Mivel a gyerekek nem kapnak támpontokat, legtöbbször csak felnőttként, alapos terápiás munka után tudnak beszélni az őket ért szexuális abúzusokról vagy bántalmazásról. „Így volt az úszó Szilágyi Liliánával is, márpedig ő és a családja az iskolapéldája annak, hogyan működnek az abúzussal terhelt családok” – hangsúlyozza a szakértő. Mint kifejti, jobban benne kellene hogy legyen a köztudatban, milyen jelei vannak az egészségtelen családi mintáknak. Ám nemhogy a laikusok, sokszor az ezzel foglalkozó szakemberek sem ismerik fel a bántalmazás jeleit. Példaként említi azt az útmutatót, amelyet a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjainak, többek közt a gyámhivataloknak és a gyermekjóléti szolgálatoknak, az iskoláknak és a háziorvosoknak kell használniuk. „Ebben az olvasható, hogy a gyermekkori terhesség utalhat arra, hogy a gyermeket szexuálisan bántalmazzák – hoz fel egy abszurd példát. – Ezek csak a felszínt kapargatják.” És akkor nem beszéltünk a még nehezebben észrevehető lelki bántalmazásról, illetve arról sem, hogy miként vonják be az eljárásokba, miként hallgatják meg a gyermekeket.