Hogy vannak szélsőségek? Igen. Hogy ártalmasak lehetnek? Igen. De az, amiről és ahogyan Tompa Gábor beszél, az egy centit sem visz közelebb a békéhez, a megértéshez és a tisztánlátáshoz. Ez az a tipikus önfelmentő, ködösítő, a győztesekhez dörgölőző, a veszteseket figyelemre sem méltató, a tényeket messzire elkerülő, mitikus semmit mondás, amiből mi, magyarok mindig is jelesre vizsgáztunk.
A békéhez elsősorban az vezetne el, ha azok, akik minden hatalmat megszereztek maguknak, bocsánatot kérnének mindazért a sérelemért, amit másoknak okoztak. A hatalmaskodó hatalmasoknak kellene a belátást gyakorolniuk. Ha a legyőzött, megalázott, jogaitól megfosztott kér bocsánatot, azt megalkuvásnak hívják, nem megbékélésnek. Mindig az erősebbnek kell gyengébbnek látszani. Ez az, amit sem Tompa Gábor, sem Vidnyánszky nem ért, mert nem áll érdekükben. Félek tőle, hogy azok a fiatalok, akik hozzájuk kötődnek, hozzájuk alkalmazkodnak, semmivel sem lesznek békésebbek a felmenőiknél. Álszentek lesznek, önzőek és sikeréhesek.”
Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd