Trump: Kanada legyen az Egyesült Államok 51. állama!
A megválasztott amerikai elnök szerint sok kanadai szeretné ezt.
Orbán Viktor beszédével, magyar idő szerint 20:40-kor indul az Egyesült Államokban a CPAC konzervatív konferenciasorozat új felvonása a világ meghatározó politikusaival és megmondóembereivel.
Szerdán derült ki, hogy Orbán Viktor beszédével indulhat az egyik legrangosabb jobboldali konferenciasorozat, a CPAC legújabb felvonása. Nem mellesleg idén májusban a magyar miniszterelnök nyitotta meg az Európában elsőként nálunk, Budapesten megrendezett eseményt is.
A kormányfő napok óta az Egyesült Államokban tartózkodik, ez idő alatt találkozott többek közt Donald Trump volt amerikai elnökkel is annak New Jersey-i birtokán, ahol sikeres tárgyalásokat folytattak. A dallasi CPAC-en természetesen Trump is beszédet mond.
A háborús infláció és a háborús gazdasági válság egyetlen ellenszere a béke”
– mondta Orbán Viktor a Trumppal folytatott megbeszélését követően.
Az augusztusi CPAC a dallasi Hilton szállodában kap helyet, ahol egy háromezer főt befogadni képes rendezvénytermet alakítottak ki: ez lesz a fő helyszín, itt mondják majd el beszédüket a meghívottak, többek között Donald Trump és Orbán Viktor.
A kormányfő beszédének címe és témája a „How we fight”, azaz „Hogyan harcolunk”. Ez volt amúgy a budapesti CPAC vezérgondolata is. Orbán Viktor tavasszal elhangzott nyitóbeszédében hosszan ecsetelte, miképpen lehet a liberális Demokrata Pártot a tengerentúlon legyőzni. A magyar miniszterelnök ekkor 12 pontos jobboldali sikerreceptet állított össze, amelyben sorra vette, hogyan lehet jobboldaliként sikerre jutni.
– ilyen és ehhez hasonló üzenetek már most kint vannak a dallasi esemény kijelzőin a helyszíni tudósítások szerint.
Az Egyesült Államokban jelenleg politikai nagyüzem van, hiszen novemberben félidős választást tartanak, amely kulcsfontosságú mindkét oldal számára, mivel újraválasztják a képviselőházat és a szenátus harmadát is. Jelenleg a demokraták vannak többségben, ám a felmérések azt mutatják, jó esélye van fordítani a republikánus jobboldalnak.
Az esemény egyik fő támogatója a magyar Alapjogokért Központ, mely szerint Magyarország miniszterelnökének jelenléte az Amerikai Konzervatív Unió által szervezett CPAC-en a magyar jobboldal erejét és befolyását mutatja. Hangsúlyozták, hogy Orbán Viktornak a budapesti CPAC-en elhangzott beszéde óriási visszhangot váltott ki világszerte a konzervatív táborban. A magyar kormányfő által bemutatott 12 pont rezonál a CPAC szellemiségével. Különösen a közösségépítésre vonatkozó felszólítása, valamint az a megállapítás, hogy
– sorolták. „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség. Ezért tovább haladunk azon az úton, hogy megvalósítsuk a liberálisok rémálmát: a nemzeti erők nemzetközi összefogását" – fogalmazott a közlemény szerint Szánthó Miklós, az intézet főigazgatója, aki szintén előad majd a konferencián. Emlékeztettek arra, hogy a Conservative Political Action Conference, vagyis a CPAC a legnagyobb amerikai konzervatív seregszemle, amelyet 1974 óta rendeznek meg.
Az évente többször is jelentkező tanácskozáson valamennyi aktuálisan hivatalban lévő republikánus elnök felszólalt.
Nyitókép: Fischer Zoltán/MTI