A jobb és baloldal közti médiaszakadékot egy közös ügy ívelhetné át.
Számos rendhagyó szakmai és szórakoztató programot kínált a hétvégén megrendezett, több tízezer látogatót vonzó MCC Feszt; a legtöbbről lapunk is beszámolt. Az olyan nagyágyúk, mint Patrick Deneen vagy a távolból bejelentkező Klaus von Dohnanyi mellett az érdeklődők éles belpolitikai vitákat is hallgathattak, mégis talán a legizgalmasabb beszélgetés a magyar sajtószabadság témakörében zajlott.
Mi is tudósítottunk a panelről, amelyen Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója, a Mandiner lapigazgatója, Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője, Rónai Egon, az ATV műsorvezetője és Lánczi Tamás politológus, a 48 óra házigazdája disputált a hazai sajtóviszonyokról Nagy Károly moderálásában. A vitán ugyanakkor két olyan gondolatkör is felvetődött, amit érdemes tovább gombolyítani, ugyanis kiválóan megvilágíthatják egyrészt a médiát globálisan érintő válságjelenségeket, másrészt
Előbbire példa a Facebook önhatalmú, megzabolázhatatlan működése. A véleménykamrák tudatos kialakítása, a hírszűrés manipulációja, az olykor teljesen érthetetlenül működő cenzúra eddig elsősorban a konzervatív tartalomgyártókat és posztokat sújtotta, azonban az utóbbi években mintha a baloldal is ráébredne arra, hogy a közösségi oldal korlátlan és kontrollálhatatlan túlhatalma mit jelent. Emlékezzünk a baloldal kollektív kiakadására, amikor a Partizánt vagy Tordai Bence posztját nyelte el Zuckerberg kreatúrája. Teljesen jogos, ugyanakkor megkésett volt a felháborodás, hiszen a konzervatív véleményformálók naponta ütköznek a Facebook ideológiai sorompójába.
Ezek a jelenségek, ahogy egy lapunk által készített interjúban Szűts Zoltán médiakutató is rámutatott, egyre gyakrabban fordulhatnak elő, hiszen a játékszabályok, vagyis az algoritmus működése továbbra is csak tüneti szinten érzékelhető. A szakértő hozzátette azt is, hogy: „Sohasem szabad elfelejtenünk, hogy egy profitcentrikus vállalatról van szó, mely, ha érdeke megköveteli, egymással szemben álló politikai csoportosulások érdekeit is kiszolgálja.” Vagyis jelenleg a több mint hétmillió magyarországi és a világszinten közel hárommilliárd felhasználó teljes mértékben kiszolgáltatott a homályos politikai szempontok szerint manipulált kommunikációs térnek. Az MCC Feszten folyatott disputa is azt mutatta, hogy
így válhatna közös üggyé, ha nem lennének túl mélyek az árkok.
A vita másik, kiemelésre érdemes témaköre a különböző világnézetű szerkesztőségek sajtószemlélete közti különbséget érintette, ami tulajdonképpen a kilencvenes évek óta jelent meddő vitát. A rendszerváltás utáni időszakot elképesztő balliberális médiafölény jellemezte, az ide kötődő lapok pedig önfelfogásuk szerint globális tájékozottságban, stiláris és publicisztikai képességekben magasan a jobboldali médiatermékek fölé pozícionálták magukat. Ugyanez a görcsös gőgösség tükröződött vissza a Magyar Narancs fénykorában vagy a régi Index indulásának hajnalán. A professzionálisnak és sziporkázóan szellemesnek gondolt, valójában már megszületésekor izzadtságszagú gonzó újságírás dicsőítése, ami ugye, csak bizonyos balliberális szerkesztőségek sajátja lehetett.
Azóta persze a médiatér radikálisan megváltozott, az online platformok megjelenése átalakította az elérési lehetőségeket, átformálta a tartalomgyártást. Emellett a jobboldal is felzárkózott erőforrások és a nemzetközi kapcsolatok tekintetében, míg a progresszívnek álmodott baloldali médiatermékek újszerűsége réges-rég megkopott. Ebben az átalakult sajtókörnyezetben
Ugyanaz a dinamika, mint a kilencvenes években, csak most a fennen hirdetett szakmaisággal nem a jobboldal mucsaisága, hanem a propagandasajtó vádja áll szemben.
Ugyanaz a sértett stigmatizálás, köldöknézés és önhittség. A függetlenség természetesen nem zárja ki a vágyvezérelt gondolkodást, emlékezzünk csak Márki-Zay Péter megváltóként való felemelkedésére a balos médiatérfélen, majd a bukást követő nyilvános autodaféra.
Természetesen hosszan lehetne moralizálni ezekről a kérdésekről, ugyanakkor pragmatikus szempontból vizsgálva önhittséggel választást nem lehet nyerni. Kétharmadnyira veszíteni viszont igen.
Magyar Péter a korábbi baloldali elit által használt kommunikációs stílusra állt át, vélhetően azt remélve, hogy ez majd kihúzza a pártot a gödörből. Ez azonban egy kétélű fegyver.
A szegedi Háborúellenes Gyűlés után Szalai Zoltán, a Mandiner lapigazgató-főszerkesztője és Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet politikai kutatási igazgatója a helyszínről értékelték a nap tanulságait.
A Mandiner lapigazgatója a szegedi háborúellenes gyűlésen beszélt a béke fontosságáról.
A Tisza Párt elnöke továbbra sem hajlandó elárulni álláspontját a legfontosabb kérdésekben.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
Vagy nem lehet, hogy csak simán félreértették azt, hogy ha a Tisza nyer, akkor [email protected]?
Ismerős dallamok szólnak, visszatérnek a jól bevált receptek, ugyanazokat a történeteket meséljük el – és ugyanazokat a filmeket nézzük.
A korábbi amerikai elnök Oroszországot a Nyugat részének nevezte, Putyin pedig sérelmezte, hogy mégis ki vannak rekesztve a NATO-ból – és ez csak a jéghegy csúcsa a nyilvánosságra került dokumentumban.
