A debreceni szertárban vehette át Eb-bronzérmét a magyar válogatott edzője (FOTÓ)
A medált nem más, mint a válogatott beállója, Füzi-Tóvizi Petra adta át ünnepélyes keretek között.
Törvénytelennek minősíti az úgynevezett „konverziós terápiát” az egyik új kanadai törvény.
Törvénytelennek minősíti az úgynevezett „konverziós terápiát” az egyik új kanadai törvény. A jogszabály a „transznemű, nem bináris, vagy a nem heteroszexuális szexualitás elleni tanácsadásként” definiálja az említett módszert a The Daily Wire beszámolója szerint.
A C-4 elnevezésű jogszabály tilt minden olyan tanácsadást, amely a keresztény tanításon alapszik, amely a szexuális kapcsolatot egy férfi és egy nő közötti házasságon belül fogadja el. „Büntethetővé válik minden olyan kijelentés is, amely azt a gondolatot erősíti, hogy az emberi lények születésüktől fogva teljesen férfinak vagy nőnek vannak teremtve.”
A törvény szövege a következőképpen határozza meg a „konverziós terápiát”:
A konverziós terápia olyan gyakorlatot, kezelést vagy szolgáltatást jelent, amelynek célja
(a) egy személy szexuális irányultságának heteroszexuálissá változtatása;
(b) egy személy nemi identitását ciszneművé változtatni;
c) megváltoztatja a személy nemi önkifejezését, hogy az megfeleljen a születési nemnek;
(d) elnyomja vagy csökkenti a nem heteroszexuális vonzalmat vagy szexuális viselkedést;
(e) elnyomja egy személy nem cisznemű nemi identitását; vagy
(f) elnyomja vagy visszafogja egy személy olyan nemi megnyilvánulását, amely nem felel meg a születési nemnek.
Nem mellékes, hogy egy személy szexualitásának vagy nemi identitásának befolyásolása csak akkor tekinthető „konverziós terápiának”, ha az összhangban van a bibliai tanításokkal;
Akár felnőttet, akár gyereket akarnak befolyásolni.
„A nagyobb bizonyosság kedvéért ez a meghatározás nem foglalja magában az olyan gyakorlatot, kezelést vagy szolgáltatást, amely egy integrált személyes identitás feltárásához vagy fejlesztéséhez kapcsolódik – például nemi átalakulásához, tranzíciójához kapcsolódik –, és amely nem feltételezi, hogy egy adott alapvető szexuális irányultságot, nemi identitást vagy nemi megnyilvánulást előnyben kell részesíteni egy másikkal szemben” – hangsúlyozza a jogszabály.
James Coates ismert kanadai lelkész kijelentette, hogy a törvény „kriminalizálja az evangelizációt”. Matt Walsh, a Daily Wire munkatársa a konzervatívok felháborodását kiváltó jogszabályról közzétett videóját úgy vezette fel: „Kanada új törvénye szerint amennyiben Ön biológiailag hímnemű gyerekének azt tanácsolja, hogy fogadja el biológiai neméhez fűződő identitását, bűnös „konverziós terápia” elkövetésében, és öt év börtönbüntetésre számíthat”.