A javaslatot szavazás nélküli vitára bocsátotta a kormány, a végleges változatról a jövő év elején szavaznak a képviselők. Ez a 29. bevándorlási törvénytervezet Franciaországban az elmúlt négy évtizedben. A kormány – amelyet a jobboldal engedékenységgel vádol, miközben a baloldal a jobboldalról érkezett Gérard Darmanin belügyminisztert túlságosan keményvonalasnak tartja –, a politikai egyensúlyt kívánja megtalálni az új törvénnyel.
A javaslat két lényeges intézkedést tartalmaz: hatékonyabb fellépést a kitoloncolások végrehajtására a kiutasított külföldi állampolgárok esetében, illetve hatékonyabb társadalmi integrációt a menekültek és mindazok számára, akik Franciaországban maradhatnak.
Ez utóbbi részeként a kormány a munkaerőhiánnyal küzdő ágazatokban jelenleg feketén dolgozó külföldiek helyzetét legalizálná, azaz munkavállalási és tartózkodási engedélyt adna számukra.
Jobban kell integrálnunk és hatékonyabban kitoloncolnunk”
– hangsúlyozta kedden a francia belügyminiszter a France Info hírrádióban, majd azzal folytatta, szükségük van azokra, akik dolgoznak, de azokra nem, akik csak zsákmányolnak.