Kerkai Jenő, öröksége – A szociális igazságosság és a kereszténydemokrácia szószólója

2023. január 25. 23:30

Koronkai Zoltán SJ
mkdsz.hu
Magyarországon hosszabb távon az egyház és a kereszténydemokrácia jövőjét is az élő kövek határozzák meg.

„Kerkai Jenő korában az egyházi személyek politikai szerepvállalása nem ment ritkaságszámba, hiszen a püspökök tagjai voltak a felsőháznak, számos pap (például Közi Horváth József) pedig parlamenti képviselőként tevékenykedett. A Tanácsköztársaság után Prohászka Ottokár püspök és Bangha Béla jezsuita jelentős szerepet játszottak a keresztény nemzeti politikai tábor megszervezésében és ideológiai támogatásában, noha később mindketten csalódtak, és hátrébb léptek a napi politikától.

Kerkai igyekezett távol tartani a KALOT-ot a pártoktól, mert úgy gondolta, hogy a mozgalom növekedésével majd a parasztság kitermel magából olyan vezetőket, akik a politika terén is képviselni tudják az érdekeiket. A szervezet erősödésével azonban a nagypolitika világa felfigyelt rájuk. A legszorosabb kapcsolat Teleki Pál miniszterelnökkel alakult ki, aki teljesen egyetértett a KALOT törekvéseivel, és jelentős anyagi támogatást adott neki. A kormányfő szövetségest talált a mozgalomban az erősödő németbarát és nyilas szélsőjobboldali agitációval szemben, amely egyre kiterjedtebbé vált a nehéz szociális helyzetben lévő vidéki néptömegek között is.

Valóban, ahol a KALOT erős volt, ott nem rúgtak labdába a Volksbund vagy a nyilaskeresztes párt aktivistái. A világháború kitörése után a magyar állam egyre inkább militarizálni igyekezett az ifjúságot is, a KALOT léte is veszélybe került. Az egyesület vezetői ekkor úgy látták, hogy a túlélés érekében előre kell menekülniük, 1941 októberében ezért megállapodtak, hogy népfőiskoláik részt vesznek a Levente Egyesületek képzésében. E modus vivendi révén tovább működhetett a KALOT, s erkölcsi, vallásos és kulturális képzéseit a leventemozgalom tagjaira is kiterjesztették. A háború után viszont e megállapodás a KALOT elleni vádak egyik forrásává vált, és a kommunista sajtó a mozgalmat fasiszta szervezetnek bélyegezte.

Kerkai Jenőnek fontos szerepe volt a magyarországi kereszténydemokrata politika megszületésében. Még innsbrucki tanulmányai idején alaposan megismerte a német jezsuiták szociológiai műhelyét, személyesen találkozott Oswald von Nell-Breuninggal is, kora egyik legjelentősebb tudósával. Ezek a jezsuiták szerepet játszottak a Quadragesimo Anno enciklika előkészítésében és a kereszténydemokrata gondolat megszületésében. Oswald von Nell-Breuning, akit a nácik üldöztek, a háború után a nyugat-német szociális piacgazdaság egyik fő teoretikusa lett. (Erről bővebben lásd Zachar Péter Krisztián előadását.) A negyvenes évek elején viszont a kereszténydemokrácia gondolata újdonságnak számított, olyannyira, hogy akkor még a magyar püspöki kar sem egyértelműen támogatta. XII. Piusz pápa 1944-es megnyilatkozásai viszont már ebbe az irányba mutattak, Kerkai pedig már jó ideje ebben a szellemiségben gondolkodott.

1943 augusztusában Apor Vilmos győri püspök titkos tanácskozásra hívta a katolikus szociális mozgalmak vezetőit. Itt világosan felismerték, hogy a háborút Németország el fogja veszíteni, ezért elkezdtek gondolkodni azon, hogy a háború után mi lehet majd a kibontakozás útja, és egy kereszténydemokrata párt létrehozását is felvetették. Megalapították a Katolikus Szociális Népmozgalmat, amelynek Kerkai Jenő lett az ügyvezetője, Kovrig Béla professzor pedig alapos társadalmi programot dolgozott ki. A Katolikus Szociális Népmozgalomból nőtt ki 1944-ben a Keresztény Demokrata Néppárt. Kerkai Jenő és rendtársa, Nagy Töhötöm járt közben Serédi Jusztinián hercegprímásnál, hogy a püspöki kar támogassa a pártalakítást. Az októberi nyilas puccs után a párt vezetői illegalitásba kényszerültek, többeket letartóztattak. Kerkai maga Érden, a népfőiskola pincéjében bujkált, majd a frontvonalon átszökve Debrecenbe ment, ahol az új magyar kormánynál a KALOT és a KDNP működési engedélyéért járt közbe. Nagy Töhötöm Miskolc felé indult, ő az orosz parancsnokságnál próbálta ugyanezt elérni.

A KALOT újraindulására valóban megkapták az engedélyt, a KDNP létrejötte viszont körülményesebb volt. Az egyre inkább kommunista befolyás alá kerülő hatóságok okvetlenkedései miatt az 1945. novemberi választásokon nem is indulhattak még önállóan, csak a kisgazdapárttal együttműködve. Kerkai szürke eminenciásként meghatározó szerepet játszott a párt kezdeti formálódásában és vezetői kiválasztásában. Dr. Varga László emlékiratai (Kérem a vádlott felmentését!) világosan mutatják: Kerkai keze volt abban, hogy Barankovics István lett a párt elnöke, leváltva gróf Pálffy Józsefet, vagy hogy a párt neve Demokrata Néppárt (DNP) lett, elhagyva a »keresztény« jelzőt. Az 1945-ös kontextusban ugyanis a »keresztény« jelző tehertétellé vált. Egyrészt mert a nyilas uralom alatt antiszemita mellékzöngét kapott, mert a »nem zsidó« szinonimája lett, másrészt a DNP körüli politikusok jó része a Horthy-korszakot is kritikus szemmel nézte, maga Kerkai is többször használta az »álkeresztény« jelzőt a háború előtti keresztény nemzeti kurzus minősítésére. Természetesen nem az egész megelőző korszakot utasították el, mint a kommunisták, de számos tekintetben kritikusan viszonyultak hozzá.

A Demokrata Néppárt születésében egy másik jezsuitának, Jánosi Józsefnek is fontos szerepet játszott, ő a fiatal párt ideológiai tanácsadója lett. Ő dolgozta ki az ún. modus vivendi elméletet is, mely az állam és egyház viszonyát volt hivatott rendezni. Jánosi úgy ítélte meg, hogy a szovjet megszállás még évtizedekig fog tartani, ezért szükségesnek látta, hogy valamiféle megegyezés szülessen az állammal, anélkül, hogy az egyház a legfontosabb elveiből engedne. Bizonyos kompromisszumok vállalását viszont elkerülhetetlennek látta, számot vetve azzal, hogy a másik fél sokkal erősebb, hiszen a Szovjetunió által megszállt ország vagyunk. Mindszenty József hercegprímás helyzetértékelése egészen más volt. Ő úgy látta, közeleg a harmadik világháború, a szovjet megszállás csak néhány hónapig fog tartani, ezért bátran lehet és kell is vállalni a konfrontációt az egyre inkább a kommunisták uralma alá kerülő állammal. Ebben és több más aktuálpolitikai kérdésben komoly konfliktus alakult ki Jánosi, Kerkai, Nagy Töhötöm jezsuiták, a DNP vezetői, valamint Mindszenty között. A hercegprímás a jezsuita tartományfőnöknél követelte a három jezsuita visszavonulását, és Rómában is feljelentette őket. A provinciális tényleg kivonta rendtársait a forgalomból, legalábbis elhelyezte őket a fővárosból. Nagy Töhötöm Argentínába, Jánosi József Nagykapornakra, Kerkai Kaposvárra került. A hercegprímás és a DNP viszonya azonban továbbra is feszült maradt. Mindszenty József és Barankovics István kölcsönösen bizalmatlan voltak egymással. Az 1947-es választásokon a prímás neheztelése miatt a DNP nem is indított jelölteket az esztergomi főegyházmegye területén. Ezeket a konfliktusokat a magyar egyház és a demokrácia szempontjából tragikusnak tekinthetjük.

Noha a KALOT-ot 1946-ban Rajk László feloszlatta, a mozgalom különböző neveken és formákban azért tovább működött. Az egykori KALOT-tagok részt vettek a Demokrata Néppárt munkájában is. Az 1947. szeptemberi parlamenti választások után a DNP frakciójának igen jelentős csoportja volt KALOT-osokból állt. A választásokon a DNP a második legnagyobb párt lett, és valószínűleg a legtöbb érvényes szavazatot ők kapták, ha tekintetbe vesszük a kommunisták ún. kékcédulás csalását. E választáson, de az 1945-ös voksoláson is, mely az FKGP sikerét hozta, a KALOT tagjainak igen nagy szerepe volt, hiszen a fénykorában félmilliósnál is nagyobb mozgalom tagjai mind szavazóként, mind agitátorként főképp e pártokat támogatták. A DNP 1947-es sikerében különösen is kivették a részüket, hiszen a pártnak a kampányra gyakorlatilag semmilyen anyagi forrása nem volt, de önkéntesek sokasága segítette a munkájukat. Ahogy Takáts Ágoston emlékezik: »Kerkai Atya legbelsőbb munkatársai a KALOT-nál – Meggyesi Sándor, Dr. Farkas György, Babóthy Ferenc és Ugrin József – páronként végigjárták a fél-fél országot, két hétig nem volt se éjjelük, se nappaluk, felkeresték a volt KALOT-csoportok vezetőit és felvilágosították őket, hogy a Barankovics-párt fogja képviselni a Parlamentben a KALOT négyes programját.« (Erről a kérdéskörről bővebben lásd Kerkai-konferenciánk kerekasztal-beszélgetését.) A mozgalom tehát meghatározó tömegbázisa volt a '45 utáni kereszténydemokrata politikának. Nem véletlen mondta egy alkalommal Rákosi Mátyás Barankovics Istvánnak: »Mindszenty kellemetlen, Kerkai veszélyes«. Mint ilyenre tekintettek és tartóztatták le 1949-ben, majd 10 év börtön után élete végéig szoros ellenőrzés alatt tartották Kerkai Jenőt.

Az állambiztonsági szolgálat nagy figyelemmel követte a betiltott polgári pártok egykori tagjait, beépített emberei lévén felgöngyölte a történetüket is. A jelentések szerint a DNP-t a jezsuiták irányították, pénzzel és KALOT-os emberekkel segítették. Vannak túlzások ebben az értékelésben, de Szakolczai György méltán írja Kerkai Jenőről, hogy a kereszténydemokrácia történetének ismertetéséből nem szabad kihagyni a nevét, mert »nélküle a DNP soha létre nem jött volna, és azt sem, hogy hosszú és nagyon kegyetlen börtönbüntetéssel kellett fizetnie munkájának sikereiért.«

Ezek után szeretnék kiemelni néhány tanulságot napjainkra vonatkozóan. Az egyik, hogy Kerkai Jenő politikai szerepvállalásának hátterében meghatározó volt a szociális igazságosságra való törekvés. A politikában nem célt látott, hanem eszközt a korábbinál igazságosabb, demokratikusabb és keresztényibb társadalom felé. Mindazonáltal a II. vatikáni zsinat után már nem tudjuk elképzelni, hogy egy szerzetes pap ilyen szinten szerepet játsszon egy politikai párt születésében és szervezésében. Ez a világi keresztények feladata, nem a papoké. Ki kell emelni Kerkai párbeszédre való nyitottságát és készségét is. Noha elítélte mind a náci, mind a bolsevik ideológiát, mégis kész volt tárgyalni nyilasokkal és kommunistákkal egyaránt.

A magyar kereszténydemokrácia születésekor a mozgalomnak komoly lelki és szellemi háttere volt (Kerkai és Jánosi József jezsuiták, Kovrig Béla, Bálint Sándor stb.). A kereszténydemokráciát a lelkiség és a gondolat mélysége nélkül a kiüresedés veszélyezteti, a legszebb jelszavak is puszta frázisokká válhatnak. A negyvenes évek második felében kereszténydemokráciának a KALOT, az EMSZO és más szervezetek, valamint a magyar nép vallásossága révén jelentős tömegbázisa volt. Napjainkban az öntudatos keresztények aránya egyre kisebb Magyarországon, de egész Európában is. Az elmúlt évtizedben az egyház nagyon jelentős anyagi támogatást kapott az államtól, talán Mária Terézia óta ennyi templom nem épült, nem újult meg az egész Kárpát-medencében, mint napjainkban. Ugyanakkor érdemes volna komolyan reflektálni arra, hogy vajon az élő hit és az egyházi közösségek vitalitása hogyan alakul? Az iskolai hitoktatás mennyire váltotta be a reményeket? Az egyházi intézményrendszer jelentős bővülésével mennyire tudtunk több embert megszólítani és a keresztény hit felé segíteni? Hogyan áll a vallásosság a fiatalok körében? Püspökeink, papjaink energiájának mekkora része fordul a kőből épült egyház építésére, és mennyi jut az élő kövekre, az embereket megszólítani tudó lelkipásztorkodásra? Azt hiszem, Magyarországon hosszabb távon az egyház és a kereszténydemokrácia jövőjét is az élő kövek határozzák meg.”

 

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 14 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

P. Kerkai a KALOTBAN 2 millió agrár-fiatalt mozgatott-szervezett meg, míg élete végén Pannonhalmán, megroppant egészséggel egy tolókocsi atyus segítésére volt. Hűség nagyban és kicsiben!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés