Trump Netanjahuról: F*** him! – írja a Jerusalem Post

2021. december 10. 16:50
A lap szerint a volt amerikai elnök bepöccent az egykori izraeli kormányfőre, mert szerinte az elsők között gratulált Joe Bidennek a megválasztása után.

„Nem beszéltem vele azóta (hogy gratulált Joe Bidennek). F*** him!” – ezt mondta Donald Trump volt amerikai elnök Benjamin Netanjahu egykori izraeli miniszterelnökről Barak Ravid politikai újságírónak, aki Trump's Peace címen könyvet írt az Ábrahám megállapodásokról. Ebben szó van a két állam vezetőjének viszonyáról, eszerint a kettejük közötti kapcsolat nem volt olyan szoros, mint amilyennek látszott.

Az interjúból kiderül, Trump nagyon zokon vette, hogy Netanjahu gyorsan gratulált Joe Biden egy évvel ezelőtti győzelméhez. Az ugyan tény, hogy a közel-keleti vezetők közül ő volt az első, de az újságírók  megjegyezték, Netanjahu valójában csaknem egy hónappal Biden megválasztása után telefonált, miután már hívták a megválasztott elnököt Franciaország, Németország, Kanada, az Egyesült Királyság és Írország vezetői is.

Tump úgy érzi, Netanjahu elárulta őt, annak ellenére, hogy mindent megtett érte négyéves hivatali ideje alatt. „Bibi maradhatott volna csendben. Szörnyű hibát követett el. Kedveltem Bibit, még mindig kedvelem Bibit. De szeretem a lojalitást is” – fogalmazott a volt amerikai elnök.

(Fotó: Donald Trump amerikai elnök /b/ és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kezet fog a megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón Jeruzsálemben 2017. május 22-én. MTI/EPA/AP pool/Ariel Schalit)

Összesen 25 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Gratuláljanak, de kézfogás nélkül:
Kamala anyai ágon brahmin. Az indiai legfelsőbb kaszthoz tartozik. A Wiki így ír az embertársaikkal való viszonyukról:
Akik nem hinduk, azok nem tartoznak bele egyik kasztba sem, kaszton kívülinek számítanak, és érintésük tisztátalanná teszi a hindut.
Például egy külföldi üzletember kézfogása után a magasabb kasztokhoz tartozóknak rituálisan meg kell tisztálkodniuk. Ezért ragaszkodnak a kora reggeli interjúhoz, mivel ekkor nem kell kétszer mosdaniuk. Elég elhalasztaniuk a reggeli tisztálkodást.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés