Az inflációnál is nagyobb baj: drágán adnak rosszabbat

2022. december 4. 22:02

Kardos Gábor
Index
A drágulás csak a jéghegy csúcsa. Valójában az a sokkal drámaibb fejlemény, ami eddig egyáltalán nem volt téma, hogy közben látványos minőségromlás is van a legtöbb szektorban.

„Nem kell közgazdasági Nobel-díjasnak lennünk, hogy ilyen evidens és logikus összefüggéseket belássunk. Az egész minőséget rommá infláló globális folyamat hátterében egyszerűen az áll, hogy az utóbbi két évtizedben a multik nagyjából minden szektorban leuralták a piacot, és monopolhelyzetbe kerültek a legnagyobb piaci szereplők. Első körben azzal szorították ki a helyi termelőket, illetve akár szolgáltatókat is, hogy harmadik világba – Kínába vagy Bangladesbe – kiszervezett termeléssel állítottak elő olyan tömegtermékeket, melyekről hatalmas marketingkampányokkal elhitették, hogy Nagy Márkák (azaz minőségi, jó cuccok), miközben ennek a globális üzleti modellnek kezdettől pont az a lényege, hogy

A lehető legnagyobb profittal állítsák elő a piacot elárasztani képes, minimális minőségű és maximális mennyiségű olyan tömegterméket, amiről reklámokkal még fenn lehet tartani azt a látszatot, hogy az lehet a vevőknek a legjobb választás ár-érték arányban. 

Amíg még az egyes országokban a kkv-szektor és a hazai termékek eléggé elterjedtek voltak, addig legalább minimális versennyel kellett számolniuk a multiknak. Amikor azonban elérik a kritikus tömeget, és sikerül kiszorítaniuk, marginalizálniuk minden versenytársukat, és legfeljebb néhány globális szereplő osztozik immár az adott termékkategória piacán, akkor aztán kezdődhet az a szabadrablás, aminek elhatalmasodását most tapasztaljuk magunk körül: elkezdhetik egyre drágábban adni a piacot uraló tömegtermékeiket. Ráadásul annak sincs már komoly akadálya, hogy profitjuk növelése érdekében a minőséget is tovább rontsák. Pontosan ezt látjuk ma, ha az infláció mögé nézve, a fogyasztóként tapasztalt dolgokat koherensen értelmezve próbáljuk logikusan összerakni a puzzle darabjait.

Hogy ki a felelős a kialakult, finoman szólva is botrányos helyzetért és antidemokratikus állapotokért? Nem csak a multik és az érdekeiket kiszolgáló globális rendszerkorrupció. Ó, dehogy. Sokan a globalizáció lelkes híveként vagy csak az olcsóbb árak ígéretének bedőlve teljesen átszoktak a szupermarketekbe és a plázákba, hogy immár kizárólag ott vásároljanak, vagy a Wishen, Amazonon stb. rendeljenek a világ másik végén gyártott tömegtermékeket. Ezzel valójában ezt a „drágábban rosszabbat” modellt rendelték meg maguknak, ami pedig most már a legkevésbé sem tetszik”.

Nyitókép: Lionel BONAVENTURE / AFP

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 57 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Jó reggelt, Kardos úr!

Nálunk jól sikerült a termelői piac . Minden van, és tömeg is van.
Viszont a multik és nagyobb cégek azt csinálják, hogy nincs meg a termék csomagolásán feltüntetett súly.
Pl a liszt ritkán pont egy kiló csomagolással együtt, 6-10 gr biztos, hogy hiányzik belőle.
Az élesztő (50gr) eddig csomagolással együtt 52 gr volt, már csak 48 gr. Sok kicsi sokra megy.

Hát igen, Gyurcsányék még megvédtek minket a Covidtól meg az ukrán háborútól. Az utóbbitól pl. úgy, hogy szóba sem álltak Putyinnal, aki értett a szóból és nem támadta meg Ukrajnát.

Ezt annak tudom be, hogy a multik a maguk nagyobb megrendeléstömegével és nyomott áraival a maguk exkluzív beszállítóivá tették a magyar termelőket, akiknek ez biztonságot jelent. Ezzel valamint a multik sajátbrandes termékeivel a CBA a maga sokkal kisebb hálózatával a tömegpiacon sajnos csak korlátozottan versenyképes.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés