MTVA: Jogerősen hét pert veszített a Gyurcsány-párt a közmédiával szemben

2023. március 03. 07:22

A Kúria megerősítette, az Országos Sajtószolgálatnak joga van minden olyan közlemény kiadását megtagadni, amely alkalmas lehet más személy személyiségi jogainak megsértésére.

2023. március 03. 07:22
null

Jogerősen hét pert veszített a Gyurcsány-párt a közmédiával szemben – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtó- és marketingirodája csütörtökön az MTI-vel, azt is hangsúlyozva, hogy precedensértékű ítéletet hozott a Kúria.

A közlemény szerint a Demokratikus Koalíció a közmédiával szemben valamennyi perét jogerősen elvesztette, amelyet az MTI Országos Sajtószolgálat (OS) közleménykiadási gyakorlata ellen indított. Hozzátették, a DK „pártállami időket idéző módon” igyekezett nyomást gyakorolni a független MTI működésére. „A gyakorlattal kénytelenek lesznek felhagyni, mert döntésével a Kúria megerősítette, hogy az Országos Sajtószolgálatnak joga van minden olyan közlemény kiadását megtagadni, amelyről feltételezhető, hogy az alkalmas lehet más személy személyiségi jogainak megsértésére, valamint azt is kimondta, hogy az

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Zelenszkij újabb bosszút tervelt ki Magyarország ellen – ez mindenkinek fájhat

Zelenszkij újabb bosszút tervelt ki Magyarország ellen – ez mindenkinek fájhat
Tovább a cikkhezchevron

– írták. Az MTVA beszámolt arról, hogy az öttagú bírói tanács részvételével folytatott felülvizsgálati eljárást lezáró ítéletében a Kúria kimondta: jogosan utasította vissza az Országos Sajtószolgálat a Demokratikus Koalíció közleményeinek kiadását.

A bíróság döntése szerint a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény nemzeti hírügynökségre vonatkozó rendelkezéseiből nem következik, hogy az OS-szolgáltatás keretében bárkinek joga lenne követelni egy konkrét közlemény közzétételét – írták. Felidézték, hogy a baloldali párt előzőleg hat esetben fordult bírósághoz,

kifogásolva az MTI közleménykiadási gyakorlatát,

noha az Országos Sajtószolgálat szolgáltatásának igénybevételekor a közszolgálati médiaszolgáltató közleménymérlegelési jogosultságát írásbeli szerződésben elismerte, amelyről korábban a Kúria – szintén a DK által indított perben – kimondta, hogy a szerződéses feltételek jogszerűek.

A most meghozott végleges bírósági döntés értelmében a Demokratikus Koalíció mint felperes köteles megfizetni a teljes perköltséget, vagyis az első-, a másodfokú és a felülvizsgálati eljárás költségét is az alperes Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-nek – áll a közleményben.

(MTI)

Nyitókép: Gyurcsány Ferenc 2013 decemberében a köztévénél járt, YouTube/képernyőfotó

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. március 05. 23:50
Gyurcsány az új Szálasi. Ezt a fickót minél elöbb ki kell vonni a forgalomból. Ferenc testvér hallgasd meg dalom. Azt mondom néked, fő a nyugalom. Hisz popsid körül nagy a forgalom, Akolodban is van trágya, friss alom. Bizony magasztos erény az irgalom. De neked az nem jár, úgy gondolom. Nem erősséged az építő szorgalom. Bennünket felráz tőled a borzalom. Szektád egy csődöt termelő malom, Legyen veszted az átkos fogadalom: Hogy támadjon ellenünk a birodalom. Amiért jussotok lesz gyász és siralom. Nekünk nem kell stressz és izgalom. Tünj el tüstént, némán a valogadon, Amig erre még megvan a jó alkalom. Fedjen be téged egy békés sírhalom.
Válasz erre
1
0
gonterl
2023. március 03. 17:38
Ha a jogot valaki önmagának adja, annak minden cselekedete jogos lesz.
Válasz erre
0
0
dezilluzionista
2023. március 03. 14:20
Vicc.
Válasz erre
1
0
zorroro
2023. március 03. 13:57
Véletlenül nem a Böszörményiné dr. Kovács Katalin, dr. Pataki Árpád és dr. Kovács Zsuzsanna összetételű tanács?
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!