Tucker Carlson élő adásban kért bocsánatot Orbán Balázstól (videó)

2022. augusztus 4. 9:42
A műsorvezető szerint sokkoló, ahogy Magyarországot ábrázolják a nyugati médiában.

Tucker Carlson vendége volt szerda este Orbán Balázs. Miután levetítették a CNN Orbán Viktor tusványosi beszédről szóló beszámolóját, Tucker megkérdezte a magyar vendégétől, hogy „annyi időt töltenek azzal, hogy utálnak titeket [magyarokat], mit gondolsz, miért?”

A politikánk a józan észen alapul

Orbán Balázs a kérdésre válaszolva leszögezte, hogy a Fidesz politikája a józan észen alapul. A miniszterelnök politika igazgatója kifejtette, hogy 2015-ben négyszázezer ember próbált illegálisan átkelni a magyar határokon aminek hatására úgy döntöttek, hogy kerítést emelnek s megvédik a határokat.

Azóta állandóan nyomás alatt tart minket a globális elit.”

„Nagyon büszkék vagyunk történelmünkre, a zsidó-keresztény örökségünkre, szeretnénk ezt megőrizni úgy, ahogy van. Ehhez meg kell, hogy védjük a határainkat, ez ilyen egyszerű” – magyarázta az államtitkár.

Carlson erre reagálva kifejtette, hogy legutóbb amikor itt járt, úgy érezte, hogy itthon sokkal kiegyensúlyozottabb a média mint Amerikában. Ezek után a benyomások után Carlson nem is érti, hogy bírhatják a magyarok azokat a nyugati médiában levetített „valóságtól elrugaszkodott karikatúrákat.”

Erre válaszolva Orbán Balázs elmondta, hogy látni, hogy a médiából érkező vádak politikailag motiváltak. Kifejtette, hogy szerinte az amerikaiakhoz hasonlóan a magyar emberek nagyon bölcsek. „Ha beszélsz velük, tudják, hogy mi a jó az országuknak” – vélekedett Orbán, majd az ukrán és a déli határról érkező menekültekről kezdett el beszélni: „Az átlag emberek érzik a különbséget,” üdvözölni kell a háború elől menekülteket, és „nemet kell mondani az illegális átkelőkre, ilyen egyszerű.”

Az bizony. (...) Sokkoló, hogy a CNN képes volt ezt lehozni. Hadd kérjek bocsánatot az amerikai média nevében”

 – mondta Tucker a műsor végén.

Nyitókép: YouTube

Összesen 191 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az Apró klán már törvény nélkül gyakorolja, hogy nemzedékeken át öröklődik a politikai befolyás. Az 56-os akasztásokat vezénylő nagypapa unokája az EP alelnöke lehetett. Mielőtt hápogni kezdenél a felelősségről, természetesen ő nem felel nagypapi tevékenységéért, de végül is ez a tevékenység rakta le az alapokat neki, meg a kedves mamának is.

Hát nézd, ha nem jársz templomba, akkor valóban nem ért. A kereszténység zsidó öröksége a gyülekezeti (zsinagógai: szünagoghé = összegyülekezés) vallásgyakorlat. Ha rábízod a kultuszt a papokra, te meg csak itt osztod az észt, akkor a zsidó örökség nem érintett meg, de akkor a kereszténység két generáción belül kihal.

@egy kommentelő
Ez egy jó kérdés, szerintem semmibe, de van nekem is.
-És vajon mennyibe kerül a pohos rengeteg tanácsadója,államtitkára, helyettes államtitkára, főosztályvezetője, osztályvezetője, főelőadója??
- Mennyibe kerül Peti bohóc barátnőstűl, testőröstűl, Vasútéítővel, letelepedési kötvénnyel, keletinyitással?
- Mennyibe kerül, az az politikus aki be sem jár a parlamentbe, vagy ha ott van, akkor némalevente szavazógép ?
- Mennyi pénzt kéregettek össze a támogatóiktól éhezőgyerekeknek meg gyerehazafiatalnak, nem túl etikusan, úgy hogy havi több milliót keresnek?
- Miért nem akarnak csatlakozni az Európai Ügyészséghez?

Megannyi kérdés.... :)

A nyugat hazugságait ( EU parlament, nyugati sajtó..stb) ismerik a magyar emberek. Kontraproduktív!
Talán ezért választjuk meg azt az erőt amelyről hazugságot terjesztenek.
A nyugati ember sajnálja a magyar népet a diktatúra miatt, de amkor ide jön akár élni is akkor élvezi a szabadságot.

A mohamedánok maguk is ábrahámita vallás, tehát van zsidó örökségük, a többi fölsorolt irányzatnál nem elvárás a rendszeres kultusz az adott irányzatok követői felé.

Gondold meg: a rendszeres kultusz azért fontos, mert egy kinyilatkoztatott üdvtörténetet hirdetünk, annak az eseményeit ismertetjük meg, konkrétan a keresztények Jézus életét. Ez csak rendszeres közösségi emlékezéssel működik.

Az, hogy a világ jó és rossz örök harca, az filozófia. Egyénileg is eljuthatsz ilyen következtetésekre. A közösségi kultusz az üdvtörténetet hirdető vallásoknak kell.

Érdekes volt annak idején, hogy Medgyessy kabinetfőnöke éppen az őt megpuccsoló Gyurcsány felesége volt. Nyilván volt szerepe az ügyben, mint beépített embernek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés