Mert az ilyen lesz: a bohócok kicsekkolnak, a nagyfiúk dolgoznak tovább.
Azon közép-európai politikusoknak, akik országuk stratégiai ügyeibe oly mértékben nincsenek bevonva, hogy azt sem közlik velük, melyik csövön jön hozzájuk az olaj, a V4 pusztán egy újabb multilaterális látványpékség az összes többi két-, három- és négybetűs izé mellett, amelyben lehetőség nyílik szép helyekre audizni, közösen elfogyasztani a szimbolikus térben a protokollpogácsát, majd semmit el nem végezve hazatérni. Mindegy, hogy ez van-e. Kövér László házelnök valószínűleg könnyű szívvel le tud mondani egy protokolleseményről, helyette aznap majd alszik egy kicsit tovább – úgysem tűnik úgy, mintha különösebben a szíve csücske lenne a nemzetközi pálya.
A fontosabb, hogy mindazok, akiknek Közép-Európa sorsának meghatározásában szavuk van, akik nap mint nap közös érdekeket könyökölnek ki az Európai Tanács ülésein,
azaz tudják, hogy a V4 mire való,
körmük szakadtáig kapaszkodnak belé. Petr Fiala cseh miniszterelnök pontosan tudja, hogy nem játszhat szimbolikus kiszorítósdit Magyarországgal úgy, ahogy védelmi minisztere vagy házelnöke teheti – nekik nem kell azon gondolkozniuk, hogy pontosan miként is áll majd össze a brüsszeli többség bármely ügyben Csehország védelmére.