Rosszkedvük tele
Rendkívüli év volt 2024 Németországban: rég fecsegett ennyit egyszerre Európa legfontosabb országában a felszín és a mély. A tél hónapjai pedig politikai válságot és új választást hoznak.
A párt szóvivője szerint még mindig sok a bizonytalanság. A rendőrségi nyomozás folyamatban van.
Legalább kilenc nőnek partidrogot adtak egy meghívásos rendezvényen, amelyen Olaf Scholz német kancellár és parlamenti képviselők vettek részt – közölte szombaton a Portfolio a német RTL értesüléseire hivatkozva.
Mint írták, Lars Klingbeilt, az SPD társelnökét „sokkolta” a hír.
„Dühít, hogy ilyesmi megtörténhetett egy SPD által szervezett rendezvényen”
– mondta a Die Welt című napilapnak. Hozzátette, reméli, hogy a felelősöket őrizetbe veszik és az ügyet kivizsgálják. Elég nagy az indulat 0ľ fogalmazott az AFP-nek az SPD parlamenti frakciójának szóvivője, megerősítve a Tagesspiegel című berlini lap értesülését.
A berlini rendőrség közölte, hogy a rendőrök súlyos testi sértés gyanúja miatt vizsgálódnak miután egy 21 éves nő feljelentést tett „egy politikai párt nyári buliját” követően. A feljelentőnek másnap már nem volt emléke a buliról, ami arra késztette, hogy orvosi vizsgálatot végeztessen és feljelentést tegyen – tették hozzá.
Katja Mast, az SPD munkatársa a Twitteren azt javasolta, hogy az érintetttek tegyenek feljelentést. A szóvivő továbbá nem zárta ki, hogy a már bejelentett kilenc esethez továbbiak is csatlakoznak. Az SPD szerda este e-mailt küldött a rendezvényre meghívottaknak, amelyben elítélte a „szörnyű tettet” – írta a portál.
Mint a cikkből kiderült,
A parti a szóvivő szerint belső, meghívásos rendezvény volt. A szóvivő kitért arra is, hogy még mindig sok a bizonytalanság, a rendőrségi nyomozás folyamatban van.
Nyitókép: AXEL HEIMKEN / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP