ös bécsi kongresszus, ahol nem alázták meg túlságosan Franciaországot. Davis jelezte, hogy bár nem történész, de úgy látja, hogy több lehetséges vége lehet egy háborúnak. Van a teljes győzelem egy oldalon, mint ahogy a második világháború után a nyugati szövetségek legyőzték Németországot és Japánt, Németországot pedig felosztották. Észak- és Dél-Korea más forgatókönyvre példa: a felek ki is merülhetnek, és a konfliktus befagyhat. És persze az is lehetőség, hogy a felek békét kötnek, és kölcsönösen lezárják a vitát. Utóbbira lehet építeni, de egy szimplán befagyott küzdelem nem nyújt stabilitást.

Krnjevic Izrael és Szíria példáját hozta fel: ez a két ország nem lövi már egymást több évtizede, bár nem oldották meg a konfliktust. Nem lett végleges béke, bár voltak kezdeményezések, ez egyébként nem kirívó a Közel-Keleten. A konfliktus formálisan nincs megoldva, mégis megtanultak vele együttélni, s van ebben némi kreativitás is: „a modus vivendi lehetővé tette, hogy a felek megtartsák a pozícióikat anélkül, hogy a nemzetközi kapcsolatokban nagy felfordulás történt volna.”

Tokatlian kiemelte, hogy

Ezek mind sikeres módszerek a háború elkerülésére. De ez jogot is ad Latin-Amerikának, hogy megszólaljon a konfliktusban, ezzel Lula brazil elnök élt is: Lula szerint maga a háború a probléma, s ha a háború a probléma, akkor arra kell megoldást találni, nem az orosz rezsim megbuktatására. Egyesek szerint a globális dél megosztott, de „Latin-Amerika nem megosztott: elutasítják az orosz agressziót, ugyanakkor de nem adnak fegyvert, nem fogadják el az uszító nyelvezetet, és nem támogatják a szankciókat, mert tudják, hogy a szankciók nem működnek. Példának okáért 60 éve szankcionálták Kubát, azóta sem történt semmi.” Azok az országok, akik jelenleg szankcionálnak és fegyvert küldenek, az ENSZ 26%-a, ez a világ kicsi része.

Veszprémy kérdésére, hogy miért nem fogadja el a világ nagy része a nyugati érvelést annak kapcsán, mi is a háború tétje, Krnjevic felvetette, hogy

Fel szokták hozni példaként, hogy 2008 augusztusában az oroszok ezt megszegték a grúzokkal szemben, de valójában 2008 februárjában már történt egy jogsértés: Szerbiával szemben szegték meg ezt az elvet Koszovó kapcsán, amikor is kilépett egy elszakadó fél, melyet azonnal támogatott is ebben a Nyugat. 

A szerb kutató jelezte: később Grúziánál az oroszok is Koszovóra hivatkoztak. A második világot, vagy fejlődő világot nem győzi meg a Nyugat, hogy az orosz-ukrán háború a rendalapú világ élet-halál harca, mert látják, hogy ez nem egy olyan dolog, amit csak az oroszok csinálnak, és mások nem, azaz kétszínűnek látják a Nyugatot. A Nyugat szerint viszont nem csak el kell ítélni az orosz tettet, de egyenesen keresztes harcot kell vívni ellene.

Tokatlian szerint

„Latin-Amerikában egy folyamatos tragédiában élünk: a covid előtt is alacsony növekedés volt, aztán jött a covid és mostani háború, ami európai háború, de globális hatásokkal. Ezért Latin-Amerika nagyon frusztrált, és ez sokan elmond azzal kapcsolatban, hogyan foglaltak állást ezek az országok.” Az ötlet, hogy csak egy fél felel a háborúért, tévedés, és persze a dolog az orosz invázióval kezdődött, de erre adódik a Nyugat felelőtlensége is, mert irracionálisan kezel egy proxyháborút. 

Az argentin egyetem rektora szerint a Nyugat azt hiszi, hogy csak a rendalapú világ alapján lehet kezelni a nemzetközi kapcsolatokat, de Latin-Amerika tudja, hogy ez egy vicc, hiszen a múltban látták az erőszakos rezsimcseréket, bábkormányok felállítását, a nyomásgyakorló amerikai diplomáciát, és „így tudják, hogy a Nyugat sokszor nem a rend, hanem a káosz létrehozója”. Nézzünk csak a Közel-Keletre! Miért volt sikeres Kína Irán és Szaúd-Arábia kapcsán? Mert a Nyugat csak káoszt akart csinálni, ők csak ezt tették eddig a Közel-Keleten.

– zárta sorait az argentin tudós.

Nyitókép: STR / PRESS-SERVICE OF COMMANDER-IN-CHIEF OF THE UKRAINIAN ARMED FORCES / AFP