Atompara

2022. május 18. 20:20

Névai Gábor
Örök béke biztosan nem lesz. Amit mi annak hittünk, az csak egy pár évtizedes délibáb volt.

Emlékszem, pont tízéves voltam, 1985-öt írtunk. Pesti gyerekként egy nyári hónapot töltöttem a miskolci nagynéninél, ahol sokként ért a vidéki nagyvárosi környezet. Két dologtól szorongtam. Az egyik, hogy visszaír-e osztálytársam, Rita az évzáró után a postaládájukba bedobott levélre, a másik pedig az atomháború. Amikor felnéztem az égre, néha eszembe jutott, hogy bekövetkezhet-e. Nem folyamatosan gondolkodtam rajta, hanem a tudatalattimba fészkelhette be magát a téma, nyilvánvalóan a tévében látott dokumentumfilmek és az esti híradók foszlányai révén.

A nemzetközi politikában súlyos éveken voltunk túl. A hetvenes évtized enyhülése után a szovjetek afganisztáni agressziójával veszélyesebb idők köszöntöttek be újra. Az amerikai puhulást felváltotta a Reagan-éra, a szovjet vezetők élő adásban mumifikálódtak, de előtte még lelőttek egy utasszállítót több száz civillel, új háborúktól, új fegyverkezési versenytől szikrázott a világ, és az új idők arca, Gorbacsov éppen csak megérkezett a moszkvai hatalomba. Idehaza már nemcsak döcögött, de döglődött a gazdaság, padlógázzal rohantunk a szakadékba, ám a rendszer még öröknek tűnt.

Az az igazság, hogy az atomháború esélye néhány alkalommal nagyon is valós opció volt. Churchill 1946-os fultoni beszéde után olyan hidegháború vette kezdetét, amely negyvenöt évig magában hordozta annak esélyét, hogy átválthat forróba – és hogy az milyen, láthattuk sokszor a Nagaszakiban és Hirosimában készült felvételeken. Az atompara igazán Amerikában kezdődött az ötvenes években, ahol nálam sokkal jobban félhettek a gyerekek attól a borzalmas stressztől, amely az iskolai órákon tartott atomriadókban, az óvóhelyépítési lázban és a túltolt háborús hisztériában csúcsosodott ki. Már a koreai háború idején is felmerült az atomcsapás lehetősége, de jött egy év, amikor igazán rettegett mindenki: biztos vagyok benne, hogy az 1962-es kubai rakétaválság idején rezgett a leginkább a léc. Egyik atomhatalom sem tolerálja, ha támaszpontokat helyeznek el a kerítésénél. Szerencsére Hruscsov az utolsó pillanatban észhez tért, és Kennedy is meg tudott állni.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés