Ne hagyjuk, hogy a politika kisgömböce felfalja az életünket!

2022. március 23. 13:15

Gégény István
SzemLélek
Kérjük vissza a vallásszabadságot!

„Kérjük vissza a pártsemleges kereszténységet! Megdöbbentő, hogy a politika kisgömböce még az olyan szent, bensőséges területet is próbálja bekebelezni, mint a vallásgyakorlás, hitélet. Még megdöbbentőbb, hogy e téren jelentős engedékenység, sőt partnerség mutatkozik némely egyházi vezetők részéről.

Ma a hívők közösségét megosztja a politikai szekértáboros logika, egyre több pap, lelkész pártpolitizál, egyre több politikus tűnik fel prédikátori szerepben.

Kérjük vissza a vallásszabadságot! Ma a politika dönti el, melyik közösség számít egyháznak, a vallási közösségek közpénzből történő finanszírozását ugyancsak a politikai széljárás határozza meg. A semmilyen vallást nem gyakorló állampolgárok eközben azzal kénytelenek szembesülni, hogy az általuk is a közös kasszába befizetett közpénzből velük szemben pozitívan diszkriminálják a bejegyzett – és politikailag jól helyezkedő – egyházak tagjait.

Kérjük vissza a tisztességes oktatást! A megbecsülés hiányától széthulló tanári közösség hiába próbálná érdemi párbeszéd hiányában korrekt tiltakozással kifejezni, hogy óriási a baj, még ennek a vészjelzésnek a módját is sértő módon korlátozza az aktuális rendszer.

Kinek jó a forrongás, a rendezetlenség, a jövőnk kockáztatása?

Folytathatnánk a sort a gondoskodó egészségüggyel, a politikamentes sportvezetéssel, a nem pártközpontból távirányított közmédiával – hosszú ez a lista… Felsorolni se győzzük, mi mindent lenne szükséges visszaszereznie a társadalomnak a tisztességes boldoguláshoz.

Leginkább levegőt kérünk, mert – amint Sáhó Eszter is rámutatott a Szemlélek Társalgó egyik adásában – a mindennapjainkból, gondolatainkból ideális esetben csupán 10 százalékot elfoglalni érdemlő közélet jelenleg fojtogat bennünket, kivetkőztet emberségünkből, eltorzítja azt a magyar nemzetet, akik együtt, közösen lenni szeretnénk.

Ha szeretnénk, hogy a leírtak megvalósuljanak, tegyük meg mindannyian, amit megtehetünk!”

Nyitókép: YouTube

Összesen 41 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez a figura amatőr módon teologizál: ráadásul önellentmondásban van, amikor felrója a papoknak a politizálást, de ő maga politizál, méghozzá balos módon.

Az Istent szeretőknek minden a javukra válik. Egy azonban biztos, aki a balliberális pártokat támogatja nem lehet keresztény. Csak hazudozik, másnak és talán magának is.

Na már csak te hiányoztál Gégény. Régebben a keresztény oldalon többször szemlézett téged a mandi, de szerencsére leszokott róla. Már akkor is gyaláztad a katolikus Egyházat, a Magyar Kurírt. És most itt vagy újra! Kéred vissza a babaruhádat? Kinőted már régen, próbálj nagyfiúként viselkedni, nem egy kis dedósként.

Nem érted. Sátánista alakulatokat nem támogathat egy keresztény. Ezért nem szavazhat rá és nem azért, mert a kereszténységet támogatja. A pártok világi képződmények, viszont a balliberális pártok hittársulatok szerint működnek!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés