Az ezer családból álló ipari elit nem tudja átalakítani Németországot

2023. január 01. 18:51

Nacionalizmus és nemzetállam nélkül a liberalizmus is halálra van ítélve.

2023. január 01. 18:51
null
Kötter Tamás
Facebook

„A kísérlet, hogy a kb. ezer családból álló német ipari elit egy tisztán progresszív liberális elveken működő tech-országgá alakítsa Németországot nem fog működni. Nacionalizmus és nemzetállam nélkül a liberalizmus halálra van ítélve. A teljesen kiüresített, »szent terület« érzésétől (haza) történelmétől (időtlen utazás) történeteitől (egymásra ismerés) és végső soron a homogenitást biztosító nemzettől megfosztott térben vákuum keletkezik. Az azt kitöltő népesség igazodási pontok híján képtelen érzelmileg azonosulni az állammal és ezért engedelmeskedni neki, az állam pedig képtelen ellátni a feladatát és haldoklása alatt a már nem létező lojalitás helyett, ami az önkéntes jogkövetés alapja, kénytelen az erőszak eszközéhez nyúlni.

Már csak azért is erősödik az erőszak, mert a területén élők egy jelentős része ennek az érzelmi azonosulásnak a hiányában bizalmatlan vagy egyenesen ellenséges az állammal szemben,mely érzés a céltalan rombolásban ölt testet.

Azt nem állítom, hogy a ma létező Németország, mint nemzetállam éveken belül összeomlik, erre a demográfiai adatok alapján kb 30 -40 év múlva kerülhet sor, de azt állítom, hogy a progresszió hivatalos ideológiája (nyitottság, tolerancia, sokszínűség, egyénközpontúság) és a népességcsere oly mértékben meggyengítette az alapzatát, ami komoly problémákhoz fog vezetni viszonylag rövid időn belül.

Hogy mi a tanulság ebből és az ehhez hasonló, egyre gyakoribbá váló esetekből (lásd. Futball VB. marokkói válogatott szereplése a pályán és Párizs, Brüsszel utcáin)? Talán az, hogy erős nemzetállam nélkül liberalizmus sincs. A bevándorlás erőltetésével pedig pont a nemzetállamokat tesszük tönkre.”

Fotó: MTI / AP / Europa Press / Europa Press

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2023. január 04. 09:55
A tudatformálás alapja, hogy ha elveszünk valamit, akkor adni kell helyette valami mást. Az első török bevándorlók még maguk akartak németek lenni, de mivel a terv szerint csak ideiglenesen maradtak volna, így nem volt cél új identitást adni nekik. A leszármazottak pedig nem óhajtanak németek lenni, ha már a rendszer engedte, hogy törökök maradjanak bárhol. Az azóta érkezett migránsoknál pedig fel sem merül az integráció igénye, sokkal inkább tűnik úgy, hogy a többséget dolgozzák meg, hogy idomuljon a kisebbséghez. Ennek lett az eszköze az lmbtq toleranciavallás. Az más kérdés, hogy egy szigorú hagyományokon alapuló domináns identitással érkezőkre ez miképp fog hatni. Sejtjük már, hogy sehogy. Szóval ott áll középen a vallásukat nem gyakorló, de kultúrálisan keresztény csendes többség, szélről pedig egyszerre támadja a militánsan ateista igen hangos lmbtq társulat és a bevándorlók elkötelezetten muszlim csapatai. Ha két tűz között maradnak elbuknak. Ha sikerül arrébb lépni akkor még van esély.
Performan
2023. január 02. 09:19
Teljesen kizártnak tartom, hogy az "ezer családból álló gazdasági elit" ezt akarná. A német gazdaság a magasan képzett és elkötelezett német munkaerőre épül, nem az átlagosra. Pont ők ne lennének ezzel tisztában, akik az egész rendszert irányítják? Nincs olyan szektora a német gazdaságnak, ahol ne lenne jelen ez a szemlélet. Volt szerencsém egyszer belülről látni a heidelbergi nyomdagyárat. A teljesen automatizált üzemben aztán megmutatták azt a szakit, akin a termelés minősége áll vagy bukik. Vagy ott van a Mercedes, ahol a motorok összeszerelését nem bízzák akárkire, sőt a motoron még a szakember nevét is feltüntetik. Láttam ezen kívül másodperc pontossággal befejezett felüljáró felújítást (Stuttgart), és láttam, hogyan épül fel egy hatalmas üzem (Storck) egy hét alatt. És lehetne sokáig folytatni a példákat. Mindez nem megy bevándorlókkal, és nincs olyan német, de egy darab se(!), aki ezzel ne lenne tisztában! Ez a történet valami egész másról szól, amihez pont a gazdasági elitnek nincs semmi köze. Nem állítom azonban, hogy a valódi ok ne lenne emiatt még hátborzongatóbb! Németországban a politika a gazdasági érdekekkel szemben kényszeríti rá az országra az akaratát! S ha most valaki azt kérdezi, hogy lehetséges ez? Hogy lehetséges, hogy az "ezer család" egyik tagjának sincs fikarcnyi beleszólása sem abba, hogy mi történik, akkor azoknak Németország kommunista elhajlását ajánlanám a szíves figyelmébe. Vagy a nácizmusét. Ott vajon mennyit számított, hogy a Siemens, vagy maga a német egyébként mit akar!?
Daily
2023. január 02. 08:08
Mielőtt aggódnánk a németekért, ha már megemlítette. A családi cégeiket mint családi tulajdonú irányítókat. No ők MÉG nincsenek teljes mértékben a tőzsdei és vallstriti bilderBERGék tulajdonában. Próbálnak lavírozni, hogy így is maradjon.
Európai téridő
2023. január 02. 07:47
"Talán az, hogy erős nemzetállam nélkül, liberalizmus sincs. A bevándorlás erőltetésével pedig pont a nemzetállamokat tesszük tönkre. Szóval mondjuk nemet a bevándorlásra!" (idézet az eredeti írás végéről)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!