Súlyosabb ítélet vár a szexuális zaklatással vádolt Donáth Lászlóra? – hatályon kívül helyezték a bírósági döntést

2022. november 17. 17:41

A Fővárosi Törvényszék elfogadta az ügyészség fellebbezését, így a II.-III. Kerületi Bíróságnak új eljárást kell lefolytatnia az ügyben. Donáth László ellen aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés és folytatólagosan elkövetett szeméremsértés miatt emeltek vádat, de a bíróság első fokon csak becsületsértésben találta bűnösnek.

2022. november 17. 17:41
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Helyt adott az ügyészség fellebbezésének és megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte az első fokú ítéletet a szexuális zaklatással vádolt Donáth László lelkész, korábbi szocialista politikus ügyében a Fővárosi Törvényszék – tudta meg lapunk Bagoly Bettinától, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjétől. A törvényszék ezért új eljárás lefolytatására utasította a II. és III. Kerületi Bíróságot.

A momentumos EP-képviselő Donáth Anna apját a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház egyik alkalmazottja jelentette fel még 2019-ben. Állítása szerint az evangélikus lelkész korábban több esetben is szexuálisan közeledett felé, fogdosta és ajánlatokat tett neki. Egy esetben pedig egy konfliktus kapcsán fojtogatta.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Óriási hibát követett el Magyar Péter: ez a hirtelen felindulás a vesztét okozhatja

Óriási hibát követett el Magyar Péter: ez a hirtelen felindulás a vesztét okozhatja
Tovább a cikkhezchevron

A volt MSZP-s országgyűlési képviselő ellen az ügyészség

aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés és folytatólagosan elkövetett szeméremsértés miatt emelt vádat. 

A bíróság először tárgyalás megtartása nélkül döntött az ügyben, és büntetővégzésében bűnösnek mondta ki a volt politikust, aki végig tagadta bűnösségét.

Donáth Lászlót másfél év szabadságvesztésre ítélték, két és fél év próbaidőre felfüggesztve. 

Becsületsértés miatt ítélték el Donáth Lászlót, az ügyészség fellebbez

Jelentősen enyhítette a bíróság a zaklatással és könnyű testi sértéssel vádolt evangélikus lelkész ellen korábban hozott büntetővégzést. A volt szocialista országgyűlési képviselőnek csak pénzbüntetést kell fizetnie. Donáth tudomásul vette az ítéletet, az ügyészség azonban fellebbezést jelentett be, így az nem jogerős.

 

A volt politikus azonban nem fogadta el a döntést, és tárgyalás megtartását kérte. A Budapesti II.-III. Kerületi Bíróság végül tavaly októberben hirdetett első fokú ítéletet, amelyben

jelentősen enyhítette Donáth büntetését.

Az evangélikus lelkészt csak becsületsértésben találták bűnösnek, a szeméremsértés miatti eljárást pedig megszüntették. A volt országgyűlési képviselőt hatszázezer forint pénzbüntetésre kötelezte a bíróság.

indítványozva az ítélet hatályon kívül helyezését.

Az ügyészség szerint a bíróság a szeméremsértés vétsége miatti eljárásrészben egyáltalán nem állapított meg tényállást, amely az eljárás megszüntetése esetén is törvényi kötelezettsége. Emiatt szerintük

az ítélet olyan mértékben megalapozatlan, hogy azt a másodfokú eljárásban nem lehetne orvosolni.

Emellett a vádhatóság álláspontja szerint a szeméremsértés esetében nincs helye megszüntetésnek. A főügyészség a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján bizonyítottnak látja a könnyű testi sértés vétségét is, ezért ebben is indokoltnak tartja a bűnösség megállapítását. 

 

Nyitókép: Donáth László a bíróság előtt (Fotó: Ficsor Márton/Mandiner)

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2022. november 18. 17:45
Az ítélet előtti nyilvános állásfoglalást én a bíróság befolyásolásának tartom. A tettet el lehet ítélni, de a tettest csak a bíróság ítélheti el.
Válasz erre
0
1
Krupp Skya
2022. november 17. 21:50
A bíróság órája jelzi, hogy ami késik az nem múlik.
Válasz erre
0
0
Krupp Skya
2022. november 17. 21:36
Bele kellett volna írni a Tamis Halmudba, hogy a zsidó MSZP-s református lelkész csöcsörészhet, vagy pöcsörészhet.
Válasz erre
0
0
Krupp Skya
2022. november 17. 21:34
Donát László ártatlan, ott sem volt a csöcsörészésnél, pont MSZP-s egyházat volt alapitani, de az is lehet hogy kettőt. Ne lásson többet Iványi Gábort, ha nem így volt!
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!