Összeegyeztethető a karrier és a család

2022. március 23. 19:15
Szerencsés, ha minden sikeres nő mögött ott áll egy férfi és egy család – vallja az Év Bankára címmel jutalmazott Búza Éva, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója.

Takács Zsolt interjúja a Mandiner hetilapban.

Fotó: Mátrai Dávid

A szó szoros értelmében ön nem is bankár, mégis a 2021-es év bankárává választották. Hogyan?
A díj óriási meglepetés és elismerés volt nekem és a Garantiqának is. A Mastercard és a Magyar Bankszövetség által közösen szervezett, anonim szavazáson ezúttal a hagyományos értelemben vett bankokon túl egyéb pénzügyi szolgáltatók, intézmények is versenybe szállhattak az elismerésért. A Garantiqa a hazai pénzügyi közvetítőrendszer meghatározó szereplője, 2021-ben a kkv-szektor hitelvolumenének egyharmada mögött ott állt a kedvezményes, állami hátterű garanciavállalásával.

Hogyan került közel a bankszektorhoz?
Pénzügyi területen az első munkahelyem az Állami Fejlesztési Intézetben volt. Onnan igazoltam át a később jogutód nélkül megszűnő Kvantum Investment Bankba, amely speciális pénzügyi területen működött. A bank átszervezése után a Kvantum Követeléskezelőnél helyezkedtem el. Ezt követően még közelebb kerültem a pénzügyi világhoz, a Magyar Fejlesztési Banknál először vezető jogászként, majd üzleti vezérigazgató-helyettesként dolgoztam. A második kislányom megszületése előtt pedig az a megtiszteltetés ért, hogy egy rövid ideig a társaság elnök-vezérigazgatója lehettem. A gyermekvállalás után hatéves szünetet tartottam, majd a MÁV-nál helyezkedtem el, különféle vezetői beosztások után az elnöki kabinet tagja voltam. 2010-ben kezdtem dolgozni a Garantiqánál, 2015 óta vagyok vezérigazgató.

Miért váltott a MÁV csúcsáról?
Visszahúzott a szívem a pénzügyi szektorba. Sok tapasztalatot szereztem a MÁV-nál, de úgy éreztem, a pénzügyi terület jobban illik az elképzeléseimhez.

Ilyen széles körű tapasztalattal bizonyára van válasza a gyakran felmerülő kérdésre: nehéz nőként vezetői pozíciókban érvényesülni?
Ez a kérdés kétségtelenül egyre többször merül fel, ám a pályafutásom alatt nem tapasztaltam ilyen jellegű nehézséget. Tény, hogy a társadalmunkban még mindig jelen van a dilemma, hogy a klasszikus női szerepek összeegyeztethetők-e a karrierrel. Márpedig a minket körbevevő környezetnek el kell fogadnia, hogy a nőknek a család mellett a karrier is fontos út lehet. Szép lassan persze átalakulnak a társadalmi sztereotípiák, és szerencsére egyre gyakoribbak a nagycsaládos női vezetők. Ehhez persze ambiciózus nőkre van szükség, akik bíznak magukban. És természetesen szükség van egy támogató férjre és családra, mert nélkülük karriercélokat elérni talán igen, de a család és a szakmai előmentel egyensúlyát megteremteni biztosan nem lehet. Az ismert mondást akár ki is lehet fordítani ebben a tekintetben: szerencsés, ha minden sikeres nő mögött ott áll egy férfi és egy család.

Hogyan ítéli meg, javultak a nők esélyei az üzleti szférában?
Bizonyos szakmákban változik a helyzet, főleg a középvezetői szinten. Nem tudatos döntés eredménye, de a Garantiqánál például több nő középvezető van, mint férfi. Ahhoz, hogy növekedjen a női vezetők aránya, elsősorban arra kell törekedni, hogy a cégvezetők, -tulajdonosok támogassák őket a gyerekvállalásban. Ez egyébként hosszú távon nemcsak társadalmi, hanem a vállalkozások szintjén is elemi érdek, én ugyanis azt tapasztalom, hogy ha az anyák megkapják a támogatást, és nem kell a jövőjük miatt aggódniuk, akkor a lojalitásuk és motivációjuk is jelentősen növekszik.

A hitelpenetráció még mindig lényegesen elmarad az uniós átlagtól”

Térjünk a szakmára: mernek hitelt felvenni a magyar vállalatok?
Mivel a Garantiqa a kkv-szektor szolgáltatója, elsősorban arról tudok nyilatkozni. A hitelpenetráció még mindig lényegesen elmarad az uniós átlagtól. Ez azt jelenti, hogy még mindig van tér a hitelezésre. Ezen dolgozunk mi is; fő célunk, hogy az a magyar kkv, amely bővülni, fejlődni akar, hozzáférhessen a szükséges tőkéhez még akkor is, ha nem rendelkezik kellő fedezettel, vagy a bank túl kockázatosnak minősítené. A Garantiqa kezességet vállal a hitelekért, ezzel biztosítékot nyújt a hitelezőknek. A kkv-szektor hitelpiaca folyamatosan bővül, egyre intenzívebben nyúlnak a vállalatok külső finanszírozási forráshoz, elmondható, hogy például a pandémia idején ugrásszerűen megnőtt a hitelkereslet. Az államilag támogatott és garanciával biztosított hitelek jelentős szerepet játszottak a válságkezelésben; a kormányok pénzügyi mentőcsomagjai megakadályozták azt, hogy az egészségügyi válság pénzügyi-gazdasági válságba torkolljon.

 Nyitókép: Mátrai Dávid

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés