Olasz vezetők bírálták a német kormányt az energiaválság elleni intézkedései miatt

2022. szeptember 30. 16:38
A német kormány csütörtökön 200 milliárd euróig terjedő segélycsomagot, valamint a fogyasztók számára árplafon bevezetését jelentette be.

Olaszország több vezető politikusa bírálta pénteken a német kormánynak az energiaválság elleni küzdelmet célzó intézkedéseit, és nagyobb európai együttműködést sürgettek, mondván, hogy nem minden nemzet engedheti meg magának a támogatásnak ezt a szintjét.

„Korunk közös fenyegetéseivel szembenézve nem oszthatjuk meg magunkat a költségvetésünk lehetőségei szerint” – mondta Mario Draghi miniszterelnök az európai uniós együttműködésre utalva. „Az Európai Tanács következő ülésein egységet, eltökéltséget és szolidaritást kell mutatnunk – ahogyan azt Ukrajna támogatása során tettük” – tette hozzá. Draghi – aki korábban az Európai Központi Bank vezetője volt –

ismét „európai választ” követelt az energiaválságra,

egyebek között az egységes piac „veszélyes és indokolatlan torzulásainak elkerülését, valamint Európa újbóli összetartását a megpróbáltatásokkal szemben”

Giorgia Meloni, Draghi várható utódja, pénteken szintén bírálta Berlint. Meloni, akinek jobboldali Olasz Testvérek (FdI) pártja nyerte mert a vasárnapi választásokat, azt mondta, hogy „a vállalkozások és a családok megsegítésére gyors, európai szintű válaszra van szükség”. Az európai uniós energiaügyi miniszterek pénteki rendkívüli üléséhez kapcsolódva Meloni azt mondta, hogy

„egyetlen tagállam sem tud hatékony és hosszú távú megoldásokat kínálni egyedül,

közös stratégia nélkül, még azok sem, amelyek pénzügyi szempontból kevésbé tűnnek sebezhetőnek”. Meloni a hírek szerint előzetesen telefonon megvitatta a kérdést Draghival. 

A német kormány csütörtökön 200 milliárd euróig (195 milliárd dollár) terjedő segélycsomagot, valamint a fogyasztók számára árplafon bevezetését jelentette be. Olaszország, Franciaország és számos más uniós ország is európai gázárplafon bevezetését szorgalmazta.

(MTI)

Nyitókép: Mario Draghi olasz miniszterelnök (b) távozik egy római szavazóhelyiségből 2022. szeptember 25-én, az előrehozott parlamenti választások napján.MTI/EPA/ANSA/Riccardo Antimiani

Összesen 15 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés