Annalena Baerbock német külügyminiszter Stuttgartban tartott beszédet Európáról, valamint a 21. században a biztonságunkat fenyegető veszélyekről. Minderről a Frankfurter Allgemeine Zeitung számolt be. A cikk szerint Baerbock egyebek közt elmondta, hogy a nemzetbiztonságról ma átfogóbban kell beszélni, a diskurzusnak magában kell foglalnia a klasszikus katonai biztonsági kérdések mellett az oroszok elleni intézkedéseket, valamint az energiabeszerzés és a fegyverpiac szabályozásait is. „Mert tudjuk, hogy a biztonság a 21. században sokkal többről szól, mint tankokról és rakétákról: éppúgy szól kritikus infrastruktúránk és demokráciánk dezinformációval szembeni védelméről is” – mondta Baerbock.
Agresszív kampány az egyhangúság elve ellen
A külügyminiszter azt szeretné, hogy az Európai Unióban több döntést hozzanak a többségi elv szerint, és legalább egyedi esetekben, különösen a jelenlegi válsághelyzetben, hagyják figyelmen kívül az egyhangúság elvét.
Az elmúlt hónapokban többször is láthattuk, hogy a Tanácsban egyes tagállamok hogyan akadályozták meg a határozott közös európai álláspont kialakítását – például emberi jogi kérdésekben”
– mondta.
Szükség van egy „szuverén Európai Unió” kiépítésére
Baerbock a beszédében kifejtette: az EU-nak a biztonság „minden dimenzióját” meg kell vizsgálnia. Szerinte szükség van egy „szuverén Európai Unió” kiépítésére. Ha az uniónak a jövőben 30 tagja lesz, köztük a Moldovai Köztársaság, Ukrajna és a nyugat-balkáni államok, akkor az EU-nak rendelkeznie kell a „megfelelő intézményi felépítéssel”, és cselekvőképesnek kell lennie.
Baerbock szerint lehetővé kell tenni, hogy több döntést lehessen minősített többséggel meghozni. „Ha a világ változik, nekünk is változtatnunk kell a stratégiáinkon” – mondta a külügyminiszter.
A külügyminiszter azt is kifejtette: olyan világban élünk, ahol „agresszív autokraták” próbálják az erősebbik fél jogát érvényesíteni.
Nyitókép: Jonathan NACKSTRAND / AFP