Baljós árnyak: Németország már az oroszok elleni háborúra készül
Boris Pistorius legkevesebb 80-90 milliárd eurós éves védelmi költségvetést szorgalmaz.
„A nyilvános imára hívás annak jele, hogy otthon vagyunk itt” – örül egy németországi muszlim vezető.
Pénteken első alkalommal szólal meg a müezzin hangja Köln fölött. A milliós német nagyváros központi mecsetje (a legnagyobb németországi mecset) hívja majd így imára a muszlimokat – írja a DW.
Abdurrahman Atasoy, a török kormány - kölni mecsetet is működtető németországi vallási hatóságának főtitkára kijelentette:
„Nagyon örülünk. A nyilvános imára hívás annak jele, hogy otthon vagyunk itt.”
A mecsetet egyébként formálisan Recep Tayyip Erdogan török elnök avatta föl 2018-ban. Kölnben több mint százezer muszlim él – emlékeztet a DW.
A müezzin éneke Frankfurtban
Megszólalt Köln főpolgármestere, Henriette Reker is: szerinte a müezzin hangjának engedélyezése a tisztelet jele a város számos muszlim lakója felé. Reker egyébként független politikus, akit a CDU, a liberális FDP és a Zöldek támogatásával győzött 2015-ben a polgármesterválasztáson.
Emlékezetes: Reker volt az, aki a 2016-os kölni szilveszter idején történt tömeges erőszakoskodások után kijelentette, hogy a közelgő karneválra való tekintettel magatartási szabályokat fogalmaz meg a város nők és fiatal lányok számára, hogy azok segítségével védettebbek legyenek. Reker szerint a nők is „ünnepeljenek, de a korábbiaknál felkészültebben menjenek karneválozni”. Az akkor részletezett magatartási szabályok közé tartozik, hogy a nők tartsanak egy karnyi távolságot az idegenektől, mozogjanak csoportokban és ne hagyják, hogy elválasszák őket egymástól.
Reker főpolgármester a tömeges erőszakjelenetek után arról is beszélt:
a karnevált „jobban el kell magyarázni a más kultúrkörből érkező embereknek”
– hogy azok ne értelmezzék a testi közelséget rögtön szexuális célzatú közeledésnek.
Henriette Rekert ezek után, 2020-ban újra megválasztották főpolgármesternek.
Németországban egyébként már számos városban engedélyezték a müezzin megszólalását.
Nyitóképen: a kölni központi mecset tornya, háttérben a város gótikus katedrálisával (ROLF VENNENBERND / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)