A VOLT után: hogyan tovább, Lobenwein Norbert?

2022. július 1. 16:41
„Manapság kevésbé kényszer, sokkal inkább a fejlődés kulcsa tud lenni egy befektető megjelenése” – vallja Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója, aki most engedi végleg át az amerikaiaknak a fesztivált. A fejleményekről és a hogyan továbbról kérdeztük a magyar fesztiválvilág neves személyiségét!

Ahogy nemrég megírtuk, amerikai cég terjeszkedik a harminc év alatt önmagát sikeresen felépítő, gazdag és sokrétű magyar fesztiválpiacon: a Providence Equity Partners fesztiválportfóliója ma már mintegy félszáz rendezvény tulajdonosa világszerte. A Sziget és a portfóliójához tartozó VOLT illetve Balaton Sound fesztiválok teljes kivásárlása főként a pandémia miatt csúszott, de nagy valószínűséggel idén lezárul.

Lobenwein Norbertet, a VOLT alapítóját kérdeztük a változásokról.

***

Miért döntöttek úgy harminc év után fesztiválalapítóként, hogy kiszállnak a VOLT-ból és a Soundból?

Öt évvel ezelőtt adtuk el a Sziget Kft 70 százalékát egy amerikai cégnek, amelynek mi voltunk az első eseményei. Ma már ötvennél is több fesztivált jegyeznek, szerte a világon. A Sziget portfóliójának két legnagyobb eseménye – a Sziget Fesztivál mellett – a VOLT és a Balaton Sound. Ezeket Fülöp Zoli barátommal a kezdetek óta mi vezettük, a VOLT-ot 1993-ban ketten alapítottuk, a Soundot pedig 2007-ben a Szigettel közösen.

Az eladás sok esetben eleve a korábbi tulajdonosok, az operatív irányítók hátralépésével jár. A két társunk, Gerendai Karcsi és Takács Gábor már az első évben átadta az irányítást. Zolival mi vállaltuk, hogy visszük tovább a VOLT és a Balaton Sound operatív vezetését.

Nem kellett sokat győzködni minket, hiszen az „első gyerekeink”,

szívvel-lélekkel nevelgettük őket évtizedeken át. Az utóbbi két év persze sok váratlan helyzetet hozott, leginkább azt, hogy kétszer egymás után elmaradt a Sound és a VOLT is. Idén végre a jelek szerint egy teljes értékű szezonunk lehet.

De, hogy a kérdésedre is válaszoljak: ha elhivatott vagy, egy-egy ilyen fesztivál vezetése, hónapokon át egész embert kíván. Mi eléggé elhivatottak vagyunk, mérlegeltük, hogy 48 évesen komfortos-e nekünk alapítóként, alkalmazotti státuszban részt venni ebben a munkában, és arra jutottunk, jobb, ha hátrébb lépünk, átadjuk a helyünket.

Kinek adták át a szervezési jogot?

A tulajdonos egy amerikai cég,

amely ma már a legnagyobb a fesztiválos piacon, hihetetlen profi struktúrával, tervekkel.

A helyi szervezés azonban természetesen maradt a Sziget Zrt-nél, ahol – bár a Covid idején sokat változott a stáb összetétele – a kollégák zöme régi motoros. Jó kezekben lesz náluk a VOLT és a Sound is. Ráadásul az utóbbi 5-6 évben Filutás Anna kolléganőmmel közösen vezettük ezt a két fesztivált, aki ugyanazt a szemléletet követi, ami nekünk is fontos volt.

 

Nem aggasztó az a tendencia, hogy a világhírű magyar brandek szépen lassan mind külföldi kézre kerülnek?

A legtöbb esetben a „fogyasztónak” fogalma sincs, hogy az a magyar hangzású márka, amit vásárol, valójában magyar kézben van-e. Magam is úgy nőttem fel, hogy hittem benne: amit én építgetek, azt majd a gyerekeim visznek tovább, ahogyan azt a nagyszüleim tervezték az ő soproni fényképész vállalkozásuk esetében. Náluk az államosítás szólt közbe,

manapság viszont kevésbé kényszer, sokkal inkább a fejlődés kulcsa tud lenni egy befektető megjelenése.

A Sziget és a többi fesztiválunk esetében évtizedekig ültünk azon a hullámvasúton, amelyen sokszor küzdeni kellett az életben maradásért.

Egy tőkeerős befektető garanciát jelenthet arra, hogy erős magyar brandek tovább fejlődjenek. A Forma 1 se magyar tulajdon, mégis az ország hasznát hozza azzal, hogy pár napig ránk figyel a világ, turisták ezrei érkeznek hozzánk. Valami hasonló igaz akár a regionálisan értékes eseményeink, amilyen a VOLT, vagy a nemzetközileg is jegyzett Sziget és Balaton Sound esetében is. Persze van az életemben olyan brand, ami nagyon remélem, hogy családi kincsként épül majd a jövőben.

A tulajdonosok mit fognak jobban / másként csinálni a szervezésben, mint önök? Milyen változások várhatók?

Ahogyan én látom, elsősorban a stabilitás és a fejlesztés, ami tőlük várható.

Amit ehhez mi tudtunk hozzátenni, az az itthoni tapasztalat,

hiszen a saját piacunkat mi ismerjük igazán.

 

Sokan aggódnak, hogy ezzel kivégzik a VOLT-ot. Nekik mit tudnának üzenni?

Nem lenne logikus, hogy valaki azért vásároljon meg egy brandet, hogy kivégezze. Ha a távozásunkra érted, akkor szeretném azt hinni, hogy a VOLT elmúlt 30 évében – legyen szó sikerekről, vagy kudarcokról – benne volt a kezünk, a gondolkodásunk, az ízlésünk. Elég eklektikus fesztivált építettünk, sok olyan elemmel, ami egyáltalán nem kell ahhoz, hogy jegyet váltson a közönség, de a hitem szerint ahhoz igen, hogy sikeres legyen, hogy lojális közönséget érjen el. Ez a VOLT esetlében szerintem sikerült. 

Nem feltétlenül lesz rosszabb a VOLT attól, hogy mi nem veszünk részt a munkában,

a kitalálásban, a de valószínűleg ugyanolyan se lehet, mint eddig. Nemcsak a távozásunk miatt, de az idők, az igények is folyamatosan változnak. Arra azért büszkék vagyunk, hogy két ilyen brand alapításához és építéséhez, amilyen a VOLT és a Sound elég sok közünk lehetett.

Egy városi sportcsarnok kistermében, öt zenekarral indult a VOLT Fesztivál. Nem fog hiányozni? Lehet rá csupán bizniszként tekinteni?

Fú, dehogynem. A pszichológusomnál egy vagyont hagytam ott az elmúlt hónapokban. (Nevet) Lehet, hogy nekem ez egy próba. Három saját gyerekem van, akik még kiskorúak, de már egy ideje rettegek a kirepülésüktől. Most van lehetőségem ezt gyakorolni.

Amit csinálok, az a Jóistennek köszönhetően egy állandó játék.

Természetesen fontos és egyben nagyon fáradságos eleme a biznisz, hiszen ha valamit kitalálsz, annak meg is kell állnia a lábán. De megvalósítani olyan eseményeket, amelyeket aztán tízezrek várnak, élményekkel töltekeznek és hónapokig emlékeznek vissza, hihetetlen érzés. Szerintem hasonló lehet színpadon állni egy nagy tömeg előtt, vagy kiállítani egy saját festményt egy menő tárlaton.

 

Mit fognak csinálni ez után? Vannak új terveik a fesztiválbizniszben?

Túl messze nem megyünk a kaptafától. Egyrészt van egy saját, 100 százalékban Zoli és az én tulajdonomban lévő cégünk, a VOLT Produkció Kft. Ezzel szervezzük a MOL Nagyon Balatont, a STRAND Fesztivált, a B my Lake-et, a Balaton Pikniket, a Best of Balaton produkciót és a júliusban debütáló ZamJam fesztivált.

Ezek ugyancsak egész embert kívánnak akkor, ha elhivatott vagy, ha azt szeretnéd, hogy a közönség, a fellépők úgy tekintsenek rá, hogy ezeken érződik a gazdáik törődése.

A STRAND-ba például idén apait-anyait beleadunk,

rengeteg olyan programmal, ami csak itt valósulhat meg.

Itt lesz az első Podcast fesztivál, népszerű podcasterekkel. A Hajógyárral közösen indítjuk el a Legendák című programot, amelyben élő legendák – Charlie, Karácsony János, Menyhárt Jenő, vagy éppen a KFT és Szikora Robi – fiatalokkal zenélnek együtt. A ZamJam pedig – ugyancsak Zamárdiban – a város olyan arcát szeretné megmutatni, amit nem biztos, hogy mindenki ismer. Ez egy nyugisabb produkció, ahol a fő helyszínen a Kool and the Gang, Shaggy, Szikora Róbert, Geszti Péter lép fel, máshol kortárs kiállítások, jazz-koncertek várják a vendégeket.

Pár éve elindítottam egy online képzőművészeti projektet, Lobenwein Galéria néven, ezzel a balatoni eseményeken is megjelenünk: több kortárs művész készít a felkérésünkre a magyar tengert bemutató műveket, ahogyan korábban évértékelő művek születtek 1x1 méteres vásznakra. De a budapesti Akvárium Klubot továbbra is mi működtetjük, ahol ugyancsak célunk a város meghatározó kulturális központjaként jelen lenni.

Igaz, hogy most van utoljára a VOLT az erdőszéli kemping területén?

2002-ben költözött a VOLT a soproni Lővér Kempingbe. Ez egy magántulajdonú terület, ahol nehezen tudtunk évről-évre megállapodni a folytatásról, fejlesztésre pedig nem is volt lehetőségünk.

A Covid előtti években egy soproni találkozón volt lehetőségem Orbán Viktornak beszámolni a fesztivál sikereiről, nehézségeiről.

Hiszen a VOLT jelenléte Sopronban stratégiai kérdés. Azt szokták mondani, hogy a Tűztorony és a VOLT a két legismertebb brand a városban, és nem kérdés, hogy turisztikai és imázs szempontból is nagy jelentőségű a fesztivál elmúlt három évtizede. A miniszterelnök úr döntésének köszönhetően a korábbi helyszínünkkel szomszédos mezőgazdasági terület került fejlesztésre. Ez a helyszín alkalmas arra, hogy méltó körülmények között pár ezres koncerteknek adjon otthont a város, de a VOLT is jól vizsgázott ezen a helyen.

 

Fotók: Ficsor Márton

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés