Megérkezett a jobboldal! – Szánthó Miklós a Mandinernek

2022. május 18. 6:00
A nyugati konzervatívok legsikeresebb politikai mozgalma jelenleg a magyar jobboldal – mondja az Alapjogokért Központ főigazgatója. Interjú a választásról és a CPAC Hungary konferenciáról.

Vágvölgyi Gergely interjúja a Mandiner hetilapban.

Olyan mértékű választási győzelmet aratott a magyar jobboldal, amilyenre szerintem senki nem számított. Vagy ön igen?
Realistaként én is 110-120 fős többségről beszéltem a választás előtt a nyilvánosságban. Az Alapjogokért Központ mandátumbecsléseit szándékosan józan pesszimista módszerrel készítettük, a billegő választókerületek döntő többségét a baloldalnak adtuk. Bevallom, én egy belső irodai tippversenyen ezeket a Fideszhez számítottam, ki is jött a 135 fős többség, de ez inkább egy, még a méltányolható optimizmuson is túlmutató brahinak tűnt. Szóval a győzelem maga nem, az aránya volt inkább váratlan. Viszont a jobboldal szerintem most érkezett meg, most győzött igazán. Április 3-án láthatóvá és érzékelhetővé vált, hogy a Fidesz–KDNP kínálja a legintegratívabb, azonosulásra leginkább alkalmas politikai vonzáskörzetet. Ezt Márki-Zay Péter ámokfutása vagy a baloldal háborús uszítása csak még jobban kidomborította, még inkább megfoghatóvá tette, ki képviseli a stabilitást és a biztonságot.

Ha nekünk sikerült, nekik is sikerülhet”

Retorikai teljesítmény és potens vezető – két dolog, ami hiányzott a baloldalon. Ez okozta történelmi vereségüket?
Visszavezethetnénk az eredményt pusztán a bal­oldali elit politikai képességeinek hiányára, de most kivételesen tegyünk pár lépést ne előre, hanem hátra. Ha a „nagy egészet” nézzük, nem lehet elvitatni, hogy ha egy regnáló kormányzat harmadszorra is kétharmaddal győz, abban leginkább a kormányzati teljesítménynek van szerepe. Az emberek tehát az elmúlt tizenkét évet hagyták jóvá, ideértve az Alaptörvénytől kezdve a médiaszabályozáson át a Brüsszellel folytatott vitákat, a válságok kezelését, az adó- vagy külpolitikát és még a Fidesz táborán is jóval túlnyúlóan a gyermekvédelmet. Arra a kérdésre tehát, hogy lehet-e és kell-e a nemzetközi liberális fősodorral szemben kormányozni, a választók igent mondtak. A baloldal pedig egész egyszerűen elvesztette azt a know-how-t, ami a posztkommunista nómenklatúrát még a 2000-es évek közepéig is jellemezte. Sőt, ez a mai balliberális élcsapat a saját értelmisége foglyává vált, az egyébként is elitvezérelt baloldalt a saját kulturális holdudvara formálta tájidegenné. Ezen politikai elit képességhiányát pedig mutatja, hogy ebből a visszhangkamrából nem képes kitörni: a baloldal sikerének legnagyobb gátja a baloldal maga. Divatosnak tűnő külföldi tematika alapján egy szűk belső körnek politizál, és megdöbben, ha kiderül – például április 3-án –, hogy mindez idehaza köszönőviszonyban sincs a magyarok többségének való­ságérzékelésével.

Az Országgyűlés alakuló ülésén a hat baloldali frakcióból három az eskütétel után azonnal kivonult. Az önreflexiós képesség hiányát látjuk, azaz maradtak a visszhangkamrában?
Nem feladatom, hogy a balliberális politikumnak tanácsokat osztogassak, a nemzet előnyére válik, ha marginális szerepük ekképpen marad. Sőt, „véleményfomáló” felületeik döntő többségét elnézve azt látom, hogy benyomva maradt a bullshitgenerátor gombja, ugyanúgy megy tovább a diktátorozás, a putyinozás; a szerkesztőségekben megszólalnak a fanfárok, ha az EU eljárást indít ellenünk, vagy ha „neves nyugati szakértők” elítélik Magyarországot. Egy ilyen katasztrofális vereség után sem tudatosult bennük, hogy választást nyerni itthon és nem Brüsszelben vagy a The New York Times újságírói körében kell, továbbra is azt hiszik, hogy egy demokráciában a legitimitás forrása a „nemzetközi közvélemény” és nem a választók akarata. Szóval már most sokat tesznek egy 2026-os Fidesz-kétharmadért. Ez az, amiről az előbb beszéltem: a magyarországi balos pártok a saját intellektuális „krémjüknek” politizálnak, és a nemzetközi médiának akarnak megfelelni. Magyarországon ma nem a baloldalnak van sajtója, hanem a balos sajtónak és értelmiségnek vannak pártjai. Ha valakik „agymosottá” váltak idehaza, akkor azok éppen a balliberális politikusok. Ők egyszerűen elhitték, követni kell azt a napirendet, amit a szétérzékenyített nyugati nyilvánosságot majmoló, magát trendinek beállító, valójában csak nyegleségben felülmúlhatatlan balos fake news blogok írnak. Ezért nem tudtak a magyar érdekből levezetett válaszokat adni sem a gazdasági válság, sem az energiaválság, sem a migrációs válság kérdéseire, és háborús helyzetben is inkább a külföldi kéz buksisimogatását kívánják, semmint a nemzet biztonságát. Ezért van ma Magyarországon jobboldali konjunktúra, miközben a baloldali politika szubkultúrává zsugorodott.

Fotó: Földházi Árpád

Azt még Orbán Viktor legkérlelhetetlenebb kritikusai is elismerik, hogy a magyar miniszterelnök és most már az ország politikai jelentősége messze túlmutat azon a nagyságrenden, ami méreténél és gazdasági erejénél fogva adatott. Ön mivel magyarázza ezt?
Sok összetevője van, de az tagadhatatlan, hogy a nyugati civi­lizáció legsikeresebb politikai mozgalma jelenleg a magyar jobboldal. Bár tiszta szívemből megvetem a Kádár-rendszert, azt látnunk kell, hogy a vasfüggöny hermetikusan elzárt minket a Nyugattól, így azoktól a hatvannyolcas alapokon nyugvó társadalmi érzékenyítésektől is, amelyek Nyugat-Európában a jóléti társadalmakban – nem függetlenül a Moszkva által bőkezűen dotált szocialista pártok ármánykodásától – kiteljesedtek. Ugyanakkor a mi számos problémánk egyike az volt, hogy a kommunista elitek a rendszerváltoztatás során korábban felhalmozott politikai tőkéjüket gazdasági, kulturális és média­tőkeként átmentették. Így akkor is hatalmon voltak, amikor nem voltak kormányon. Most viszont átértékelődnek a dolgok: sokat kárhoztatott „félperifériás fejlődésünkből” előnyt kovácsolhatunk, amit segít, hogy a posztkommunista struktúrákat mára sikerült megtörni, sőt inkább már az a kérdés, hogy lesz-e a rendszerből korszak. A balliberális kommandók egyfelől azért frusztráltak, mert egy nem kellően érzékenyített társadalmi közegben egy illiberális politika képes volt blokkolni azokat az identitás­politikai projekteket is, melyek máshol úgy mentek át, mint kés a vajon. Magyarországon viszont saját, magyar modell épül – és ez a frusztráció másik oka –, mely akár mintaként szolgálhat másoknak. A balliberális klubokban azért tekintenek félelemmel Magyarországra, mert tudják, hogy a nyugati civilizáció utolsó reménysége a magyar jobboldal.

A liberálisok azok, akik még egy háborús helyzetben is gőzerővel dolgoznak az ideológiai projektjeiken”

Ezt felismerve jutottak arra a CPAC amerikai szervezői, hogy Magyarország adhat otthon a konzervatív csúcskonferenciának?
A május 19–20-ai, az Isten, haza, család hármas egysége köré szerveződő CPAC Hungary lesz az első az európai kontinensen. Igazából még hálásak is lehetnénk e téren a liberális progressziónak, mert a globális neomarxista woke-őrület valóban mindenhol ugyanazon mechanizmus alapján támadja a konzervatív értékeket – de ma már sokkal inkább a józan észt és a természet törvényeit –, mint idehaza. A legalapvetőbb erkölcsi, etikai normák viszonylagossá tétele, a helyi döntéshozatal nemzetközi szintre való kiszervezése, saját kulturális identitásunk bűnössé nyilvánítása, a család szétverése – ezzel mindenhol szembesülnek. A különbség abban áll, hogy míg a nyugati jobbközép, már csak nevükben keresztyéndemokrata erők elpuhultak és hagyták magukat bedarálni, a magyar jobboldal beleállt a harcba, sőt sikerült átfordítani a társadalmi gondolkodást. Ebben benne van a teljesítmény – az elmúlt tizenkét évé a családpolitikától kezdve a szuverenitásvédelemig – és az arra épülő sikeres narratívaalkotás is. És nyugaton azok, akik a megnyirbált szólásszabadság közepette még mindig ragaszkodnak az értékeikhez és tenni is akarnak a sikerért, kíváncsiak erre a magyar modellre. A hazai CPAC egyik gyújtópontja tehát éppen az, hogy megmutassuk: ha nekünk sikerült, nekik is sikerülhet.

Nem veszít a súlyából a rendezvény azzal, hogy messzire kerül az Egyesült Államoktól?
Fontos kiemelni, nem pusztán egy amerikai–­magyar rendezvényről van szó, hanem egy olyan eseményről, amely egybegyűjti a világ konzervatívjait. Fő szónokul Orbán Viktor miniszterelnököt kértük fel, és Dél-Amerikából, Ausztráliából, Japánból, Izraelből, Európa számos országából ugyanúgy érkeznek politikusok, politikai gondolkodók, újságírók, véleményvezérek, kutatóintézeti vezetők, mint az Egyesült Államokból. Teljes tévedés, hogy a történelem a liberalizmus győzelmével véget ért volna: egyfelől mi szeretjük a múltunkat, másfelől meg Magyarország az élő példa, hogy egy demokrácia nem csak és kizárólag liberális lehet. Pontosan a liberálisok azok, akik még egy háborús helyzetben is gőzerővel dolgoznak az ideológiai projektjeiken, indítanak jogállamisági eljárásokat – ezért nekünk, konzervatívoknak is együtt kell mozognunk a nemzetközi térben. Ezzel ledolgozzuk a liberálisok helyzeti előnyéből származó hátrányunkat.

Mire céloz?
Tény, hogy a liberális és szocialisztikus progresszió mindig is globalista alapú volt, és hálózatuk nemzetközi együttműködése a 20. század végére, a 21. század elejére professzionálissá vált a médiában, a populáris kultúrában, az ngó-k világában, a szupranacionális szervezetekben. A jobboldalt ezen a téren leírták, hiszen az volt a mondás, hogy nemzeti erők nemzetközi együttműködése fogalmilag ki van zárva. De éppen a bicikli túltolásának tudható be – talán a genderérzékenyítés gyerekekre való kiterjesztése volt az utolsó csepp a pohárban –, hogy ezzel ellentétes folyamatok induljanak be, hogy elkezdődjön egy konzervatív ellenforradalom, hogy tényleg rájöjjünk: „együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség”. A magyar jobboldal – azzal szemben, amit a visszhangkamrából kiabálnak – közel sincs egyedül. Mi csupán felismertük, hogy egy demokrácia nem csak liberális lehet, erre a felismerésre pedig nagyon sokan kíváncsiak.

Szánthó Miklós
1985-ben született Budapesten. Jogász, az Alapjogokért Központ jogi elemző- és kutatóintézet főigazgatója. 2018 óta a Mandinert is tulajdonló Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány kurátora, 2019-től elnöke. Számos magyar és idegen nyelvű jogi és politikai publikáció szerzője, több könyv társszerzője, társszerkesztője. 2021-ben az államfő a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki.

 Nyitókép: Földházi Árpád

Összesen 24 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés