Márki-Zay: Surányi György számolja ki az ellenzék árnyékkormányában az egyes ígéretek fedezetét

2022. január 13. 16:05
Gyurcsány: Általában sok jó ötlete van, egészen addig, amíg nem kell számolni.

Márki-Zay Péter visszahozná Surányi Györgyöt, mint az „árnyékkormányának” gazdasági szakemberét. Az aranytartalékot elherdáló és rekordinflációt hozó jegybankelnököt megkereste a baloldal miniszterelnök jelöltje, hogy számolja ki az ellenzék egyes ígéreteinek a fedezetét s ossza be, hogy azt miképp lehet a következő négy évükben teljesíteni.

Gyurcsány anno máshogy vélekedett

„Odajön Surányi Gyuri barátunk, hogy ő neki megvan, hogy hogyan kell átalakítani úgy a minimálbér adómentességét, hogy közben fönt lehessen tartani az igazságosságot. És dolgozunk sokáig vele. Majd elküldi a papírját végre, amire kiszámolja és kiderül, hogy minden nagyon jó, csak azt nem tudja, hogy létezik az adójóváírás intézménye ma Magyarországon és azt is át kell alakítani, és az 230 milliárd forint összességében. Ja? Hát, ha a 200 milliárd forint benne van a pakkba, akkor már nincsen megoldása.

Általában sok jó ötlet van egész addig, amíg nem kell számolni. Mikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány.”

Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Összesen 301 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az egészségügyben a fűszoknyás lányok bérét és a mojito árát számolja ki+széfek.
Komoly.

Azért számít Surányi rá, mert ő már tudja, hogy kell eladni az aranykészletet

Ez már tényleg paródia.

A nagy "ellenzékváltó" egy az egyben restaurálná a Gyurcsány-kormányt, egy az egyben hozná vissza 2006-ot.

Elempések, momentumosok, és főleg NAGYPOFÁJÚ JOBBIKOSOK: EZT AKARTÁTOK?!?!?
DE TÉNYLEG?

Örök klasszikus idézetek. :)

Mondjuk te vagy egy bank. Jön két fószer az utcáról, és mind a kettő
kér tőled 1 millió forintot. Az egyik megmutatja, hogy van egy saját
aranytömbje, a másiknak lyukas a zoknija.

Melyiknek adsz kölcsön?

Baloldal:
"Mikor vezetni kell, akkor elfogy a tudomány.”

Szóval szerinted is felhasználható az arany fedezetként. Szemben a
lyukas zoknival. Ennyit akartunk tudni Surányival kapcsolatban.



"Kettőzni kell az őrt, kivált Surányi előtt!"

S mindez kit lep meg...ugye senki sem gondolta, hogy egy buta goj MZP el tudna vezetni egy országot. De arra is fény derül, hogy a kiskunparaszt Józsi helyett, megint egy, a globális zsidó tőke érdekeit képviselő ember fogja irányítani az országot. A panelprolik hátradőlnek, megnyugszanak, nem nekik kell vezetni az országot, a lé nem az ő zsebeikbe folyik. marad a parizer.....jakab garantálja, majd elmegy a homár partira, amiről nem készül felvétel...

A Fuggerek hátradőlnek....kevés ilyen bunkó proli van Európában......amely hagyja magát hülyére venni. Hiába, nem hiába fektettek az RTL-be.. egy húgyagyú, gyökértelen népet nem nehéz irányítani.

Azóta elvégzett egy matek korrepetálást. Állítólag már egész jól megy neki az összeadás.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés