A Kutyapárt igazi állatokra cserélné le a Lánchíd kőoroszlánjait

2022. november 17. 6:56
A párt már készül az önkormányzati választásra, sőt, feltérképezte a riválisait is, ezek a következők: „Egyik hülye F@sz”, „Másik Hülye F@sz”, „Ez Nem Tudom, Hogy Kicsoda”.

Örömmel számolt be a minap Karácsony Gergely arról, hogy a Lánchíd felújítása jól halad – bár csak a jövő év második felére készül el teljesen –, és külön kitért arra, hogy a teljes a létszám, visszatértek a pesti oroszlánok is.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt azonban a Facebook-oldalán videós posztban tromfolta főpolgármestert, szerintük a visszahelyezett oroszlánok is menők, de ők tudnak jobbat, igazi állatokra cserélnék le a kőoroszlánokat. Na persze azonnal elindult az ötletelés a kommentszekcióban. Van, aki több felvetéssel is élt. Azt írta, állatvédelmi szempontból aggályos, hogy az állatok folyamatosan kis helyen, az időjárás viszontagságainak lennének kitéve. Emellett több kérdést is feltett: „Ki fedezné az állatok élelmezését,orvosi ellátását? Nem lenne-e kényszermunka az oroszlánok foglalkoztatása? Ki szavatolná a járókelők biztonságát?

Nem volna-e jobb egy savköpő menyét erre a célra?”

Más azt javasolta, „legyenek vadak, éhesek, és az avatáskor a politikusok lesznek az elsők...”, de nem folytatta, gyaníthatóan arra utalt, hogy így a politikusokat falnák fel. Egy újabb vicces kedvű facebookozó ehhez kapcsolódva csak akkor ért egyet az ötlettel, ha fideszes honatyákkal és kormánytagokkal etetnék őket.

Megint mások nem oroszlánokat, hanem helyettük más állatokat állítanák ki a hídra, „sellőket, képvisellőket”, humorizál egyikük, nyilvánvalóan felvetődött, hogy legyenek inkább kétfarkú kutyák vagy birkák, mondván ez utóbbiak egyelőre stílszerűbbek lennének. A nagy kompromisszumkeresők közül pedig olyan javaslatok érkeztek, mint például, hogy kétfarkú, illetve Nemzeti Szittya Magyar Oroszlánok legyenek a híd díszei, egy szimpatizáns pedig szomorúan aktuálisan

háborús „oroszlyányokat” ültetne ki.

A Kutyapárt azt állítja, a tervük valóra is válik, amennyiben rájuk szavaznak az emberek, s ebből kiderül, ők már megkezdték a 2024-es önkormányzati választási kampányukat. Mit megkezdték?! Már tudják is, kik lesznek az ellenfeleik, hiszen bemutatnak egy szórólapot, ahol a riválisaik szerepelnek. Az egyiket úgy hívják, hogy „Egyik hülye F@sz”, a másikat úgy, hogy „Másik Hülye F@sz”, a harmadikat pedig úgy, hogy „Ez Nem Tudom, Hogy Kicsoda”.

Összesen 40 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés