Orbán Viktor: Volt erőnk közösen új kollégiumot építeni (videó)

2022. október 3. 11:52
Videós beszámolót tett közzé a Ráday-Ház átadójáról közösségi oldalán a miniszterelnök.

Szombaton átadták a budapesti Ráday utcában található, 2019 januárjában leégett református felsőoktatási kollégiumot és a vele egy épületegyüttesben található, megújult dunamelléki püspöki székházat és református teológiát – számolt be az MTI.

Az átadó ünnepséget megelőző istentiszteleten Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, dunamelléki püspök arról beszélt, nagyon sok minden elégett a tűzben, odalett egy ember élete is és „mélyen, csöndben, kitartóan kellett imádkozni”, hogy Isten megmutassa a veszteségben a „gonoszt jóra fordító szeretetének erejét”.

Elsősorban Istennek „köszönjük, hogy építhettünk” – mondta, hozzátéve, hálával tartoznak azért is, hogy maguk mellett és mögött tudhatták a kormány és Orbán Viktor miniszterelnök személyes támogatását, a gyülekezetek és mindenki más segítségét.

Kitért arra: Isten kegyelme nyilvánult meg abban is, hogy egy olyan időszakban építhette újjá az egyház a Ráday Házzá keresztelt épületegyüttest, amikor „országunk, nemzetünk és benne egyházunk a gyarapodás éveit élte”. Templomok, óvodák, iskolák, parókiák épültek, és most a legfontosabb kérdés, amit föl kell tenni, hogy a „lelkünk épült-e?” – hangsúlyozta Balog Zoltán.

Az egyház az elmúlt időszakban gyarapodott épületekben, a szolgálat lehetőségeiben, de hogy „lélekben gyarapodtunk-e”, az majd most fog eldőlni: ma, holnap, holnapután. Most lesz nyilvánvalóvá, hogy

milyen választ ad az egyház a „ránk váró hét szűk esztendőre” és a világ zűrzavarára.

Úgy fogalmazott: „ha valóban lelki választ akarunk adni, akkor nem felejtjük el a nélkülözésben sem a hálát. A hálát azért, hogy volt gyarapodás és az abból gyűjtött erőt használhatjuk akkor, amikor kevesebb van”.

A lelki válasz része az is, hogy a terheket „együtt kell hordoznunk” – mondta, jelezve: azt várja a közösségtől, hogy erejéhez mérten mindenki vállaljon részt a terhek hordozásában.

Végül pedig azt kérte az egyház tagjaitól, együtt keressék Isten akaratát. „Imádkozzunk és gondolkozzunk”, hogy mit üzen Isten ebben a kizökkent időben, mert az egyház dolga a valóság keresztény olvasatának továbbadása – tette hozzá Balog Zoltán.

Orbán Viktor: Volt erőnk közösen új kollégiumot építeni

„Az előttünk álló nehézségek most igencsak nagyok. De ahol az ember ereje elfogy, ott mindig kipótolja a kegyelem” – fogalmazott Orbán Viktor a Ráday-ház átadóján.

Majd azzal folytatta,

„nincs hatalmunkban a hamuból újra megalkotni, ami a tűzben elégett, de volt erőnk közösen új kollégiumot építeni, amely túlszárnyalja elődjét”. 

A kormányfő arra is kitért, „jól jön ilyenkor a katolikus testvérek bátorítása, hogy nincs olyan ellenségünk, akit Jézus Krisztus már le ne győzött volna.” 

Az új kápolnában az úrasztala a tűzesetből maradt üszkös fa felhasználásával készült

Mint ismert,  a Ráday utcai kollégiumot 2019. január 23-án gyújtotta fel három fiatalkorú. A tűzben egy ember életét vesztette, az épület pedig használhatatlanná vált, ezért le kellett bontani.

Az újjáépített Ráday Felsőoktatási Diákotthonban három szinten 48  szobában laknak az idei tanévtől a KRE hittudományi karának hallgatói és néhány más karon tanuló diák.

Az épület az új, Markusovszky tér felőli bejáraton keresztül közelíthető meg. A földszinti aulában pihenő és étterem kapott helyet. A belső udvar pihenőhellyé alakult, az autók az egy szinttel lejjebbi teremgarázsban parkolhatnak.

Az épületben helyet kapott egy akadálymentes kollégiumi szoba, tíz vendégszoba és három lakás is. A folyosókon tanulószobát, mosókonyhát és teakonyhát, a legfelső szinten tetőteraszt és közösségi teret alakítottak ki.

A szintén a tetőtérben lévő új kápolnában az úrasztala a tűzesetből maradt üszkös fa felhasználásával készült, így őrizve a 2019-es tragédia emlékét.

Az épületet automata tűzjelző és vízzel oltó rendszerrel látták el.

A Dunamelléki Egyházkerület tulajdonában lévő Ráday Ház a felsőoktatási diákotthon mellett helyet ad a Ráday Gyűjteménynek, az egyházkerület püspöki hivatalának, a KRE hittudományi karának és a Bibliamúzeumnak.

Az átadóról és a kollégium bejárásáról készült videót alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Képernyőfotó

 

Összesen 10 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés