Bíráló britek
A Nagy próféta fedőnevű hadgyakorlat hétfőn indult a Perzsa-öböl menti Busehr, Huzesztán és Hormozgán tartományokban. A brit kormány élesen bírálta pénteken, hogy a manőver során ballisztikus rakétákat is bevetettek, amit a regionális és nemzetközi biztonság fenyegetéseként értékelt. Állásfoglalásában a londoni külügyminisztérium leszögezte, hogy a ballisztikus rakéták bevetése az ENSZ 2231-es számú határozatának súlyos megsértését jelenti, amely tilt bármiféle cselekményt nukleáris robbanófejek hordozására képes eszközökkel. A hadgyakorlatot a 2015-ös iráni nukleáris megállapodás felélesztését célzó, Bécsben zajló tárgyalások hátterében tartották. Az egyeztetések legutóbb elakadtak, de hétfőn vélhetően ismét összeülnek a felek.
Az amerikai kormány közölte: felkészül a megbeszélések kudarcára.
Irán 2015-ben egyezett meg – uniós közvetítéssel – az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával, Franciaországgal, Kínával, Oroszországgal és Németországgal, hogy legalább tíz évre korlátozza atomprogramját, cserébe az ellene hozott szankciók nagy részének fokozatos feloldásáért. Az átfogó egyezménnyel a nemzetközi közösség azt kívánta szavatolni, hogy az iszlám köztársaság atomprogramja kizárólag békés célokat szolgáljon. Donald Trump korábbi amerikai elnök többször kikelt a megállapodás ellen, és 2018 májusában egyoldalúan kiléptette országát a többhatalmi atomalkuból, mondván, az nem képes meggátolni, hogy Teherán atomfegyvereket fejlesszen. Egyúttal elrendelte az Irán elleni amerikai szankciók visszaállítását is.
(MTI)