A kertember 8.
A kertember gondolatai a Fibonacci-számok körül keringtek, csak úgy átabotában persze, de azért mégis, miközben egy kisebb tűz megrakásával bajmolódott, azaz kerti égetéshez tett előkészületeket kiszáradt alapanyagokból. Tette mindezt úgy is, mint a második emberiség egy kicsiny, mégis körberajzolható példánya, tudván azt is, hogy a prófécia szerint ez a második emberiség tűz által pusztul majd el, miként az első (özön)víz következtében tűnt el a föld színéről, mínusz Noé családostul, plusz az állatok. Hogy ez a show ne vele kezdődjön el, a biztonság kedvéért néhány kanna vizet is elhelyezett a tűzrakó hely szomszédságában, hogy egyrészt elemeire bontsa a valóságot, másrészt ha már így alakult, növelje a káoszt a fejében, mert abból lesz majd a rend. Vagy nem, de ez egy idő után édesmindegynek tűnt, vissza is tért tehát a híressé vált számokhoz, úgy tizenöt percre, ahogyan azt Andy Warhol, aki szűzen halt meg, mint Johanna, egy másik jóslatban közzétette, de róla már David Bowie jutott eszébe, akinek születésnapjára és halálára a Lazarus című dal meghallgatásával emlékezett a napokban, hogy a Bibliánál maradjon. A kertember most és így kissé csapongónak tűnhet, mondhatnánk szerteágazónak, mint egy almafa (vagy több, de Wass Albertre isten bizony nem gondolt mindeközben, ez csak úgy jött, bevonzódott vagy mi, szinkront nyert, mint Carl Gustav Jung, aki szerint ítélkezni könnyebb, mint gondolkodni) metszés előtt. De nem. Sőt.
