Mindenkinek fájni fognak a szankciók, de nem ugyanúgy

2022. augusztus 6. 12:18
Az adatok szerint az orosz gazdaságot keményen megütik a háború miatti szankciók, de az orosz átlagpolgár alig érzi, Európában azonban éppen az átlagpolgárnak kezd elege lenni.

Kohán Mátyás írása a Mandiner hetilapban

***

Elemzői vita bontakozott ki a napokban a magyar és a nemzetközi nyilvánosságban is arról, hogy kinek fájnak jobban a szankciók. Az euró és a közép-európai devizák gyengülését, az emelkedő energia- és üzemanyagárakat elnézve az európai ember – főleg, ha eleve nem akarja különösebben „megbüntetni” Oroszországot –

könnyen érezheti magát a szankciók igazi vesztesének,

miközben látja, hogy szárnyal a rubel, és Kína nyakló nélkül veszi az olcsó orosz olajat.

Ezzel a nézettel szállt vitába múlt héten Rácz András Oroszország-szakértő: „Őszintén nem értem, miért gondolja bárki, hogy a szankciók jobban fájnának Európának, mint Oroszországnak. Az eddigi adatok ugyanis az ellenkezőjét támasztják alá” – fogalmazott a szakértő, utalva arra, hogy az orosz gazdaság kormányzati becslés szerint 7,8, világbanki becslés szerint 8,9 százalékos recesszióba csúszhat idén, miközben az EU GDP-je 2,7, Magyarországé 5,2 százalékkal növekedhet. „Nekem úgy tűnik, hogy az orosz gazdaság van éppen masszív recesszióban, nem pedig az EU, és nem nagyon látom, hogyan tudna belőle kimászni” – írta Rácz, aki szerint a szankciók hatásának megítélésében szubjektív percepciók helyett adatokra kellene hagyatkozni.

Vigóczki Máté György, a Mathias Corvinus Collegium Geopolitikai Műhelyének Oroszország-szakértője egy másik aspektusra világított rá: szerinte az, hogy megtörhetetlennek véljük az oroszokat, „csodálattal (és talán irigységgel?) teli lenézésből” fakad. Sokan gyarmatosítóként civilizálatlan népnek tartják őket, akiknek „az értékei összehasonlíthatatlanok a nyugatiakkal, és olyan turpisságokkal, mint a GDP-csökkenés és társai, meg sem lehet ingatni őket”.

Ebből szerinte csak annyi igaz, hogy valamelyest „magasabb az oroszok tűrésszintje, mert a társadalom egy jelentős része szegényebb, és a szükségleteit egyszerűbb kielégíteni”, ugyanakkor

a háborút leginkább támogató vidéki „mélyorosz” területek, a glubinka elnéptelenedése folyamatos,

a lakosság itt képes a legkevésbé újratermelni magát, helyette inkább a Nyugatra vándorol ki. Vigóczki szerint túlzás azt gondolni, hogy az oroszok ereje a szegénységükben rejlene.

Nagyobb felbontásért kattintson jobb egérgombbal a képre, majd válassza a „Kép megnyitása új lapon” opciót!

 

Stier Gábor Oroszország-szakértő, külpolitikai újságíró ugyanakkor a Demokrata hasábjain figyelmeztetett: Oroszország a nyugati korlátozások alatt valóban nem rogyott térdre, hiszen az elmúlt nyolc évben a Krím elfoglalása miatt bevezetett szank­ciókra importhelyettesítő gazdaságpolitikával reagált – ez az egyik oka annak, hogy az orosz gazdaság 2014 óta alig növekedett, hiszen olyan iparágakba fektet, amelyek még nem hatékonyak.

Ez azonban azt is jelenti, hogy Oroszországot megroppantani, a lakosságot alapvető igényeinek kielégítésében meggátolni büntetőintézkedésekkel nem lehet – öt év alatt harminc százalékkal csökkent az orosz élelmiszerimport, emellett masszív visszaesés ment végbe mind a vállalati, mind az állami adósság­állományban, előbbi GDP-arányosan 50, utóbbi 20 százalékra olvadt. Így Moszkvára kevésbé hatnak a hitelminősítők döntései vagy a nemzetközi piaci folyamatok, ráadásul a költségvetés egyensúlya 40 dolláros hordónkénti olajárra van kalibrálva – írja Stier, most pedig,

amikor ennek bő kétszerese az olajár, pénzeső van az orosz költségvetésben.

Így aztán Oroszországban van mit enni, van fűtő- és üzemanyag, s a büdzsé sem borult meg. Ebből tehát nehezen lesz összeroppanás, áruhiány csak gyógyszerek, állateledelek, műszaki cikkek vonatkozásában képzelhető el, illetve hatszázezer fő körül alakulhat az utcára kerülő munkavállalók száma a hetvenötmilliós aktív foglalkoztatotti létszám mellett.

A korlátozások hatásáról írt hosszú cikkében voltaképpen hasonló következtetésekre jutott Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője is. A sajtó jellemzően csak az írás diadalmas felütését idézte: „A szankcióink súlyosan érintik a Kremlt, és az orosz gazdaságra gyakorolt hatásaik egyre jelentősebbek lesznek. Stratégiai türelemre van szükségünk, amíg Ukrajna teljes mértékben visszaszerzi szuverenitását” – írta Borrell, aki megjegyezte, hogy az intézkedéseknek az európai gazdaságra gyakorolt negatív hatásai „az az ár, amit a demokráciáink és a nemzetközi jog védelméért meg kell fizetnünk”. (Izgalmas adalék, hogy hasonlóan gondolkozik Vlagyimir Putyin szóvivője, Dmitrij Peszkov, aki szerint a szankciók „az az ár, amelyet Orosz­ország és Irán fizet a szuverenitásáért”.)

Szerinte igaz ugyan, hogy az oroszok az európai piacról kiszoruló olajukat el tudják adni máshol, de csak a Brent és a WTI benchmark olajáraknál 30 dollárral olcsóbban; igaz az is, hogy a rubel erős, de az árfolyama csak azt tükrözi, hogy

Oroszország rengeteg olajat és gázt exportál, de importálni alig tud valamit;

és az is igaz, hogy Kína jóval többet importál Oroszországból, mint korábban, de az exportját Oroszországba a nyugati országokéhoz hasonló mértékben csökkentette, nehogy korlátozások alá essen. Technológiaimport tekintetében ugyanis Borrell szerint Oroszország 45 százalékban Európára, 21 százalékban az Egyesült Államokra és 11 százalékban Kínára támaszkodott a háború előtt – és amit az alacsony technológiai igényű élelmiszeriparban ki lehet váltani kínai technológiával, azt más iparágakban, amelyekhez Kínába is a Nyugat szállítja a technológiát, olyan egyszerűen nem lehet.

Vlagyimir Putyin elnök Nyikolaj Sulginov orosz energiaügyi miniszterrel egyeztet Moszkvában július 21-én <br> Fotó: AFP / Mikhail Klimentyev / SPUTNIK

 

Borrell írása azonban – a szankciók hatékonyságára figyelmeztető, illetve Oroszország összeroppanásának elmaradását hangsúlyozó szakértői véleményekkel egyetemben – arra enged következtetni, hogy a korlátozásoknak a legkevésbé sem a háborúra van hatásuk, inkább az orosz gazdaság hosszú távú potenciálját rombolják eredményesen. Tény például, hogy az orosz olaj- és gázipar a jövőben egyre nehezebben fog tudni hozzáférni a vízszintes irányított fúrási technológiához, és ebben az olajimportőr Kína sem tud neki érdemben segíteni – ugyanakkor ez mindössze annyit jelent, hogy évek múlva Orosz­ország csökkenteni kényszerül majd a kőolajtermelését, mert technológiai korlátokba ütközik.

Azon a tényen mindez – az európai olajembargóval együtt – nem változtat semmit, hogy jelenleg az oroszok degeszre keresik magukat a drága olajon. Hasonló a helyzet a légi közlekedésben is: attól még, hogy a nyugati repülőgépgyárak nem szervizelik tovább az orosz gépeket, a 60 százalékban külföldi repülőkből álló orosz polgári légi­flotta rendelkezésre állása csak évek múlva fog érdemben romlani.

A háborúra paradox módon csak egy szankciónak van közvetlen kihatása, ez pedig a technológiai exportkorlátozások körébe tartozó félvezetőkhöz kapcsolódik: mivel Oroszországnak nincs saját fejlett félvezetőgyártása, az európai intézkedések érdemben csökkentik az orosz precíziósrakéta-gyártás kapacitását, így ezeket az eszközöket Ukrajnában is csak jóval kisebb mértékben tudja bevetni, mint tervezte.

Ha békét vagy erősebb Ukrajnát nem teremt is a tilalmakkal az Európai Unió, orosz gazdasági válságot nagyon is okoz vele.

Ez a válság azonban furcsa madár: a korlátozások az európaiakkal ellentétben az oroszok többségétől nem azt veszik el, amijük van, hanem azt, amijük lehetne. (Mindez természetesen nem érvényes az utazó, külfölddel üzletelő, iPhone-t és olasz parfümöket fogyasztó városi középosztályra, tőle tényleg elvették a komplett életmódját.)

Míg Európában a háborús és szankciós helyzet romlásával párhuzamosan egyre inkább nyomta az állampolgárok zsebét az üzemanyag (Magyarországon a piaci árú benzin litere január 5-én 495, március 11-én 640, július 20-án 741 forint volt), Oroszországban a 2021 végén még 51,49 rubelbe kerülő benzin ára ma 14 kopejkával alacsonyabb, ahogy a rezsiárak is maradtak a helyükön. Infláció van, nem is csekély, júniusban tavaly júniushoz képest 15,9 százalék – ezt azonban egyrészt a rubel árfolyamának a háború első hónapjában tapasztalható megőrülése, másrészt a megkötések miatt be nem hozható termékek helyettesítésének költsége hajtja, és az európai országok inflációjával ellentétben csökkenő pályán van. Így tehát gyakorlatilag az egyetlen pont, ahol a külföldre nem járó, nem kivonuló nyugati multinál dolgozó, egyszerű vidéki orosz folyamatosan találkozik a korlátozások hatásával, az a szupermarket kasszája, de már ott sem biztos, hogy sokáig.

Illetve még egy speciális területen erősen éreztetik hatásukat a nyugati szankciók – ez pedig az autóvásárlás. Az Oroszországba nem szállító autómárkák listája tekintélyes: Daimler Truck, MAN, GM, Bosch, BMW, Jaguar Land Rover, Volkswagen-csoport, Mercedes-Benz, Mazda, Honda, Toyota/Lexus, Porsche, Rolls-Royce, Lamborghini, Ferrari, Infiniti, Stellantis, Suzuki (részlegesen) és Nissan – a piacon tehát csak Mitsubishi, Subaru, Hyundai, Kia, Geely, Chery és Haval maradt (egy japán, két koreai és három kínai márka), s a technológiai szankciók miatt Ladából is csak a Grantát lehet éppen kapni, azt is csak „egyszerűsített változatban”, tehát elektromos ablak, szervókormány, ABS és légzsák (!) nélkül.

Ezeken a nem csekély problémákon kívül azonban

a korlátozások hatásai miatt nem az átlagembereknek, hanem az orosz gazdaság irányítóinak főhet a fejük.

Első blikkre nevetségesnek tűnhet a lista, amely szerint mostantól tőlünk és Amerikától nem kaphatnak az oroszok kvantumszámítógépet, félvezetőket, csúcskategóriás elektronikai cikkeket és szoftvereket, gépeket és szállítóeszközöket, légi közlekedési és űripari technológiát és sugárhajtómű-üzemanyagot, olajfinomításhoz szükséges technológiát, valamint kettős felhasználású termékeket, hiszen az ember gondolhatná, hogy India és Kína mindent kivált – de az orosz vezetés pontosan tudja, hogy az ország importjának 51 százalékát kitevő partnerek büntető rendelkezései nem múlnak el nyomtalanul.

A moszkvai óriáskerék, amelyet ezekben a napokban éppen felújítanak <br> Fotó: AFP / Ramil Sitdikov / Sputnik

 

Alekszandr Morozov, az orosz jegybank, a Bank Rosszii kutatási és előrejelzési főosztályának vezetője hosszú tanulmányban vázolta fel, mit okoznak a korlátozások középtávon az orosz gazdaságban: olyan strukturális válságot, mint az 1990-es években, de sokkal lassabb helyreállással. A technológiai szankciók fényében ugyanis „még a magas fokú helyi integráció is felesleges, ha a hiányzó komponensek egyediek, és nem pótolhatók könnyen más gyártó termékeivel”

legyen bármennyire önellátó Oroszország, ez a jelenség így is, úgy is tönkreteszi a gépipart és az elektronikai ipart. 

A közvetlenül kieső kereskedelem mellett levonódik az orosz GDP-ből mindaz a hozzáadott érték, amely importigényes iparágakban állt elő, „a potenciális GDP-veszteség a kínálati faktorok miatt (azaz azért, mert a termelékenység csökkenésével nem lesz miből reálbért emelni az oroszoknak – a szerk.) visszafogja majd a visszaállást, és jelentős késedelmet okoz a 2021-es szintre való visszatérésben”.

Ezzel párhuzamosan „csökken az orosz gazdaság technológiai kifinomultsága, ahogy a dologi és technikai tényezők elöregszenek, és kevésbé termelékeny pótlékokra cserélik őket”. A legtöbb iparágban ez a hatás 2022 végéig bekövetkezik, az olaj- és gázipar azonban, amely Oroszország költségvetési bevételeinek idén a 49, „békeidőben” inkább a 36 százalékát adja, „2023-ban is folytatja hanyatlását, de akár tovább is”.

Amikor pedig Oroszország a kieső iparát importhelyettesítésre állítja át, jelentős méretgazdaságossági problémákba ütközik majd: mivel technológiai színvonala nem engedi meg, hogy a hazai piacon túlra termeljen,

gazdaságtalanul kis volumenben fog előállítani,

ami elkerülhetetlenül a végfelhasználói árak emelkedéséhez vezet. Az importhelyettesítés előnye ugyanakkor, hogy „alacsonyan tartja az össz-munkanélküliségi rátát”, hiszen több dolgos kéz kell majd ahhoz, hogy az eddig importált javakat megtermelje az ország – ugyanakkor „a bérnövekedés a termelés növekedése mögött fog kullogni, a tőkéhez képest olcsóbb lesz a munka”.

Mindez a gyakorlatban – az erre az évre előre jelzett 8-9 százalékos recesszión túl – még az orosz pénzügyminisztérium szerint is 0 és 3 százalék közötti GDP-csökkenést jelent jövőre, s legfeljebb 2024-re állhat vissza 2,5 és 3,5 százalék közötti növekedés. Néhány különösen érintett szektor pedig – így az autógyártás, amely úgy összeomlott, hogy Oroszországban az egyszerűsített Grantát gyártó Avtovazon kívül csak két gyár, az UAZ és a kínai Haval termel; a becslések szerint 90 százalékban importfüggő szerszámgépipar és elektronikai ipar, a 60-80 százalékban importfüggő nehézgépipar és könnyűipar vagy a legkevesebb tizenöt év alatt felépíthető félvezetőipar – ezen az időtávon túl is masszívan szenvedni fog.

A háború alatt tehát a büntetőintézkedések bombaformába hozták Oroszországot: a borzalmassá váló piaci hangulat és a magas árak miatt

épp ott tudja Európát zsarolni, ahol igazán sérülékeny,

miközben kínai olajexportját bő felével, indiai exportját pedig az ötvenszeresére növelve, a korábban Európába vitt kész dízelt Brazília felé irányítva Putyinéknak a háború alatt lesz elég pénzük mindarra, amire szükségük van.

A háború forró szakaszát követően azonban a technológiai hiány egy gazdasági potenciáljától megfosztott, legyengült Oroszországot lök Kína karjaiba. A Kommerszant gazdasági elemzője, Jevgenyij Koskarov úgy látja, „a Nyugat teljes körű kiváltása a Kelettel nem mehet végbe, ugyanis a Nyugat, amely igyekszik leválasztani Oroszországot a technológiai erőforrásokról, nagymértékben tulajdonosa is ezen technológiáknak – többek között Keleten is”. Így aztán

a technológiai szakadék egyre nő a Kreml és a Nyugat között

– ellenben, mint arra a lap másik elemzője, Jefim Kac rámutat, „a lakosság alapvető igényeit (élelmiszer, ruha, orvosságok) a hazai cégek fél év alatt le tudják fedni az állam aktív segítsége mellett”.

Hasonló lehet a helyzet, mint a Krím annexióját követő szankciók után, amelyeket a Levada-centr felmérése szerint az oroszok 48 százaléka „az orosz gazdaságot jelentéktelen mértékben romboló” tényezőknek tartott: az átlagos körülmények között élők alapvető szükségleteinek kielégítésére a gazdaság minden nehézség ellenére alkalmas marad, mire pedig a Brjanszki területen bárki rájönne, micsoda technológiai potenciáltól esik el az ország, Európa a maga részéről már rég megfagyott.

 

Nyitóképen: Orosz polgárok sétálnak a moszkvai Vörös téren július 23-án. Fotó: AFP / Natalia Kolesnikova

Összesen 193 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés