A Draghi-kormány július közepén megbukott, és szeptember 25-re írták ki az általános választásokat, amelynek toronymagas esélyese a hárompárti jobboldali koalíció: az Olasz Testvérek, az Északi Liga és a Forza Italia.
Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet szakértőjének írása a Makronómon.
A Mario Draghi vezette nemzeti egységkormánynak titulált olasz kormány július közepén megbukott: Draghi benyújtotta lemondását az olasz államfőnek Sergio Mattarellának. Ezt azt követően tette meg, hogy sorra léptek ki a pártok a nemzeti egységkormányból. Formálisan Draghi a lemondását azzal indokolta, hogy nem sikerült dűlőre jutniuk az inflációellenes segélycsomagról. Ám a probléma sokkal inkább a baloldali Öt Csillag Mozgalomban bekövetkezett pártszakadásnak, és a támogatottság drasztikus esésének tulajdonítható.
A segélycsomag július 11-én átment az olasz parlament alsóházán, és július 14-én a Szenátuson is 172-39 arányban, az Öt Csillag Mozgalmat nélkülözve. A 2018-as választások óta viszont óriási változásokon ment keresztül az olasz belpolitika, és lényegében 2019 óta áll fenn az a helyzet, hogy a jobboldali pártok fölényesen vezetnek. A 2018-ban győztes Öt Csillag Mozgalom fölényesen nyert, amely fölény azóta meggyengült ugyan, de ennek révén mindeddig képesek voltak blokkolni az előrehozott választások kiírását. A másik nagy baloldali frakció az olasz Demokrata Párt, amelynek támogatottsága egy-egy időszakban lényegében párhuzamosan esett az Öt Csillag Mozgaloméval.
Az utóbbi időszakban azonban a Demokrata Párt képes volt olyannyira növelni a bázisát az Öt Csillag Mozgalommal szemben, hogy Georgia Meloni Olasz Testvérek pártformációjával versenyez az első helyért – a támogatottságot tekintve. Az eddigi jobboldalon domináns Matteo Salvini vezette Északi Liga számára a nemzeti egységkormányban való részvétel nem tett jót: támogatottságuk nagyjából a felére csökkent, amit egy jobboldali kormánykoalícióban vissza tudnának szerezni, amire adott az esély. Egy szó, mint száz: a Demokrata Párt is érdekeltté vált az előrehozott választások kiírásában a három jobboldali párttal egyetemben.
Sergio Mattarella végül 2022. szeptember 25-re írta ki az előrehozott választásokat. Olaszország számára a helyzet nem lehet ismeretlen, hiszen nem először volt precedens az ország történetében arra, hogy nemzeti egységkormány alakul. Ezeknek a formációknak a jellegzetessége, hogy megalakulásukkor rengeteg párt rájuk csatlakozik, majd a parlamenti ciklus vége felé közeledve sorra lépnek ki.
Meloni nem volt hajlandó csatlakozni ehhez a formációhoz, ami végül helyes stratégiának tűnik: ezzel képes volt támogatottsága növelésére főként a pandémia és a háború miatt csalódott szavazókkal, és képes volt a jobboldal vezető erejévé válni. Salvini Melonival szemben elszámította magát, hiszen elsősorban az Európai Uniós helyreállítási alapokra hagyatkozott, mondván ez elég lesz a támogatottság növelésére. Ez azonban nem így lett, de még a támogatottság csökkenése ellenére sem került veszélybe az, hogy az előrehozott választásokat követően egy jobboldali kormánykoalíció álljon fel. Viszont érdemes jobban körülnézni az olasz politikai palettán, hiszen több euroszkeptikus párt képes volt stabilizálni, illetve növelni a támogatottságát.
A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az Olasz Testvéreknek van leginkább esélye győztesként kikerülni a szeptember 25-én esedékes választásokból, így pedig Georgia Meloninak nagy esélye nyílik arra, hogy ő legyen Olaszország miniszterelnöke. Meloni pártjának támogatottsága ugrásszerűen nőtt az elmúlt időszakban, és jelenleg nagyjából 23 százalék környékén állnak, szinte holtversenyben a baloldali Demokrata Párttal. Ez főleg annak fényében érdekes, hogy a legutóbbi választáson kicsivel több mint 4 százalékot értek el. Meloni pártja az Olasz Testvérek együtt indul a Salvini vezette Északi-Ligával, valamint a korábbi miniszterelnök, Silvio Berlusconi vezette Forza Italiával a választásokon. A várakozások szerint a szavazatok 45 százalékának megszerzését jósolják a jobboldali szövetségnek, ami az olasz választási procedúrát figyelembe véve egy kényelmes többséget jelentene a parlamentben.
Az Európai Unió berkein belül aggódva figyelik az olasz belpolitikai eseményeket a populista és euroszkeptikus jobboldali koalíció miatt. Egy külön érdekes kérdés lesz az, hogy amennyiben a jobboldali koalíció győzedelmeskedik a választáson, milyen hangot fognak megütni az Európai Unióban, és hogyan fogják pozícionálni magukat a háborúval kapcsolatosan. Az aggodalmak amiatt is felmerültek, mert Meloni pártja kötődik a posztfasiszta hagyományokhoz, és maga Meloni is ebben a közegben szocializálódott.
De vannak különösen szimpatikus jelszavak is: az illegális migráció elleni küzdelem, Európa keresztény gyökereinek védelme, valamint az LMBTQ lobbi elleni küzdelem. Éppen ezek miatt szoros kötődése van a magyar és a lengyel kormányhoz is. Ezt fémjelezi a népszuverenitás hangsúlyozása, valamint az, hogy Magyarország és Lengyelország oldalára állt az Európai Unióval folytatott jogállamisági vitákban is.
Melonival kapcsolatban azért is merültek fel kételyek az Európai Unión belül, mert eleinte határozottan elítélte az Oroszország elleni szankciókat, de azóta egyértelműen kiáll Ukrajna és a NATO mellett, valamint felszólította a Nyugati szövetséges hatalmakat, hogy a lehetséges összes eszközzel támogassák Ukrajnát. Meloni két szövetségese viszont merőben más állásponton van. Berlusconi például jóideje szoros barátságot ápol Putyinnal, és korábban sürgette is Ukrajnát, hogy fogadják el az orosz követeléseket. De Salvini is baráti viszonyt ápol az orosz elnökkel, és nyíltan tiszteli is őt – amivel egyébként bizonyos keretek között nincs is semmilyen probléma. Salvini például nyíltan ellenzi a fegyverek küldését Ukrajnába.
Így összességében a jobboldali koalíción belül is vannak ellentétek, de mégis valószínűbb, hogy egy békülékenyebb hangot ütnének meg a háborúval kapcsolatban, mint tette azt a baloldali Draghi-kormány. Nagyjából egy hónappal a választások előtt azonban nem lehet biztosan megmondani, hogy milyen irányvonalat követne egy esetlegesen győzelmet arató jobboldali koalíció, hiszen az nem kis mértékben a koalíción belüli erőviszonyok függvénye.
Olaszország, mint az eurózóna harmadik legnagyobb gazdasága fokozott figyelem alatt áll nem csupán mérete, hanem államadóssága miatt is, ami meghaladja a GDP 150 százalékát. Az olasz államadósság alakulása jól látható az alábbi ábrán:
Forrás: Eurostat
A választási kampány élesedésével az Európai Unió által preferált fiskális megszorításokkal a jobboldali pártok eddigi ígéretei nem egyeztethetők össze. A Forza Italia például nyugdíjemelést ígért, a Liga pedig széleskörű adóamnesztiát, valamint korkedvezményes nyugdíjazást. Nem lenne kifizetődő, ha pont most romlana meg az Európai Unió és Olaszország viszonya, hiszen veszélybe sodorhatja az ország gazdasági fellendülését. Ez a fellendülés nagymértékben függ attól a 200 milliárd eurótól, amelyet az Európai Unió folyósított Olaszországnak a helyreállítási alap részeként.
A folyósítás feltételét képezte több rendszerszintű reform, mint például a közbeszerzési pályázatok szabályainak egyszerűsítése, valamint a tisztességes és egyben nyílt piaci verseny elősegítése. Ezek befejezése a szeptember 25-i választásokat követően felálló olasz kormányra hárul. De a kölcsönös bizalmatlanság megnehezítheti a reformok végrehajtását. Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy a választás még nem dőlt el, hiszen még a jobboldali koalíción belül is felszínre kerülhetnek feszültségek, például a választókerületek elosztásának vonatkozásában. Ha mégis Meloni lenne Olaszország következő miniszterelnöke, tisztában kell lennie azzal, hogy sokkal Európa-pártibbnak kell lennie, mint azt korábban gondolta, hiszen a korábbi populista és euroszkeptikus kormány, amelyet a Liga és az intézményellenes Öt Csillag Mozgalom alkotott, csak egy évet bírt ki 2018 és 2019 között.
Éppen ennek a felismerésnek köszönhető, hogy jobbközép szövetség ígéretet tett arra, hogy Olaszország továbbra is Ukrajnát fogja támogatni, ezen felül el szeretné mélyíteni az EU-val való integrációt, valamint szolidaritást vállal a NATO-val. Viszont az EU-val való mélyebb integráció számukra nem azt jelenti, hogy nem adódhatnak a két fél között konfliktusok. Ilyen terület a mintegy 200 milliárd eurós helyreállítási alap, amelyet felül kívánnak vizsgálni. Erre álláspontjuk szerint azért van szükség, mert időközben megváltoztak az igények, és ehhez szeretnék igazítani az alapot.
Az Európai Unió számára akármennyire nem lenne szimpatikus egy jobboldali kormánykoalíció, nem áll érdekében, hogy megbuktassa az eurózóna harmadik legnagyobb gazdaságát.
Ugyanakkor a piacok az EU-val egyetemben aggódnak a jobboldali olasz kormányzástól, hiszen korábban mind Salvini, mind Meloni bírálta az EU-t. Előbbi az euróval, utóbbi az túlméretezett uniós bürokráciával kapcsolatban. Meloni ugyanakkor az utóbbi időben mellőzte a radikálisabb megnyilvánulásokat, ami biztató jel a konszenzusra, ha ők kerülnek kormányra.
Borítókép: MTI/ EPA/ ANSA/ Giuseppe Lami
Az elemző szerint ugyanis „nemcsak a Fidesz-szavazóknak jó, hogy van rezsicsökkentés, hanem a Tisza-szavazók túlnyomó részének is. Persze, vannak ott is teszlások és luxusbaloldaliak, de a szavazótáboruk nagy része az a rezsicsökkentés haszonélvezője.”
Nem a legjobb időszakukat élik.
Az M4 Sport kommentátora röviden összegzett.
Petrás János szerint a nemzeti érdek az, ha a nemzeti radikális emberek egyéniben a Fideszre szavaznak.
A walesieknek most fáj igazán, hogy kiestek Bosznia-Hercegovinával szemben.
Az Alapjogokért Központ friss felmérése szerint a kormánypárti tábor létszáma már megközelítheti a 2022-es országgyűlési választáson elért, mintegy 2,8 milliós eredményt.
A Föld népességének több mint 20 százaléka nem élt még akkor, amikor az olaszok legutóbb foci-vb-n szerepeltek.
Nem kizárt, hogy ezúttal csúnyán mellényúlt a kormánykritikus zenész.
