Jézus garanciája: az egész személyiség helyreáll végül

2022. április 17. 10:00
Abban a testben fogunk feltámadni, amelyben élünk, csak a lehető legjobb formájában.

***

Amikor reggelente a tükörbe nézünk, vajon hányan gondolunk bele, hogy ez az arc, ez a megjelenés nemcsak a földi életen át, hanem az örökkévalóságban is a miénk lesz? Pedig ha keresztények vagyunk, akkor fontos tudnunk, hogy ez a keresztény hit egyik alapigazsága. Az apostoli hitvallás utolsó sora így szól: „...hiszem (...) a test feltámadását és az örök életet”. Abban a testben fogunk feltámadni, amelyben élünk, csak a lehető legjobb formájában.

A lélek halhatatlan – ezt tudták már az ókori görögök, de a perzsák vagy az indiaiak is; a kereszténység egyetemes üzenete, jó híre (evangéliuma) azonban az lett, hogy

az ember teljes személyisége lép át a földi halál után az örökkévalóságba,

vagyis a szelleme (pneuma), a lelke (psziché) és a teste (szóma) is. Mégpedig együtt, egységben, egy személyiségként, éppen úgy, ahogy megfogantatása, majd megszületése után az ember egy önálló személyiségként élte az életét e földön.

A menny nemcsak szellemi, lelki, de fizikai hely is. Az ember teremtése is összhangban van ezzel: az emberi természetnek van egy isteni eredetű, a testbe a Teremtő által belelehelt komponense, a szellem, és van egy földi anyagokból összeszerkesztett része, a test – a kettő közötti integritást biztosító komponens pedig a lélek, amely az értelem, az érzelem és az akarat központja. A három elem közösen alkotja a személyiséget – Isten egyedi és megismételhetetlen személyiségeket alkot, és mindenkit ebben a teremtettségben vár a földi elmúlás után az élet folytatására az örökkévalóságban. Nem kell tehát a testtől „megszabadulni”, hogy valaki megláthassa Istent, nem a test „rossz”, hanem a testben (vagy éppen a lélekben, a szellemben) érvényre jutó bűn.

A Biblia tanúsága szerint a halál a bűn miatt következik be.

A bűn elsősorban egy állapot (az Istentől való elválasztottság valósága,

az isteni rendelkezések elleni törekvés felmenőinktől örökölt hajlama (a teológia eredendő bűnnek nevezi)), másodsorban az ebből a személyiségállapotból következő, az isteni jogrendet sértő minden cselekedet. Ezen állapot, vagyis az Istentől való elválasztottság miatt vált az eredendően örök létezésre elhívott emberi test halandóvá, ezért működik a szerveiben az öregedés, az elernyedés rejtett törvénye, amely öregkorban elkerülhetetlenül a test halálát okozza.

A test tehát meghal. Sokan – sok keresztény is – elfelejtik azonban, hogy az isteni kijelentés (Szentírás) szerint a halál nemcsak fizikai lehet, de szellemi is: a bűn az emberi szellemet (és vele a lelket) is elválasztotta Istentől, így a szellemi halál állapotából való megszabadulás az üdvösség szempontjából ugyanolyan fontosságú, mint a test feltámadása, igazából az előfeltétele. Ugyanis, mivel a test halála elkerülhetetlen egyszer itt a földön mindenki számára,

az igazi veszélyt az ember végső sorsára a „második” halál jelenti:

ha valaki a feltámadáskor úgy jelenik meg Isten ítélőszéke előtt, hogy nem rendezte viszonyát az Élethez. A földi élet lezárulta előtt kell döntést hoznia minden embernek, az örökkévalóságban ugyanis az az állapot konzerválódik, amelyben a földi életünket elhagyjuk: vagy Isten jelenléte lesz, vagy az anélküli állapot.

 

Ki tudja biztosan, mi a végső valóság?

A halál egy olyan cezúra, amely nagyon szűk betekintést enged az utána következő valóságba. Misztérium, mert empirikusan nehezen megragadható. Ezért erre a mélységesen emberi tapasztalatra, a halál rejtélyére a világmagyarázatok, a filozófiák, a vallások és a tudományok is különböző válaszokat dolgoztak ki – ezek egy része egyidős az emberi történelemmel, és egy részük valóban tiszteletre méltó. Ugyanakkor

a saját létezésünk értelmének megértése olyan súlyú ügy, amelynél az érvek tiszteletreméltósága nem elégséges,

itt a valóság, az igazság (az újszövetségi ógörögben a két szó ugyanaz: aletheia) megismerésére van életbevágó szükség. 

Amikor az ember tudata elsötétül, a test életfunkciói (keringés, légzés, agyműködés) abbamaradnak, akkor beáll a klinikai halál, majd amikor leáll a szív, megszűnik az egyén élete, és jön a „képszakadás” – vélik sokan, akik a materiális lét bizonyosságát tudják csak elfogadni. Mások úgy vélik, hogy a halál csupán egy életszakasz lezárása, és az egyén más létformában újrakezdhet egy másik életciklust. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a halál a test „levetkőzését”, és ezzel a földi élethez kötődő tapasztalatok végét jelenti, de a lélek tovább él. És vannak, akik különböző vallások hittételei alapján rendezik be életüket, ezekben találnak megnyugtató magyarázatot az emberi sors végső kimenetelére vonatkozóan.

A halál utáni valóság bizonyosságának kérdésében azonban ügydöntő, hogy erről annak van hiteles tudása, aki már járt ott;

a halottak azonban nem jönnek onnan vissza. Vannak persze olyan emberek, akik a klinikai halál állapotából visszatértek ideiglenesen, de utána néhány évvel-évtizeddel később elhunytak, vagyis a halál törvénye fogott rajtuk. Az emberi történelemben egyetlen ember van, aki előre jelezte, hogy a halála után fel fog támadni, feltámadt testben fog megjelenni, vagyis a halál rajta már nem tud ellenőrzést gyakorolni, soha nem hal meg már többet. Jézus három éves szolgálatát százezrek látták, halálát szintén tömegek, a feltámadását váró, borítékolt vallási hisztéria megelőzésére a zsidó vallási főtanács, a Szanhedrin és az állami hatóság, a római helytartó együttesen hoztak intézkedéseket a holttest katonai őrzésére.

A kivégzett Jézus holtteste azonban eltűnt, soha nem találták meg,

sem a zsidó vallási vezetők, sem a római Imperium tisztségviselői nem tudtak elszámolni vele, viszont a következő hetekben a Mestert korábban megtagadó tanítványok az életüket kockára téve kezdték hirdetni, hogy látták a feltámadt Jézust, és az Ő követése az üdvösség útja. Az Apostolok Cselekedetei könyvében ugyanezek az emberek datálták ezt az eseménysort, ahogy néhány hónap, év leforgása alatt a hivatalosságok fenyegetései és a vallási hagyomány visszatartó ereje ellenére százezrek térnek meg a judaizmusból (majd később minden nációból) annak az embernek a követésére, akit istenkáromlás miatt végeztek ki – így született meg az Egyház.

Aki ma keresztény, az ugyanennek a hitnek a birtokosa, és ugyanennek az Egyháznak a tagja. Aki Krisztus-követő, az azért az, mert tudja, hogy csak egy ember tért vissza a halálból, ezért az Ő beszámolója a hiteles arról, hogy mi van a halál után, és ezért csak Őt érdemes követni.

 

Mi a feltámadás Isten szerint?

A feltámadott Jézus konkrétan elmondta, hogy mi van a halál után: nem a semmi, nem a reinkarnáció,

nem a lélek halhatatlansága csupán, hanem az inkarnáció (egyszeri és megismételhetetlen megtestesülés, és ezzel egy morális felelősség is az egyszeri és megismételhetetlen életből fakadóan), az egyszer egy konkrét térben és időben megszületett ember teljes személyiségének újbóli összeállása, a test-lélek-szellem negyedik dimenziós újjászületése.

A sok keresztény felekezet hagyományai, teológiái különbözőek, a legkisebb közös többszörös közöttük az egyház által elismert kánon, az isteni kijelentés komolyan vétele, a Bibliában rögzített tanítások tisztelete. Érdemes a feltámadásról szóló információkat is tehát ebből a primér forrásból szerezni.

A Biblia pedig a következőket állítja:

– Mindenki feltámad majd testben, függetlenül attól, hogy szeretne vagy sem – akit Isten egyszer létre szólított, az már nem tud utána nem létezni.

A sorsdöntő ügy tehát nem a létezés – nem létezés kérdése, hanem hogy hol lesz az egyén örökkévaló létezésének a helye: a mennyben vagy a pokolban (Isten jelenlétében, vagy azon kívül).

– Az első, testi halált mindenki átéli előbb vagy utóbb, a „második” halált (= a teljes személyiség (a szellem, a lélek és a test) teljes elválasztottságát Istentől) azonban nem feltétlenül. Ennek elkerülése az ember legfőbb érdeke.

– Feltámadni az ember nem tud akaraterőből, az abban való részesülést nem tudja „kiérdemelni” a jó cselekedeteivel, azt Isten kegyelemből adja, de az igazságosság alapján (a bűn árát (a halált) valakinek ki kellett fizetni minden emberért).

– A feltámadásra való jogosultság megszerzése a Megváltónak a saját életébe került, Ő kifizette annak az árát,

ezért azt Tőle lehet megkapni – csak Vele együtt lehet feltámadni, Nélküle nem.

– A feltámadásban való részesülés útja az ember számára ugyanaz, mint amit Jézus tett érte: „aki elveszti az életét (Krisztusért), megtalálja azt”.

– „Aki hisz Krisztusban, annak örök élete van, átment a halálból az életbe” – áll a bibliai ígéretben. Jézus követése tehát nem vallás, hanem a halálból való megmenekülés útja.

– Ugyanaz a test támad fel, mint amelyik meghalt, de a feltámadt test már mennyei test lesz.

Jézus példája mutatja: feltámadt teste is felismerhetően ő volt, megérinthető volt, ugyanúgy beszélt, halat evett, de például át tudott menni a zárt ajtón, amikor a tanítványainak megjelent, fizikai távolságokat tudott áthidalni másodpercek alatt, amikor Jeruzsálem után Galileában jelent meg... és így tovább. A keresztény teológia szerint a nem a vér, hanem a szellem táplálta test nincs időhöz és térhez kötve már.

– Pál apostol leírása szerint a feltámadt test úgy fog különbözni a földi testtől, mint a búzanövény az elvetett magtól: a kis mag a földben elrothad, de belőle nagy, kifejlett növény sarjad, ami ugyan belőle származik, mégis, megjelenésében összehasonlíthatatlanul más, lényegileg különböző. Pál folytatja: a rothadó testből romolhatatlan (örökkévaló), a kiszolgáltatott testből dicsőséges, az erőtlen testből erővel teli, soha el nem fáradó test lesz. Ahogy földi testünkben az első ember, Ádám képmását viseltük, úgy a feltámadott testünkben a második ember, az Úr képmását fogjuk viselni: ugyanolyan mennyei testet kapunk, mint amelyben Jézus Krisztus jelent meg 40 napig a feltámadása után a tanítványainak, és amelyben Isten elragadta őt a mennybe. Ez a keresztény reménység, „...hiszem (...) a test feltámadását és az örök életet”.

 

Miért fontos a húsvét?

A húsvét az emberi lét legfontosabb problémájával foglalkozó ünnep.

Nem jelképekről, nem a természet megújulásáról, nem a feltámadás-narratíva mindenkori aktualizálásáról szól.

Inkább az evangéliumról, Jézus Krisztus személyéről. Jézusról, aki Galileában és Júdeában három évig nyilvánosan tanított, gyógyított, halottakat támasztott fel, majd akit Jeruzsálemben i.sz. 32-ben elfogattak, megaláztak, szidalmaztak, megkorbácsoltak, végül keresztre feszítettek, majd miután eltemették, harmadnapra testben feltámadt, és a halálból való feltámadása miatt bizonyult annak, akinek korábban állította magát: Krisztusnak, vagyis a Messiásnak, az Isten Fiának.

Az evangélium üzenete az, hogy Isten Fia meghalt minden ember bűnéért, hogy aki Benne, illetve az Általa kifizetett váltságban hisz, az soha ne haljon meg, hanem örök élete legyen. Keresztényként ezekben a tényekben hiszünk, ezek a tények jelentik a hitünk alapjait. A húsvét tehát a kimenekedés útjáról szól, megértése élet és halál kérdése a keresztény hit szerint.

Az exitus-nál ugyanis minden ember döntéshelyzetbe kerül: el kell döntenie, kinek hisz. Ez a döntés határoz meg utána mindent. Éppen ezért, ahogy Jézus mondta a feltámadott testét megérintő tanítványnak, Tamásnak: „Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél. De boldogok, akik nem látnak és hisznek”. Anélkül hinni a Megváltóban, hogy fizikailag találkoztunk volna vele; a szívben kapni egy isteni érintést a létezés titkáról – ez maga az Élet legnagyobb ajándéka.

Akinek tehát bizonyossága van a feltámadásról, illetve a saját örök életéről Krisztusban, az mindent megnyert.

Annak a húsvét már nem csak egy külső ünnep, de egy belső valóság is. Kívánom mindannyiunknak. Boldog ünnepeket!

--

Nyitókép: A jeruzsálemi Nyugati Fal alagút egyik szakasza 2013 nyarán

Fotó: Maráczi Tamás

Összesen 155 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés