A cinizmus kora

2022. március 9. 21:51

Nagy Koppány Zsolt
El-elfog valami mély rettegés magamért, értünk, a családomért és a nemzetemért.

Miközben a címhez kötődő első mondaton töprengtem – mert tudjuk, hogy egy első mondatnak be kell húznia az olvasót –, először ez jutott eszembe: a cinikus üzletkötők és jogászok országa lettünk. Föl is jegyeztem, tetszetős mondat, nem vitás, és bár kissé bombasztikusnak éreztem, sokáig elégedetten veregettem a vállam. De aztán gondolkodni kezdtem: miért pont ezekéi? Nem kellett messzire menni a megfejtésért: velük volt nemrég több kellemetlen kalandom adásvételek köré rendezve, és szinte adta magát: a mondat rövid, könnyen megérthető és dekódolható, az üzenet világos, miként a célzott csoportok is, rögtön van kit utálni, mindenkinek volt velük rossz tapasztalata.

Igen ám, jöttem rá közben, ahogy szétterült a gondolat, mint robbanás után a füstfelhő, de nem csupán ők cinikusak. Ha jobban belegondolok ebbe a szerencsétlen időszakba, amelyikben születnem és élnem adatott, egészen a korjellegig le- és felmenően cinikus itt mindenki. Rögtön eszembe jutott persze: nem bűnös cinizmus-e egyáltalán ilyet kijelenteni? Hiszen a cinizmus és az általánosítás kart karba öltve sétálnak kettecskén a Nagykörúton.

De ettől még sajnos igaz: nincs olyan felülete az életnek, ahol ne a cinizmus uralkodna (rajtunk). Nemcsak a közösségi médiában tapasztalható – persze ott csőstül jön: a közösségi média a cinizmus állatorvosi lova –, hanem mindenütt. Kis túlzással már az óvodások is cinikusak és cinikusok, de ha ők nem, az óvó nénik biztosan azok.

Amikor mindezeket végiggondolom, elfog valami mély – mellesleg a romantika korának alkotóit jellemző – rettegés magamért, értünk, a családomért és a nemzetemért. Mert a gunyorosságba ojtott cinizmusnak azzal a magyarokra újabban jellemző szájbiggyesztésével, amit nap mint nap láthatunk, nemigen tud mit kezdeni sem a jelenkor, sem a messze jövendő (és a kettőt össze se vessük véletlenül valahogy!). Persze ilyenkor gyorsan végrehajtok egy kis nemzetközi kitekintést, ne mondja senki – cinikusan –, hogy csak a köldökömet nézem. Az a (szigorúan szubjektív!) tapasztalásom, hogy máshol se különb a helyzet, máshol sem szeretetkolbászból fonják a kerítést, hanem bizony cinizmusból, és még agresszívek is a népek. Mondjuk ebből a szempontból nekünk sincs okunk panaszra, láttunk már mindannyian kulturált közlekedésivita-helyzetet lerendeződni, jó esetben csak videón.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés