Kanadában folytatódik a kamionosok menete a kötelező oltás ellen

2022. január 31. 16:38
Hétfőn is folytatódott Kanadában a kamionsofőrök tiltakozása a koronavírus-járvány miatt bevezetett egészségügyi rendelkezések, egyebek között a kötelező oltás ellen. Médiaforrások szerint a hét végén Justin Trudeau miniszterelnököt és családját is elköltöztették, hollétükről nem adtak információt.

A „szabadság konvojaként” is emlegetett, több ezer teherautóból álló karaván vasárnap elérte a kanadai fővárost, Ottawát is, a menettel rokonszenvező sofőrök országszerte több utat is lezártak, az ottawai parlament épülete előtt pedig a sofőrök felhívására más tiltakozó csoportok is megjelentek.    

A CBC kanadai közszolgálati műsorszolgáltató vasárnapi tudósításában arról számolt be, hogy

Ottawa belvárosában több utcát lezártak.

Hozzátették, hogy a demonstrációk békésen zajlanak. Kiemelték azt is, hogy szombat délutánig nem emeltek vádat egyetlen tiltakozó ellen sem, a hatóságok pedig azt közölték, hogy nem történt rendbontás, és tartják a kapcsolatot a szervezőkkel.    

A BBC brit televíziós csatorna azt közölte, hogy a demonstrálók „megbénították” a fővárost. Mindazonáltal helyszíni beszámolók szerint több tüntető táncra perdült az ismeretlen katona sírjánál, emiatt a kanadai veteránok szövetsége Twitteren felháborodását fejezte ki, és megszólalt az ügyben Anita Anand védelmi miniszter is, aki szintén elítélte a történteket.    

Erin O'Toole, a konzervatívok vezetője találkozott a tüntetők egy csoportjával,

újságíróknak pedig a szólásszabadság jogát hangoztatta, mindazonáltal ő is leszögezte: az emlékműnél történtekkel nem ért egyet.    

A sofőrök az ellen a január közepén bevezetett rendelkezés ellen tiltakoznak, amely arra kötelezi őket, hogy beadassák a koronavírus elleni oltást, amennyiben az Egyesült Államokba, vagy onnan kellene árut szállítaniuk. A kamionosok tiltakozásához azóta sok, a járványügyi rendeletekkel egyet nem értő ember csatlakozott, a demonstrálók azt akarják elérni, hogy „az élet térjen vissza a normális kerékvágásba”.    

A demonstrációkon többen Trudeau-ellenes jelszavakat is skandáltak.

Maga Trudeau a múlt héten „törpe kisebbségnek” nevezte a tiltakozókat, és azt hangoztatta, hogy véleményük nem tükrözi a kanadaiak többségének álláspontját.    

A CBC értesülése szerint a miniszterelnököt szombaton a családjával együtt – biztonsági okokból – elköltöztették.    

Kanada mintegy 120 ezer, nemzetközi áruforgalmat biztosító teherautósofője közül körülbelül 90 százalék vette fel az oltást – jegyezte meg a BBC.

(MTI)

Fotó: Lars Hagberg / AFP

Összesen 55 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Majd megunják és hazamennek. Kinek az örökbecsű mondata is ez?

Trudeau állítólag Németországban lapít. Mondjuk, hogy hogy mehetett be koronavírus-fertőzöttként, az ugye egy rejtély.
:D

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés