El a kezekkel a gyerekektől! Karigeri már a középiskolás fiatalok agyát tömi a baloldali demagógiával

2023. május 22. 15:17

Szabó Gergő
PestiSrácok.hu
A kommunisták tényleg nem változnak, de a gyerekektől el a kezekkel!

„A baloldal sikeresen lak le és tesz sivataggá olyan témaköröket, amelyek alapvetően fontosak lennének. Amikor hiteltelenné válnak, újabb divatos témákat találnak, amelyhez természetesen ugyancsak nem értenek, azonban látványpolitizálással és semmitmondó ígéretekkel bélelik ki a tökéletes ürességet. Most épp a bolygóért aggódnak, csak éppen nem tesznek semmit azon kívül, hogy zöldre festik a vörös pufajkájukat, mégis igyekeznek kisajátítani a témát. Meglett, gondolkodó emberek nem hajlékonyak a csalira, ezért a még jócskán formálható, naiv fiatalokra, és egyre inkább a gyerekekre fáj a foguk, akikkel megpróbálják elhitetni, hogy fontosak számukra, sőt még szavazhatnak is bizonyos ügyekben. Igyekezzünk megelőzni a fájdalmas csalódást, hiszen azok a fiatalok, akik most 14-16 évesen a dróton rángatott főpolgármestert hallgatják, később borzasztóan szégyellni fogják ezt a pillanatot és dühösek lesznek azokra, akik kihasználták őket. A budapesti főpolgármester pedig hatalmas ötlettel rukkolt elő nemrégiben, a Budapesti Lakógyűléssel, ahol a 14 évesek is szerepet kaphatnak.

Milyen érdekes, hogy a folyamatosan a többség hatalmáról papoló baloldal megint saját szavait hazudtolja meg, amikor a budapestiek véleményének állítja be egy törpe kisebbség üzenetét, megtámogatva 14 éves fiatalokkal, akik bizonyára felelősségük teljes tudatában döntenek majd arról, hogy milyen szakmai háttere van annak, hogy közlekedjenek-e autósok a Lánchídon, vagy ne. Láthatóan a főpolgármester minden erejét igyekszik beleadni, hogy szánalmasabbnál szánalmasabb módszerekkel bizonyítson Gyurcsány Ferencnek, hogy bízhat benne, kiszolgálja a baloldali érdekeket Budapesten. Ha kell, akkor a középiskolásokat is bevonja a buliba. Miért ne?

Karácsony és a baloldal  előszeretettel szidja a Nemzeti konzultációt, amelyet legutóbb is mintegy 1.5 millióan töltöttek ki, a főpolgármesternek pedig volt olyan vastag bőr az arcán, hogy kimondja, az ő kérdései nem lesznek bugyuták, nem úgy mint a kormányé. Ehhez képest olyan bornírt kérdésekkel bombázza a budapestieket, miszerint legyen-e a dugó a Lánchídon vagy sem. Micsoda remek felvetés. Nyilván minden fővárosi lakos azt szeretné, ha dugók lennének és élhetetlen lenne a város. Ebben mondjuk Karácsonyék tehetetlen bandája komoly eredményeket ért el, ahol lehet, ott növelték a dugókat, de legalább a tanácsadók megkapták jól megérdemelt pénzüket és Mártha Imre is nyugodtan pihenhetett le a home office után egy egzotikus tengerparti luxusházban valahol Floridában. A módszereket ismerjük, látjuk, hogy néhány száz fiatalt felhergelnek akkor is, amikor a rendőröknek kell vezetni őket teljesen céltalanul. Ezeket az akciókat pedig olyan emberek koordinálják, akik valóban felelősek az oktatás és az egészségügy 2010 előtti mélyrepüléséért és káoszáért. A kommunisták tényleg nem változnak, de a gyerekektől el a kezekkel!”

Nyitókép: Kisbenedek Attila/AFP

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 62 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A 14 éves is annyit tud, mint Geli: egyiküknek sincs jogosítványa.
Se tapasztalata, se életbölcsessége, se nyelvismerete. De nagy képe, na az van! Gelinek mindenképp.

Na mesélj már!!
Ha a budapestiek fele is Vezéred oldalán állnak, miért nem az ö emberét választották föpolgármesternek???
Ha ö orbánfób, akkor te mi vagy?????

Majd meglátjuk, mondta a vak ember...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés