Minden évben a nem rendszeres keresetek augusztusban a legalacsonyabbak, hiszen sokan ekkor veszik ki a szabadságukat, s a fizetett távollét alatt számos teljesítményhez kötött pótlék nem jár. Ezért szokott kicsit alacsonyabb lenni a teljes átlagkereset is minden évben.
Az év végén a december elején kézhez kapott novemberi és a január elején kifizetett decemberi keresetek a magas nem rendszeres keresetek miatt kiemelkedően nagyok szoktak lenni, ami aztán az éves átlagot is jelentősen meg szokta emelni.
Ma számos baloldali média álhír-terjesztésbe kezdett, mivel nem veszik figyelembe a keresetek havi dinamikáját, azaz a szezonalitásból fakadó eltéréseket.
Nem igaz, hogy hónapok óta csökkennének a bérek hazánkban!
Sem az alapbér, sem az egyéb rendszeres keresetelemek nem csökkennek, hanem éppen hogy nőnek hónapról hónapra, idén minden hónapban, még augusztusban is az inflációt meghaladó mértékben, ami a háborús infláció mellett komoly eredmény, unikális!