Kutatás: A magyarok döntő többsége a gyermekvédelem pártján áll a genderideológiával szemben

2021. december 11. 15:04
Magyarország lesz az első olyan állam Európában, ahol az emberek elmondhatják a véleményüket a gyermekvédelemmel szemben egyre erősödő genderlobbiról.

A felnőtt magyar lakosság túlnyomó többsége, 84 százaléka korlátozná a szexuális tartalmak bemutatását a 18 év alattiak számára a médiafelületeken, 78 százalékuk pedig megtiltaná a körükben a nemük átalakításához vezető kezelések propagálását is” – derül ki az Alapjogokért Központ legfrissebb közvélemény-kutatásából, amely a jövő tavaszi gyermekvédelmi népszavazás témáit járta körül.

Ezeket a médiatartalmakat kell korlátok közé szorítani

A magyarok háromnegyede nem tenné elérhetővé a kiskorú gyermekek számára azokat a médiatartalmakat, amelyek a születési nem megváltoztathatóságát népszerűsítik,

de ugyanennyien tiltanák meg azt is, hogy köznevelési intézményekben a szülő hozzájárulása nélkül kiskorú gyermekeknek szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokat tartsanak” – olvasható a kutatásban.

A születési nem módosításáról

Az országosan reprezentatív felmérés adatai alapján 100-ból 75 megkérdezett egyetértett azzal, hogy korlátok közé kell szorítani azokat a médiatartalmakat, amelyek a születési nem módosításának lehetőségét mutatják be. A válaszadók közül kevesen, 17 százaléknyian mondták azt, hogy nem értenek egyet ezeknek a tartalmaknak a korlátok közé szorításával a kiskorúak esetében sem.

Szintén a felnőtt magyarok háromnegyede (75 százalék) helyezkedett arra az álláspontra, hogy a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást ne lehessen tartani kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben, és mindössze 18 százalékuk gondolkozott ezzel ellentétesen.

Nyitókép: Facebook

Összesen 63 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Azért a rituális fürdést mégse vezették be, mint a muzulmánok és a zsidók.

Bölcs akartál lenni, de csak égeted magad, mint a rongy.
Ami mellett a magyarok állnak, az érvényes szombaton is?
Látod, milyen pillanat alatt lebukik az aljasság...

Mécs László: Vád-és védőbeszéd (részlet)

Én, Mécs, Isten szavának trombitája
s mint költő, élő lelkiismeret:
szétkürtölöm most minden égi tájra,
hogy vannak züllött ifjú emberek,
kikből nem lesz se szent, se honfi hős!
S e fiúkért valaki felelős!
...
Nem tudnak semmit ők a Bibliáról
s hogy van Madách, Faust, lélek-asztagok!
S csak annyit tudnak az Isten fiáról,
hogy elítélt minden gaz gazdagot!
Kinél szurony s arany van: az erős!
E fiúkért valaki felelős!

Rothasztó testi-lelki rossz koszokból
nem hámozta ki senki kincsüket
s zenghet a jóság száz angyal-torokból,
fülük az ég szavára már süket.
Szívük gennyes, szemük nézése bősz.
E fiúkért valaki felelős!"

------------Én meg azt mondom, az a valaki felelős:
Aki megcsinálta és
aki megszülte.
De még inkább felelős az, aki uszítja ezeket a csinálókat és ezeket a megszülőket: G. Soros és az ő rablott pénzéért a felbujtók (civilek, jogvédők, NGO-pribékek)

"S csak annyit tudnak az Isten fiáról,
hogy elítélt minden gaz gazdagot!"
Nem, még ennyit, ezt sem tudják, amit tudnak: halál a májra.
----------
Halál a májra
Kerozin
Ma éjjel egy hatalmas buli lesz nálunk,
Egy fergeteges totális ájulás.
Itt van a helyed neked is köztünk
Meghívó nem kell csak hozz piát!
Leszünk egy páran, 153-an,
Nem hagyhatjuk elveszni az éjszakát,
Felverjük majd az egész házat
és áthívjuk a szomszédból a nagymamát.
A tapétát szedjük le a falról!
Tépjük le a ruhát az összes csajról!
Dobjuk a sarokba a rókát
és nyomjuk tovább!
Csináljunk egy õrült nagy bulit ma éjjel,
állítsuk a falhoz az agysejteket!
Csináljunk egy hatalmas balhét ma éjjel,
A jelszó: Halál a májra! Ezt ne felejtsd el!
Magunkra rántjuk a háztetõt
és nagy dúzzogva bevágunk egy pár liter sört.
Pocsolya-malacként fetrengünk a földön
és megröfögtetünk ma minden nõt!
A tapétát leszedjük a falról,
Letépjük a ruhát az összes csajról,
A sarokba dobjuk a rókát
és nyomjuk tovább!
Csináljunk egy õrült nagy bulit ma éjjel,
állítsuk a falhoz az agysejteket!
Csináljunk egy hatalmas balhét ma éjjel,
A jelszó: Halál a májra! Ezt ne felejtsd el!
Csináljunk egy õrült nagy bulit ma éjjel,
állítsuk a falhoz az agysejteket!
Csináljunk egy hatalmas balhét ma éjjel,
A jelszó: Halál a májra! Ezt ne felejtsd el!
Ezt ne felejtsd el!
A tapétát leszedjük a falról,
Letépjük a ruhát az összes csajról,
A sarokba dobjuk a rókát
és nyomjuk tovább!
Csináljunk egy õrült nagy bulit ma éjjel,
állítsuk a falhoz az agysejteket!
Csináljunk egy hatalmas balhét ma éjjel,
A jelszó: Halál a májra! Ezt ne felejtsd el!
Halál a májra!
Csináljunk egy õrült nagy bulit ma éjjel,
állítsuk a falhoz az agysejteket!
Csináljunk egy hatalmas balhét ma éjjel,
A jelszó: Halál a májra! Ezt ne felejtsd el!
Forrás: Musixmatch
Dalszerzők: Zoltán Abaházi

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés