Josep Borrell: Kína még nem lépte át a vörös vonalat az orosz fegyverszállítást illetően

2023. március 25. 14:30
Borrell szerint az EU-nak ki kell alakítania a saját, független álláspontját Kínával kapcsolatban, és arra kell törekednie, hogy lehetőleg elkerülje a Washington-Peking közti szuperhatalmi harcot.

Josep Borrell a napokban megerősítette: hamarosan hivatalos látogatást tesz Kínába, hogy megvitassák többek között Oroszország ukrajnai háborúját. A spanyol külügyminiszter konkrét dátumot egyelőre nem közölt az utazással kapcsolatban.

Kína nem lépett át semmilyen határvonalat az oroszországi fegyverszállítást illetően,

és minimálisra akarja csökkenteni annak kockázatát, hogy kapcsolatba kerüljön bármiféle orosz katonai tevékenységgel” – nyilatkozta Borrell több európai médiumnak, köztük az Euractivnek arra a kérdésre, látott-e bármi bizonyítékot arra, hogy Kína fegyvereket szállít Oroszországnak.

EU-s vezetők Pekingben

Hszi Csin-ping kínai elnök e heti moszkvai útját követően hamarosan több európai ország vezetője is Pekingbe utazik. A jövő héten várhatóan Pedro Sánchez spanyol államfő érkezik majd Kínába, Emmanuel Macron és Ursula von der Leyen pedig két hét múlva közösen látogat majd el a távol-keleti országba. De Giorgia Meloni olasz miniszterelnök is kapott már meghívást; mindeközben pedig az Európai Unió a pekingi EU-Kína csúcsra készül, amelyre valószínűleg még a nyár előtt – az EU-USA csúcs után – kerül majd sor. 

Hszi Csin-ping háromnapos moszkvai látogatása szerdán befejeződött, a felek a vizitet eredményesnek, politikai ellenfeleik gyümölcstelennek minősítették. A tények: Kína és Oroszország egyezményt írt alá a gazdasági együttműködés, valamint az orosz-kínai stratégiai partnerség megerősítéséről; megállapodást kötött egy új gázvezeték megépítéséről, amely Szibérián és Mongólián keresztül szállít majd orosz földgázt Kínába; egyetértett abban, hogy az ukrajnai konfliktusnak nem szabad egy atomháborúvá eszkalálódnia; veszélyesnek ítélte az Ausztrália, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok között nemrég megkötött, az atommeghajtású tengeralattjárók telepítéséről szóló Aukus-egyezményt; és fenyegetésnek nevezte a NATO növekvő katonai jelenlétét az ázsiai térségben.

A kínaiak egyfajta diplomáciai szerepet akarnak betölteni, nem akarnak teljes mértékben kapcsolatba kerülni Moszkva katonai akcióival” – nyilatkozta Borrell, majd hozzátette:

Peking érdeke segítőként, nem pedig közvetítőként megjelenni az orosz-ukrán konfliktusban”.

Februárban Kína kiadott egy tizenkét pontból álló dokumentumot, amelyben sürgős béketárgyalásokra és a háború „politikai rendezésére” szólított fel. Ezt Moszkva pozitívan fogadta.

Közelebb került-e a béke Hszi elnök moszkvai vizitjével?

Borrell kijelentette: megértette, hogy Kína nem hajlandó egyik oldalra sem állni, és „Peking minimalizálni akarja annak kockázatát, hogy bárminemű kapcsolatba kerüljön orosz katonai tevékenységekkel”. Hozzátette: „A kínaiak nagyon kényelmetlenül érzik magukat attól, ami történik. Úgy tűnik, ennek a korlátlan barátságnak is vannak határai.”

Borrell kifejtette azt is, hogy

Peking partnersége Moszkvával csupán diplomáciai és gazdasági jellegű, soha nem alakítottak ki katonai szövetséget.

Borrell szerint az EU-nak ki kell alakítania a saját, független álláspontját Kínával kapcsolatban, és arra kell törekednie, hogy lehetőleg elkerülje a Washington-Peking közti szuperhatalmi harcot.

Amerikai lap: Peking és Moszkva újrakeretezné a demokráciát

 

Nyitókép: Frederick Florin / AFP

Összesen 77 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés