Donáth Anna, a Momentum elnöke interjút adott a Magyar Hangnak, melynek során a politikus kijelentette, április 3-a tanulsága szerinte az volt, hogy a hat párt összeadása nem több, hanem kevesebb szavazót hoz.
Megszerveznék a vidéki jelenlétüket
„A legfontosabb, hogy mindenki a saját politikai közösségén belül szembenézzen a történtekkel, és rázza fel a szimpatizánsait, mert elképesztő apátia van” – fogalmazott Donáth, aki szerint az ellenzéki együttműködésnek nagy szerepe lehet a vidéki jelenlét megszervezésében. Mint fogalmazott: „egyik párt sem képes arra, hogy négy éven belül olyan erősen legyen jelen önállóan, ahogyan arra szükség lenne.”
Mit tanulhat az ellenzék Orbán Viktortól?
Az interjú során Donáth kérdésre válaszolva arra is kitért, szerinte nem jó vezető, aki személyiségéből adódóan nem képes veszíteni, mégis az látszik, hogy
Orbán Viktornak ad egy olyan lendületet, amit lehet, hogy másnak is érdemes eltanulnia”.
A Momentum-elnök azt is elismerte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök „kitartása megkérdőjelezhetetlen, folyamatosan képes tanulni, és elképesztően gyorsan tud reagálni az aktuális változásokra.”
Hozzátette, hogy bár nem ért egyet azzal, ahogy Orbán gondolkodik, „tény, hogy ezerszer hatékonyabban politizál, mint bármelyikünk. És ez szomorú, mert generációk fogják nyögni a rendszere következményeit.”
Nyitókép: Mandiner/Trenka Attila