Csodavárás – advent 2.

„Hófehér a táj, titkot burkoló. Jöjj és láss csodát! Itt kevés már a szó.”
(Gável testvérek: Hófehér a táj)

Advent második vasárnapjára nálunk is leesett az első hó. Ilyenkor mindig eszembe jut egy gyermekkori mesefilm-emlék, aminek az elején a kedélyes, nagypocakú, pirospozsgás, szemüveges bácsi a kandalló mellett ücsörögve azt mondta, az első hónak varázsereje van. Utána csakugyan csuda kalandok estek meg a főhőssel, az életre kelt hóemberrel. A gyermeki szív vágyik arra, hogy ezek igazak legyenek. Utána valahogy kevésbé vagyunk már nyitottak a csodákra, vagy legalábbis hályog kerül a szemünkre, s bár rendre történnek körülöttünk, szinte képtelenek vagyunk észrevenni őket. 

Aztán megérkeznek a gyermekeink és ők segítenek ebben. Lelkesedésük, csillogó szemük, hangos örömük, amikor reggel az ablakhoz lépnek és a régen várt hótakarót megpillantják, amint befedi a kertet, visszaidézi a mi csodára nyitott korszakunkat is. Kabát, sapka, sál, kesztyű, és már kint is vagyunk velük, épül a hóember, egymás mellett formáljuk a hóangyalokat, hógolyózunk, húzzuk őket a szánkón, nevetésük és csillogó szemük pedig egyértelmű bizonyíték, hogy az első hónak tényleg varázsereje van. Amíg tart a gyermekkacaj, addig él a remény és addig minden más, ami nyomta a lelkünket, idegesített, bántott, aggodalomra adott okot, elsikkad. „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek…”

A faluban, ahol lakunk, ma délután közös mikulásvárásra jövünk össze. Úgy szerveződött, hogy szán helyett lovaskocsin érkezik a jóságos Mikulás, most talán újra kell tervezni a dolgot. Kiderült, időnként még télies is lehet az időjárás. A kulisszák mindenesetre éppen filmbe illőek, a gyerekek pedig már izgatottak – ennyi csodás esemény egy nap, igazán rendkívüli! 

Szent Miklós kultuszát szép lassan maga alá gyűrte a fogyasztói mentalitás, rajtunk múlik, marad-e belőle valami. Myra püspöke nagyon más karakter volt, mint amit a felborult konzumvilág utódjául bemutat (szervusz, norvég posta…), hasznos, ha minden évben emlékeztetjük erre önmagunkat és ennek megfelelően alakítjuk gyermekeink mikulásképét is. Ha már a világ a szemükbe hazudik, rezzenéstelen arccal, a bűnbánat legapróbb jele nélkül, legalább mi legyünk hozzájuk őszinték és mutassuk fel nekik a dolgok mélyebb értelmét! 

Például azt a szeretetfelfogást, amit a gyermekek és diákok védőszentje magáénak tudott, Mesterét követve. Ha ezt megtesszük, már győztünk. Apró győzelmeinkből pedig új világ épülhet.