Hoppá: nem mindennapi karácsonyi ajándékkal rukkol elő Donald Trump!
Mentsd meg Amerikát! címmel jelenik meg rövidesen a januárban hivatalba lépő amerikai elnök új könyve.
Kész Zoltán szerint az adományozók által egyértelműen célhoz kötötten adott támogatásokat nem a célra felhasználni lopás.
„A tisztességről nem beszélni kell, hanem akként viselkedni. Kampányod egyik legfontosabb mondanivalójával, mely szerint azért támadnak, mert nem tűrőd a lopást, mélyen egyetértettem” – kezdi Facebook-bejegyzését Kész Zoltán. Márki-Zay Péter volt tanácsadója kifejti: az MMM vezetőségi tagjaként
„Az elszámolás az én szememben két dolgot jelent. Egyrészről, fillérre pontosan megtudjuk, hogy mire költötte el az MMM a támogatók pénzét, illetve kiderül a nyilvánosság számára az is egyértelműen, hogy az adományozóktól a kampányra átutalt támogatásokból a megmaradt összeget milyen módon juttatja vissza az MMM az adományozókhoz” – olvasható a bejegyzésben.
Kész Zoltán hangsúlyozza: az adományozók által egyértelműen célhoz kötötten adott támogatásokat nem a célra felhasználni (például pártot építeni belőle) lopás, amelyet az MMM-ben senki nem tűrhet el.
Márki-Zay mozgalma szerint az ellenzéki összefogás weboldalán gyűjtött adományok őket illetik
Az MMM operatív igazgatója nyilvánvalóvá tette, hogy a mozgalom a sajátjaként tekint az adományszámlára érkező összegre. Bővebben...
Nyitókép: Márki-Zay Péter Facebook-oldala