Hont és Dévényi újra egymásnak esett az Ötben: meglepő az indok (VIDEÓ)

Ceglédi pedig azzal a gondolattal játszott el, hogy mi lenne, ha egy koncerten dicsérnék a kormányt, ugyanis most mocskosfideszezni „kötelező”.

December 13-án Magyarországra látogat Emmanuel Macron, és csúcstalálkozón vesz részt a visegrádi országok miniszterelnökeivel.
A jövő hétfői program tervezete szerint
Ezt követően a Várkert Bazár épületében a V4-ek kormányfői egyeztetnek egymással, majd csatlakozik hozzájuk a francia elnök. A V4-Franciaország csúcstalálkozó után közös nemzetközi sajtótájékoztatót tartanak, és a program munkavacsorával zárul – mondta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár kedden.
(MTI)
Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán