Biden aláírta az infláció elleni törvénycsomagot

2022. augusztus 17. 6:46
A republikánusok szerint az intézkedések rövid távon nem csökkentik az árakat, hanem újabb terheket jelentenek.

Joe Biden kedden, a Fehér Házban rendezett nyilvános eseményen írta alá az úgynevezett infláció elleni törvénycsomagot, amely az amerikai gazdaság fellendítését, az állami bevételek növelését és az infláció csökkentését célozza. Az amerikai elnök az eseményen úgy fogalmazott:

Az amerikai emberek győztek, a különérdekek veszítettek.”    

Az új törvények mintegy 739 milliárd dolláros költségvetési bevételnövelést céloznak, részben adóemelés, és az adóbehajtás hatékonyabbá tétele által, valamint a nagy gyógyszergyárak ármegállapítási gyakorlatának szabályozása révén. A csomag 439 milliárd dollárnyi beruházást is előír klímavédelmi intézkedésekre és az egészségügyi ellátórendszer szélesítésére.    

Biden kampánykörútra indul

A jogszabálycsomagot a szenátusban a lehető legkisebb többséggel 50-50 szavazat mellett, Kamala Harris alelnök döntő szavazatával fogadták el augusztus 7-én, a képviselőházban a demokraták költségvetés-módosító eljárás keretében vitték keresztül augusztus 12-én.   

A jogszabály törvénybe iktatását követően Biden elnök kampánykörútra indul, amelyen 23 – a novemberi félidős törvényhozási választások szempontjából kulcsfontosságú – államban mutatja be az intézkedések hatásait. 

A republikánusok szerint a jogszabálycsomag rövid távon nem csökkenti az inflációt, annak hatását a családok nem fogják megérezni,

és kifogásolják, hogy a törvények értelmében 87 ezerrel emelkedik a szövetségi adóellenőrök létszáma, így növekszik majd az adó-felülvizsgálatok száma. A demokraták szerint az új ellenőrzések nem érintik majd az évi 400 ezer dollárnál alacsonyabb jövedelemmel rendelkező családokat, a republikánusok szerint ugyanakkor az adóintézkedések indirekt módon az alacsony és közepes jövedelmű családokat is sújtják majd.    

A törvénycsomag bevezeti a 15 százalékos minimális társasági adót a nagyvállalkozásokra, amelyek éves profitja meghaladja az 1 milliárd dollárt, ugyanakkor megengedi a cégeknek, hogy a beruházásaik értékét gyorsabban leírhassák, ami csökkenti az adóterhet. 

(MTI) 

Nyitókép: MTI/EPA/Michael Reynolds

Összesen 18 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés