Rátérve az aktuális kérdésekre, Márki-Zay arról beszélt, hogy felismerte, hogy a közös listás helyek mennyire fontosak voltak a pártoknak, és
amint elengedte a hetedik frakció tervét, mennyivel könnyebben mentek a tárgyalások.
„A mi számításaink szerint több ellenzéki szavazó van az országban, az a kérdés, hogy elmennek-e?” – jelentette ki Márki-Zay, hozzátéve hogy ha a politikusok egymással veszekednek, akkor nem mennek el, és nem lesz kormányváltás. Szerinte a nehezén már túl vannak, és meg kell őrizni az egységet, amit – úgy véli – a Fidesz akar megbontani. Szerinte a Facebookon kommentelő, ellenzéket szidó,
valamint a betelefonálós műsorokban a baloldalt kritizáló ellenzékiek „Fidesz-ügynökök”.
Ezután a vírushelyzetről beszélt, és elmondta hogy ők nem tennék kötelezővé az oltást, és a negyedik oltást sem tartja jó ötletnek. Szerinte a Fidesz az ellenzékre uszította a „náci-tagozatot”, azaz a Mi Hazánkat. Elmondta: aki Toroczkaiékra voksol, az elvesztegeti a szavazatát, majd megjegyzést tett arról, hogy sok oltásellenes politikus beoltatta magát és a gyerekeit is (!), de neveket szokása szerint nem mondott.