2) De nem csak őket. Az uralkodó szélirány arrafelé déli, dél-nyugati. Ellentétben tehát azzal, amit a színész-elnök állít, egy nukleáris katasztrófa elsősorban nem Európát fenyegetné, mint a csernobili havária, hanem Herszont, a Krímet, Törökországot és Szíriát, vagyis oroszlakta területeket, illetve Moszkva egyik legfontosabb partnerét és a nyílt szövetségesét.
3) Az Amnesty International jelentése óta ország-világ előtt tudott, hogy az ukránok több tucatnyi esetben használtak iskolákat és kórházakat fedezékül. Lőszerraktárakat telepítettek a pincéjükbe, légvédelmi ütegeket a tetejükre, és tüzérségi állásokat alakítottak ki mellettük. A liberális NGO dolgozata nem vetett jó fényt Kijevre, ezért Zelenszkijéknek sürgősen kellett találni egy témát, ami mindezt ellensúlyozza. Erre tökéletesen alkalmas az a hazugság, hogy az oroszok Európa legnagyobb erőművének, és ezzel a kontinens teljes lakosságának a biztonságát fenyegetik.
4) Nem elegáns, sőt, kifejezetten kockázatos megoldás, hogy az olyan nyugati precíziós fegyverek, mint a HIMARS, megjelenésére válaszul az oroszok a saját tüzérségüket egy atomerőmű közepére telepítették a dél-keleti fronton, stratégiai szempontból viszont érthető. Így tudták kisimítani az egyenetlenségeket. És éppen ezért nem lehet érdeke az oroszoknak, hogy az atomerőmű elleni »hamis zászlós« támadásokkal beavatkozásra kényszerítsék az ENSZ-t. Szemben az ukránokkal, akik fel is szólították a világszövetséget, hogy küldjön csapatokat és vonja ellenőrzése alá az erőmű területét.