Keresztényeket provokáltak, most bocsánatot kérnek

2021. december 8. 14:42
Megállapodással és bocsánatkéréssel zárult az a sokéves peres eljárás, amelyet keresztény jogvédők indítottak, miután abortuszpárti tüntetők a szentáldozással viccelődtek Budapesten – tudta meg lapunk.

Megegyezéssel és bocsánatkéréssel zárult az a közel hat éves peres eljárás, amit keresztény jogvédők indítottak azt követően, hogy abortuszpárti tüntetők Budapesten a szentáldozást karikírozták egy tiltakozó performansz közben – tudta meg lapunk Frivaldszky Edittől. Az Emberi Méltóság Központ igazgatója beszámolt arról is, hogy az Alkotmánybíróság kimondta:

túlmutat a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának határán az, hogy Jézust abortusztablettával azonosítsák.

(A katolikus hit szerint az áldozáskor a hívek által magukhoz vett szentostya Jézus Krisztus valóságos teste, az ostyát abortusztablettával „helyettesítő” megnyilvánulás tehát Jézus és a tabletta közé tett egyenlőségjelet.) 

Az ügy előzménye, hogy 2016. áprilisában egy, a Lengyelország budapesti nagykövetsége előtt tartott tiltakozáson a tüntetők egyike katolikus főpásztornak öltözött, majd a reverendában „megáldoztatta” társait. 

Frivaldszky Edit elmondta, ma megkapták a kézzel írott bocsánatkérő levelet, mely az alábbi szöveget tartalmazza:

„Alulírottak bocsánatot kérünk azoktól a katolikus hívektől, akiknek megsértettük a hitbéli érzékenységét, amikor 2016. április 10-én, a Lengyel Nagykövetség épülete előtt tartott demonstrációnkon – számunkra fontos politikai véleményt kifejező, részvételünkkel zajló performansz során – abortusztablettával imitáltuk az áldozást.”

Ezekkel a sorokkal és az Alkotmánybíróság döntésével történelmet írtunk” – fogalmazott az Emberi Méltóság Központ vezetője, aki egyben emlékeztetett; ez az első hasonló eset Magyarországon, amely komoly nemzetközi érdeklődést váltott ki.

A lezárult peres folyamatot összegezve a jogvédő hangsúlyozta: annak során a hívők hangja is erőteljes képviseletet kapott, éppen egy olyan világban, amely velük szemben egyre ellenségesebb.

Az igazgató hangsúlyozta: az Emberi Méltóság Központ munkatársai elfogadják a bocsánatkérést. 

Kiemelt kép: Facebook

Összesen 59 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Egy akasztás nem tartott volna hat évig.

Keresztényeken élcelődni, van még ennek sportértéke?

Manapság csupán csak a nőkön, a buzikon, a transzvesztitákon, a négereken, a muszlimokon és a zsidókon nem szabad élcelődni. És ugye az EP szorgalmasan dolgozik rajta, hogy ez a sor egyre hosszabb legyen, és hogy bűncselekmény legyen akár csak röhögni is rajtuk.

Ez mindig így volt: látványossága lettünk a világnak / Szent Pál /.

Szerett volna látni az aláírt neveket.

Szerettem volna

Emlékeztetőül kaphatnak egy máglyarakást.

Kedves Gravius!

Miért állsz szóba hat osztályos, primitív senkikkel- lásd orbánkeresztény - s nem értem, hogy a mandiner miért nem köti egy bizonyos IQ szinthez a kommentelést.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés