Álviták helyett a sorskérdéseinkről kellene vitát folytatnunk – svájci lapszerkesztő Budapesten

Az MCC égisze alatt működő Magyar-Német Intézet a minap vendégül látta Roger Köppel svájci politikust és lapszerkesztőt, a Weltwoche című nívós hetilap főszerkesztőjét, a Svájci Néppárt parlamenti képviselőjét. A neves újságíró, szerkesztő beszélgetőtársa Boris Kálnoky, az MCC médiaiskolájának vezetője volt. A köszöntőt Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója mondta.

Szalai kiemelte, hogy Köppelt az európai párbeszéd jegyében hívták meg, ebben a nehéz és háború által megviselt időszakban. Köppel az egyik legnagyobb jelentőségű médiaszereplő, de a svájci politika alapos ismerője is, egyben hazánk barátja, aki nemrég

Köppel rögtön tisztázta, hogy jól ismeri Budapestet, korábban tudósított innen sportújságíróként. Tiszteli Magyarországot, s bár újságíróként minden kormánnyal szemben illik kritikus hangnemet megütni, mivel a legtöbb lapban a cikkek csak bírálattal vannak tele, ezért

A szerkesztő, politikus szerint sok a kapocs a két ország között, 1956 nem csak a magyarok számára volt meghatározó, de lehetne említeni 1848-at is. Hazánknak szélsőséges történelmi tapasztalatai vannak, éppen ezért abszurd oroszbarátsággal vádolni, árulást emlegetni. Magyarország egyértelműen a legérdekesebb ország Európában, ezért igyekszik minden területéről benyomásokat szerezni. Célja, hogy az egész összképet, a történelmi tapasztalatok képét nézze. 

Magyarország Köppel szerint egyfajta igazodási pont is ezekben a bolond időkben.

– tisztázta a lapszerkesztő. Biztosan nehéz lehet Magyarországot kormányozni, hiszen itt mindenki szabadságharcos, de egy kicsit a svájciak is ilyenek: mind a két nép nehezen nevelhető, olykor-olykor feltűnő a viselkedése, de mégis úgy hisszük, hogy jogos szabadságszeretetből kiindulva cselekszünk, és ez összeköt bennünket.

„Ma mi, akik kereskedni szeretnénk, együttműködni szeretnénk, nem tehetjük meg ezt”. Korunk tragédiája, hogy a barlanglakók kora tér vissza, amikor sok olyan politikus és médium van, akik és amelyek a nemzetközi együttműködést meg akarják akadályozni. Szerintük nem lehet Kínától vásárolni, az oroszokkal még beszélni sem szabad. De ügyelnünk kell arra, hogy a nyugati háborús hangulat hatására ne húzódjunk vissza barlangjainkba – figyelmeztetett a lapszerkesztő.

Köppel szerint nem igaz, hogy szörnyek kormányoznak Moszkvában és Pekingben, nem szabad ennek a képnek hinni. Vissza kell hozni a békés egymás mellett élést és a gazdasági együttműködést – és ez az álláspont még nem tesz minket semelyik háborús fél szimpatizánsává. Szerinte később ezt mások is belátják, hiszen már hozzászokott, hogy ha a főbb lapok tételeinek ellentétjét írja meg, akkor egy éven belül általában igaza lesz, noha nem kérnek tőle elnézést.

– szögezte le Köppel. Az újságírók azt hiszik, okosabbak az olvasóknál, és ezért hiszik: nem a perspektívák szolgáltatói, hanem csak az ő nézeteik helyesek. Nem írják le, amit az olvasók „nem értenének meg”, az olvasókat kisgyereknek nézik. Az átlagos nyugati szerkesztőségben az eltérő véleményekre teljesen megfagy a levegő, válaszul azt jelzik az emberrel, hogy nem kívánatos, egyfajta „terrort” alkalmaznak, megszégyenítenek és megfélemlítenek.

A fenti viselkedésre jó példa volt először Greta Thunberg mozgalma: ők honosították meg, hogy a lány szava az evangélium, és aki nem hiszi el, az csakis rossz lehet, aki ártani akar a bolygónak. Ezt követte a covid: aki kritizálni merte a kormányzati intézkedéseket, szkeptikus volt, azt szörnyetegként írták le. Most pedig ugyanezt csinálják a háború kapcsán. Persze érthető a sokkhatás, de a valódi nyílt társadalom értékeit, mint a szólásszabadság, meg kell védeni. Érdekes, hogy ma éppen Karl Popper hívei vannak a nyílt társadalom, a szabad kereskedelem és a nemzetközi kapcsolatok ellen, ők hirdetik az új blokkosodást.

Köppel azt is megjegyezte a beszélgetés során, hogy a NATO elmozdult kezdeti elveitől, hiszen különben mit keres a Távol-Keleten vagy Ukrajnában.

Inkább arról kéne vitát nyitnunk, mi is a NATO, és lehet, hogy kevesebbet kéne foglalkoznunk azzal, minden nemnek van-e megfelelő vécéje. Inkább a sorskérdéseinkről kéne vitatkoznunk – zárta gondolatait a lapszerkesztő.

Fotó: Gyurkovits Tamás